1.
Tamás kilépett a közkedvelt belvárosi szórakozóhely ajtaján s nyomban rá is gyújtott. A háta közepére se kívánta ezt a mögötte álló estét, de kénytelen volt eljönni ide, erre a főnökei által szervezett céges piálásra.
Az elmúlt hét közepén végül is összejött az az olyannyira áhított üzlet a spanyol befektetőkkel, mely hatalmas szakmai sikert jelentett az iroda számára, ahol dolgozott, és mindemellett jelentős, ráadásul hosszútávú haszonnal kecsegtette a vezetőséget. Volt mit, és lett miből ünnepelni.
A tárgyalások véghajrájában éjt nappallá téve robotolt. Mire a szerződés aláírására került a sor, teljesen kimerült.
A bárban mindösszesen kétpohárnyi pezsgőt fogyasztott, azt is csak azért, mert a rendezvény elején nem tudta elkerülni a közös koccintás „ihaj-csuhajjal” kísért rituáléját.
Rövid séta után már az autójában ült, s mihelyst kikanyarodott a főútra félig leengedte mind a két első ablakot, hogy élvezhesse a beáramló levegő frissítő hatását vezetés közben.
Nem volt nagy a forgalom. A kanyarodó sávban várta, hogy zöldre váltson a lámpa, amikor a mellette lévőben nyílegyenesen elviharzott egy sportautó a piroson keresztül. Megcsóválta a fejét, majd mivel abban a pillanatban kapott szabad jelzést, fordult is volna balra, de annak köszönhetően, hogy egy hajléktalanoknak tűnő alakokból álló társaság a zebrán olyan lassúsággal vonszolta át magát és a szatyraikat, lemaradt erről a lehetőségről, és kénytelen volt még egy lámpaváltást megvárni.
Nem szerette ezt a majdnem mindig kihaltnak tűnő utat. Kétoldalt a több évtizeddel ezelőtt ültetett fák lombjai elnyelték a közvilágítás fényeit, és egynémely szakaszon a mellettük hosszan elnyújtózkodó tömör sövények sötét árnyékának köszönhetően az úttestre felfestett gyalogos átkelő helyek nehezen voltak csak észrevehetők…
A műszerfalon világító órára nézett. Még öt perc és otthon van – gondolta-, ekkor termett előtte a semmiből a biciklis, aki éppen a zebrán kerekezett át.
Nem ment többel ötvennél. Abban a pillanatban ösztönösen a padlóba taposta a fékpedált. A kerekek csikorgó hangokat adtak és az autó csúszni kezdett. Az ütközést így sem kerülhette el. A tudat, hogy elütött valakit szinte elviselhetetlen volt. A csattanás hangja olyan mélyre hatolt benne, hogy a gyomrát azon nyomban a torkában érezte. Kezei reszkettek, a szíve pedig úgy kalapált, hogy azt hitte, menten kiugrik a helyéről. Szédülés lett úrrá rajta, a nyakát pedig mintha késsel döfködték volna, olyan hasító fájdalommal lüktetett a tarkója tájékán. A belső visszapillantó tükörbe nézett, és látta, hogy az út közepén ott fekszik egy emberi test, és mellette, mint valami elkent folt, a meggörbült kerékpár.
Bal kezével már nyitotta volna a vezetőülés felőli ajtót, hogy kiszálljon, amikor a karambol után előszőr gondolkodni kezdett. Az a kétpohárnyi pezsgő, amit az este folyamán megivott… Biztos, hogy az alkohol még a vérében van, bár ő egyáltalán nem érzi a hatását. A hajléktalanok, akik… A zebrán tolni kell a kerékpárt – mondta ki hangosan. Miért nem tett így ez az ember? Ha megáll és leszáll, mielőtt átmegy az úton, pont annyival később ér oda, hogy nem találja őt telibe – gondolta hozzá.
- Miért, miért, Istenem, miért?- üvöltötte.
Minden porcikája remegett még, amikor azon kapta magát, hogy újra elindult az autóval anélkül, hogy abból előtte kiszállt volna. Az első lehetőségnél letért jobbra, ezután véletlenszerűen itt erre fordult, amott arra. Azt sem tudta, merre jár. Egy többlakásos házak alkotta lakópark közepén leparkolt a járda mellé. Leállította a motort, lekapcsolta a világítást, és fejét rádöntve a kormánykerékre zokogni kezdett.
Nemsokra rá arra lett figyelmes, hogy néhány méterrel előtte egy sötétszínű, dobozos kisteherautó parkol le.
2.
Luca a fürdőszobai tükör előtt állt és azon gondolkodott, hogy kenjen-e még egy kis pirosítót az arcára, vagy szájfényt az ajkaira, miközben az egyik szemével a mosdókagylóra helyezett mobilját figyelte, amelynek képernyőjén egy közkedvelt és sokak által használt alkalmazásban folytatott „beszélgetés” volt megnyitva.
Nestor, akitől az idő előre haladtával megtudta, hogy valójában Nándi, egy hónappal ezelőtt jelölte Lucát ismerősnek. A lány elsőízben nem fogadta el ezt a barátkozást, de Nestor nem adta fel és újra próbálkozott. A lány óvatos volt, de hajtotta a kíváncsisága. Utána nézett más közösségi oldalakon is a fiúnak, és a számtalan bejegyzések átböngészése után, úgy vélte, teljes képet tudhat magáénak róla.
Luca válaszolt a fiúnak, mert hízelgett neki, hogy egy ilyen jóképű, és nálánál idősebb srác figyelmét fel tudta kelteni, pedig ő még alig múlt 13. Persze ezt nem árulta el magáról. Az adatlapján már a belépéskor is két évvel idősebbként regisztrált.
Azóta leveleztek. A fiú végtelenül kedves volt és mondhatni, néhány nap alatt sikerült levennie a lányt a lábáról, aki fülig szerelmes lett belé. Luca alig bírta ki, hogy ne dicsekedjen el az osztályban a barátnőinek, de tartotta magát a fiúnak tett ígéretéhez, mely szerint amig nem találkoznak személyesen, addig egyikőjük sem árulja el senkinek a kapcsolatukat.
Két hete annak, hogy elsőízben találkoztak volna, de akkor Luca szülei mégsem utaztak el a hétvégére, mert az utolsó pillanatban közbejött a nagyi rosszulléte. Így a szülők, meg persze ő is, a Bakony helyett a János kórházban töltötték a hétvége java részét.
Ferenc, Luca apja, ma délelőtt telefonhívást kapott a család egyik barátjától, Pétertől, aki elmondta, hogy azért keresi őt, mert az imént váratlanul megüresedett két hely abban a társaságban, amely a hétvégét wellnessezéssel kívánta eltölteni a Dunakanyar egyik elegáns szállodájában.
Sári éppen kávézott a konyhaasztalnál, miközben az eddig bevált éttermek szórólapjai közt keresgélte azt, hogy mit és honnan rendeljen ebédre. Miután a férje elmondta neki, hogy miről beszélt az imént Péterrel, szemében felcsillanó mosollyal válaszolt.
- Tudod, hogy nem szeretem, amikor ilyen váratlanul érnek a dolgok, de most úgy érzem, hogy megérdemeljük ezt a kis meglepetést, főleg azok után, hogy a múltkori bakonyi kiruccanásunk elmaradt.
A lány szabadidőruhában feküdt az ágyán, mikor az anyja bekopogott.
- Gyere be! – kiáltott válaszul.
- Figyelj csak Lucus! – kezdte Sári. – Váratlanul adódott egy lehetőség. Ebéd után apáddal elmegyünk egy napra Visegrádra.
- Én is? – kérdezte Luca.
- Nem, te most nem – mosolygott rá az anyja.
- Rendben – felelte egykedvű hangon..
- A nagyit most nem tudom áthívni, mert még mindig nincs teljesen jól. Gondolom, nem kell mindent újra elmondanom arról, hogy mit és hogyan. És mellette ott van előnynek az, hogy senki nem fog zavarni téged abban, hogy rendet rakj ebben a szobában, mert ami itt van – mutatott körbe teátrálisan Sári -, az valami borzalom.
- De anya! – vágott közbe.
- Nincs semmi, de! Legyen itt rend, mire megjövünk!
- Jó! Majd megcsinálom.
- Biztos, sikerülni fog, ha az egyik kezedben nem a távirányító lesz, mialatt a másikban a telód.
- Nagyon vicces – mondta Luca, és az arca elé kapta a feje alól a díszpárnát.
Amint a szülei becsukták maguk mögött a lakás ajtaját, már rohant is a szobájába. Ledobta magát az ágyra és nyomban írt Nándinak.
A fiú nem sokat váratta a válasszal. Megírta, hogy nagyon örül ennek, de nem számított rá. Kis időt kért, mert mint mondta, körbe kell kérdezni az ismerőseit, ki az, aki ma esetleg még Pestre autózik. Több mint egy óra múlva jelentkezett avval a hírrel, hogy az egyik rokonának dolga van a fővárosban, így vele eljuthat a lányhoz. A baj csak az – tette még hozzá -, hogy körülbelül este 11 felé fog odaérni. Luca számtalan mosolyjel közepette azt válaszolta: semmi gond, mindenképpen megvárja őt ébren. Ezután még nagyjából egy bő órán keresztül írogattak egymásnak súrolgatva, sőt itt-ott feszegetve bizonyos határokat. A lánynak mérhetetlenül tetszett, hogy ő lehet ennek az elképesztően izgalmas kalandnak az egyik főszereplője. Olykor-olykor, a fiú egy-egy mondata után, még libabőrös is lett a karja, annyira magával ragadta a fiú sejtelmes szellemessége.
Végül Nándi jelezte, hogy több dolga is van, mielőtt elindulnának, ezért most egy ideig kilép a beszélgetésből, amit azzal fejezett be, hogy megígérte, amint beérnek Pestre, újra ír, és mindemellett megkérte Lucát, hogy küldje el a pontos címet, ahová mennie kell. A lány gondolkodás nélkül megtette ezt.
Nándi háromnegyed tizenegykor írt újra: még 20 perc és ott vagyok. Miután Luca ezt elolvasta, nyomban a fürdőszobai tükörhöz rohant, hogy még egyszer ellenőrizze a sminkjét.
3.
Tamás a fémes kattanás hangjára kapta fel a fejét. Egy fiatal srác húzta el a nem sokkal előtte parkoló sötétszínű dobozos kisteherautó oldalajtaját. Talán nem is fordított volna további figyelmet minderre, ha a fiúnak nincs a fejére húzva a sötétszínű tréningfelsőjének a kapucnija, amit a langyos májusi éjszaka hőmérséklete egyáltalán nem indokolt. Mindez akkor vált igazán még szembetűnőbbé, amikor a mellettük lévő lépcsőház belső világítása kigyulladt, és az onnan kiáramló fény gyámolatlanul ugyan, de valamennyire mégis utat tört magának a parkoló autók irányába.
Néhány pillanattal később kinyílt a ház nagy üveges kapuja és egy végtelenül csinos fiatal lány lépett ki a bejárat elé. Sietős mozdulatokkal nézett el jobbra is, balra is, majd a kezében tartott mobiltelefonjára pillantott. A fiú ekkor ellépett a teherautó mellől és intett a lánynak, aki miután ezt észrevette, könnyed léptekkel indult el felé. Csupán néhány lépésnyire lehetett a fiútól, amikor váratlanul megtorpant.
Nándi a megdermedt Luca mellett termett és durván megragadta egyik kezével a bal karját, a másikkal pedig a haját s így kezdte ráncigálni a furgon felé.
Tamás, aki a kocsijában ült, ebben a pillanatban vette észre, hogy az előtte parkoló dobozosnak hiányzik a hátsó rendszámtáblája. Fejében összeállt egy kép, és ösztönösen cselekedett. Kiugrott a kormány mögül és a dulakodók felé iramodott. Még mielőtt a fiú átlökhette volna Lucát a rá várakozó örök börtön kapuján, elérte őket. Taszajtott egyet a fiún, akit ez olyannyira meglepett, hogy miközben elengedte a lányt, térdre is zuhant. A lány kihasználva ezt a lehetőséget, futásnak eredt a kapu irányába. Nándi amint felpattant a földről, indult volna utána, de Tamás elébe állt.
Nándi arca szinte lángolt a dühtől, és úgy kezdett el szitkozódni, hogy közben fröcskölt a nyál a szájából.
- Mi az anyádat keresel itt, te átkozott baromagyú köcsög? Miért kell neked pont most itt lenned, hogy a rohadás essen beléd! Ha tudnád, mennyi munkámat cseszted szét, te nyomorult gyökér!
Miután mindezt rázúdította a másikra, ököllel kétszer az arcába csapott. Tamás a váratlan ütések erejétől úgy zuhant hanyatt, mint ahogyan a tehetetlen tárgyak szoktak, ha feldöntik azokat. Feje a ház és az utca közötti virágágyás beton szegélyének csapódott, majd onnan lepattanva a járda aszfaltjához vágódott.
Az oldalán feküdt, füléből folyt a vér, mellkasában elviselhetetlennek tűnő fájdalmat érzett, alig kapott levegőt. Még hallotta, amint a kisteherautó bőgő motorral elhajt, még érzékelte, hogy a lépcsőházban elalszanak a fények… Azután minden elcsendesült és elsötétedett.
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
