2021. szeptember 23. csütörtök,
Tekla napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A Szikla végül leomlik - Knut Hamsun
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Knut Hamsun évfordulós ünnepe ugyanolyan skandalum lett, mint maga a hamsuni eszme a liberális ízlésterror sötét korszakában.
A norvég óriás százötven esztendővel ezelőtt született, s nemcsak az igen magas rangú és elismert norvég irodalmat formálta át, hanem az európai irodalom legmagasabb csúcsára is felért.
Elődei közül Ibsen mára már az elavult polgári eszmék zajos kirakata, Bjørnstjerne Bjørnson pedig a nyárspolgáriság utolsó mohikánja. Mindkettőjük felbecsülhetetlen érték, de a mai korra gyakorolt hatásuk elenyésző.
Hamsun negyven kötete ma is élvezetes olvasmány, nagyszerű lírai pillanatokkal átszőtt eposzi mélységű művészet, regény és költészet egyben. Még nagy szellemi ellenlábasa, a szintén Nobel-díjas Undset is Hamsunból burjánzott el, s az irodalomtörténet sem vitatja, hogy az egész elmúlt század első ötven éve Hamsun nélkül nem nőhetett volna ilyen magasra.
Pedig egyik magyarországi bírálója így ír:
„Ha 80 éves korában halt volna meg, hazája és az egész világirodalom úgy búcsúztatta volna, mint a legnagyobb norvég regényírót, a zordon időjárásban nehéz életet élő szegény emberek gazdag életének halhatatlan krónikását. De 93 esztendeig élt, s meggyengült testű és szellemű, megvetett és elmagányosodott aggastyánként kellett befejeznie életét, akit kegyelemből és kegyeletből elhülyült vénembernek nyilvánítottak, börtön helyett csak házi őrizetre ítéltek és halála után is évtizedeknek kellett eltelniök, hogy elhalványodjék a kínos emlék a nagy eltévelyedésről: a legnagyobb norvégnak…”
A figyelmes olvasó csak keserűséggel tud gondolni az ilyen üres, a tudatlanságból és szellemi korlátoltságból ennyire üres szofisztikát kifőző gondolatnélküliségre.
Hogy hova vezethet az ilyesfajta okoskodás, azt jól példázhatja az olyan dolgok feletti elmélkedés, mely szerint ha Mózest halálba sodorta volna egy folyami örvény, ma az emberek nem tartanák bűnnek a gyilkosságot.
Hamsun teljes életet élt, gondolkodása soha nem halványult el percre sem; élettapasztalata pedig magasabbra emelte, mint bárkit a katedrafilozófia oltáráról.

 1859-ben Pedersen néven született, s az állandó elsodortságot apjától örökölte, aki hontalanként vitte magával a fiát az északi sarkkörön túlra, a misztikus norvég északra, mely tele van legendákkal, titokzatos fényekkel, különös éghajlatú emberi szívekkel.
Kereskedőinastól kezdve volt, kalauz, fűtő, kifutófiú, tanító, gyári munkás. De leginkább házaló, batyuskalmár, az anyaföldben oltárt álmodó paraszt, s az anyaföldből kiszakadó örök csavargó.
Amerikában gyorsan megtanulja az angol nyelvet, talán ekkor ismeri fel a nyelvek iránti hajlamait, hisz életében fél tucat nyelvet tanul meg iskolázatlansága ellenére is.
De Amerikáig a sanyarú gyermekkor és kalandos ifjúság jut neki. Észak kristályoltárai hónapokra sötétségbe borulnak, s e kényszerű vakságban sötétedik felemássá a lelke. Játékai egy temetőben élő sírásóhoz köti. Halál és borongó sivárság viszi a lofothalászoktól a nordlandi tanyák világába, s onnan a végtelen amerikai puszták izzadságszagú poklába.  De a hatalmas észak nemcsak szegénységgel sújtja, hanem beléoltja a föld és ember isteni harmóniáját. Hamsun örök vágya lesz a föld dolgos életének, faji együvé tartozásának, a nagy pogány kozmoszvallásnak az eszménye. Aki látta a jeges folyókkal küzdő halászok életét, akinek feltárul a csillagfényes univerzum, aki együtt élt a norvég nyarak izzón zöld földjeivel, erdőivel, melybe belecsöpögnek az északi egek izzón szép látomásai, annak számára örök idealizmus ez a táj és élet. Mert itt eposzi méretű életterek nyílnak parasztok százezreivel, szélviharokkal, az óriás fenyők ágain átsejlő tavaszi napfénnyel, ősi istenekről mesélő fjordokkal.
Amerikában viszont találkozik egy olyan világgal, amelynek ellentmondásait kevesen ismerik fel hamarabb. Ez a világ egy degenerált életvitelt hoz számára, ahogy később Európában is a materializálódás pusztító folyamatait látja.  Bárhova megy, mindenhol idegennek érzi magát. Hiába a nehéz gyermekkor, Hamaroy marad számára a tiszta eszmény, ahová visszatérhet. De addig még hosszú és kanyargós az út.
Mindenhol kérges kezű parasztok, véresre fújt halászok, elkomorodott munkások veszik körül.
Verseket ír, majd novellákat olvas fel a chicagói munkásoknak.

A föld, a táj, a jégtorlaszos tengerpart, a fölötte hánykódó csillagtenger misztikusan szép és robosztus férfivé formázza. Hatalmas izmokkal felvértezett, jóvágású férfi, mégis testi betegségekre fogékony, s lelke is elborulásokba taszítja. Felfokozott érzékenysége nemcsak a körülötte állókat kínozza, hanem leginkább önmagát.
Megrázó élettapasztalatai után nyugtalanságai hazasodorják. Korán írt, s írásait önzetlen szeretettel fogadják vidéki kispéldányszámú újságok. Saját kiadásában jelenteti meg egyik művét, de az csak piaci árusításra kerülhet.
Hamsun többre vágyik, hatalmasra növő öntudata hatalmas ötleteket és koncepciókat növeszt benne.
Az áttörést az Éhség című műve hozza meg. Első nagyregénye világsiker. Hatalmas anyagi fellendülést és társadalmi felemelkedést hoz számára.
Hamsun azonban más ember, mint általában az írók. Ő nem dörgölőzik, nem hajbókol, nem keresi az irodalmi és a magas társadalmi társulatok kegyeit. Ezért az első nagy diadal után majdnem elfelejtik.
Minden megnyilvánulása mögött ott volt a legkeményebb bírálat. Támadja a kereszténységbe befészkelődött lomposságot, hatalmi gőgöt, de a polgárságot, a polgári irodalmat is megvetette.
Különösen a nemzet első színpadi szerzőjét, az egyébként csendes és hamar megbocsátó Ibsent bántja. Több művében is üzen neki, színpadi előadásokon élcelődik vele, melyet a másik nagy sztoikus együgyűséggel tűr.
Hamsun természetesen jól ismerte a polgári társadalmat is, a felkapaszkodottak, a hirtelenjöttek, a plebejusi morált magukról lerázni nem tudók alantasságát korai regényeiben jól mutatja. Ugyanakkor írói magatartásában is fennáll a modorosság veszélye. Főhősei önmaga visszavert fényei, félszeg, introvertált személyiségek, vándorok, sértettek. Vallomásaik ki nem mondott szavak, sejtések, ábrándozások. De még előtte áll leghatalmasabb műveinek egyike, a Pán.
Kevés tisztább és valósabb szerelmi regény létezik a világirodalom történetében.
A Pán maga Hamsun lelkének tökéletes tükörképe. Hangulatkulisszáiban a norvég erdők és évszakok pompája zuhog át aranyfénnyel, lágy és sejtelmes zenével, ezernyi finom hangulat, impresszió, festőiség és zeneiség dobbanásával. Vörössé érlelt bogyók, hulló levelek, elhagyott ösvények, a nyár pazar pompája, a csillagos univerzum egyszerre csendül meg azokon a húrokon, melyeken az író oly szívesen játszott. Csak Nyirő József és Giono tudott ilyen szépen és mélyen írni.
És a szerelemben is ott van az állandó félszegség, bűntudat, gyönyörű vágy, eszményi élni akarás és a suiciditás kettőssége.
Ugyanakkor a norvég óriás könnyed ceruzavonásokkal képes volt a polgári világ kulisszáit is megrajzolni, s elvezetni az olvasóját más helyszínekre is. Hamsun híres szanatóriumregénye nélkül sohasem jött volna létre Thomas Mann Zaubebergje.
Hamsun egyre másra alkotja regényeit, melyek egy évtizeden át nemzeti ünneppé magasztosulnak.
Aztán nála is bekövetkezik az újabb érési folyamat. Szélesebb és epikusabb formát keres, és egy magasabbrendű tárgyilagosságot teremt meg. Pátoszmentessé válik, írásművészete is sajátos metamorfózison megy keresztül. És több lesz, mint irodalom. Nemzeti célokra szolgál; megteremti a nagy északi germán panteisztikus eposzt az Anyaföld áldásában. Műve oly hatalmas méretűvé nő, hogy azóta sem múlhatta felül senki.
A világ pedig elhalmozza ranggal, kitüntetésekkel, rajongással, pénzzel. Fejedelmi mivoltában is Hamsun minden gőgje mellett megmarad a norvég földből kisarjadó őserőnek. Régóta érlelődő társadalmi életbölcsessége filozófiává, majd azontúl világlátássá emelkedik.
Megveti a demokráciát, mert tudja, hogy a modern demokrácia a pénz diktatúrája, a hatalom túldimenzionált akarása.  Tudja, hogy a nagy világnézeti semlegességet hirdető demokrataeszmény értéksemlegességet hozhat magával. De látja a gyakorlatot is, a mérhetetlen anyagelvűség szinte szakrális akarnoksággá merevül. Megveti az amerikanizmust, végzetesnek látja a fajkeveredést.
A faji gondolat híveivé válik, de a faji gondolat nála egy lelki kultúrközösséget is megfogalmaz, melyben föld, haza és munka állameszménnyé nemesül.
„Nemzedékről nemzedékre mindig újra szaporodtok, és amikor meghaltok, az új nemzedék a nyomotokba lép. Ez az örök élet jelentése.”
Hamsun bölcselet nemcsak valamiért, hanem valami ellen is létrejött. Amerikában látta azokat a tömeges betelepítéseket, mely megváltoztatta a kontinensnyi ország arculatát. Láthatta, hogy egyes országok etnikai arányainak megváltoztatása a többségi nemzet erejének gyengítését szolgálja. Talán előre is láthatta, hogy a nemzetek átformálása semmi más célt nem szolgál, pusztán a régi nemzetek önfeladást szolgáló aktus volt. Hiszen az alacsonyabb kultúrfokon álló nemzeti csoportosulások kulturális és szociális felemelése nélkül zajlik majd le egyszer, és ez az erőszakolt integráció a befogadó népek társadalmi, szociális és szellemi nívóját fogja egykoron csökkenteni. Ahogy Amerikában is látta ennek a folyamatnak az első csíráit. A náci Németországgal közösséget vállalt, mert gyűlölte a modern civilizáció lélekpusztító materializmusát, az egész európai szellemiséget felhígító liberális pestist.

Hitt a nagy germán kultúrközösségben, az északi szellem diadalában.
Miközben a norvég politikai életben kollaboráló liberalizmus a szövetségesek kezére akarta játszani Norvégiát, Hamsun is ideológiailag előkészítette a német megszállást, amelyet valójában a norvég társadalom nagyobbik része üdvözölt.
A háború után olyan megpróbáltatásoknak volt kitéve, mint talán csak a mi Széchenyink.
Állandósult házkutatások, rendőrségi és ügyészségi zaklatások borították fel az akkor már aggastyán író mindennapjait. Feleségét három év kényszermunkára, a szovjet bolsevizmus ellen harcoló fiát négy év fegyházbüntetésre ítélték. Vagyonától megfosztották, műveit előbb betiltották, majd megcsonkítva adhatták csak ki azokat. Nincstelenül, kifosztva, elmebetegnek nyilvánítva, cenzúrázva az emberi aljasság összes stációját rámérték a kilencvenéves írózsenire. Legfőbb vádpont ellene hazaárulás, a náci Németországgal, Hitlerrel, Rosenberggel, Goebbels-szel való jó kapcsolata, valamint az európai zsidóságra tett megjegyzése (: „Európának nincs szüksége sem a zsidókra, sem az aranyukra.”)volt. De Hamsun még akkor sem adta fel. Még halála előtt is közvetlenül írt azzal a reménytelenséggel, hogy művei soha többet nem kerülhetnek az olvasóközönség elé.
Kilencvenkétévesen halt meg koldusként, megalázottként és megszomorítottként. Hatalmas életművéről évtizedekig még csak beszélni sem szabadott. Különösen Közép –és Kelet-Európa kommunizmustól elátkozott területén nem. Hivatkozni rá a legkevésbé is gyanús volt, s egyet jelentett a meghurcoltatás következményével.
Az Éhség volt az egyetlen, mely Magyarországon a diktatúra kései korszakában megjelenhetett.
A kilencvenes években művei az antikváriumok keresett és drágán megvásárolható könyvei közé kerülhettek, s ma már újra kiadják a hatalmas eposzait.
De születésének százötvenedik évfordulóján újra fellángoltak személyével kapcsolatos viták. És a liberális ízlés -és véleményterror ismét öklözi személyét, és az öt ünneplő Norvégiát valósággal megfenyegette.
Esetében nem szétválasztható az író és az ember. Kevés alkotója van az irodalomtörténetnek, ahol Mű és Ember ennyire szétválaszthatatlanul egyek lennének.
Hamsun élményköltő volt, tapasztalat és bölcselet nála nemcsak ok-okozati viszony, hanem archetipikus valóság és kinyilatkoztatás. Egész alakjában ott a földből ki –és elburjánzó nordikus néplélek és a művész örök csavargó típusának kettőssége. Íróvá nemcsak kiválasztottsága tette, hanem évtizedeken át tartó vándorlása, hó fútta hegyhátak, északi halászfalvak, amerikai városok, luxushajók gőzkazánjai mellett eltöltött véres és verítékes évek.
Lehetett egy megborzongatón szép és rettenetességében is felemelő gyermek –és ifjúkor után Európa egyik legfontosabb embere, vagyonokat és minden irodalmi dicsőséget halmozó írófejedelem, a nők kedvence, irigyelt irodalmi nagyhatalom, és megvetett, kisemmizett, tönkretett, szánandó emberi lény.
Félszáz éve meghalt, de sírja felett még ma is ízléstelen csaták zúgnak. De irodalmi nagysága megtépázhatatlan tekintélyt ad neki és hazájának. Mindörökké.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007