…ez a címe Mácz István néhány éve megjelent és joggal sikeres könyvének, mely a Hét pecsétes könyv az élet című művének a legszebb hagyományait követi, s talán folytatása is kíván lenni.
Terjedelmében, kitekintéseiben szűkebb, hangjában és hangulatában csendesebb, de következtetéseiben, írói küldetésének megjelenítésében bölcsebb és nem kevésbé emelkedett.
Apró kis könyv, még kétszáz, arasznyi magasságú oldalt sem éri el, s mégis felsorakoztatja mindazt, amit a szellemi érettség és a keresztényi lelkiség tudhat és megsejthet az életen túli lét kegyelméről.
A két könyv szemléletében a legnagyobb különbség az, hogy a Hét pecsétes könyv az élet című mű visszatekintés a lepergő életre, a hittel telített élet minőségének bizonyítása az emberi művészet nagy egyetemébe való belelapozással.
Írók, költők, teológusok, az emberiség ősi kinyilatkoztatásai állnak előttünk, melyek mind az élet szakrális valóságának tükröződései.
A Suttogások és kiáltások halhatatlanságunkért mintha mindennek az inverzét akarná adni.
Ez a könyv már az előretekintés szelíd és békességes hangja, melyben a léten túli lét bölcselete nyer igazolást Horatiustól kezdve a modern kor költőit és filozófiáját megidézve. Az első fejezet az egyetemes irodalom válasza az emberi múlandóság örök kételyére.
A másodi fejezetben a szerző azokat a jeleket mutatja meg, melyek a hétköznapi életünket összeköti az öröklétbe befogadás nyert halottainkkal (JELEK).
A harmadik KÖZELÍTÉSEK címet viselő fejezet csupán hét oldal, de a legfilozofikusabb. Nemcsak Szent Tamás vagy Blaise Pascal alakjának köszönhetően, hanem azért is, mert a szerző a legmagasabb rendű filozófiát és a kozmogóniai elméleteket grafikusan megjelenítő művészet belső ökonómiáját filozofikus könnyedséggel és hitelességgel kapcsolja össze.
Az ÁLLAPOTOK című fejezet a mennyről és pokolról beszél, keresi Dantétól Elioton keresztül e két létállapot jelentését és annak minden különbözőségét.
A pokol a hiány, a semmi ölelkezése a semmivel, a menny a boldogság, öröm, szeretet, béke. Az irodalom filozófiája és a hétköznapiság tapasztalata együttesen jelenik meg ebben a fejezetben.
Az ötödik s egyben a leghosszabb fejezet a Szentírás hatalmas méreteiből huszonkilenc oldalon mutatja be az isteni kinyilatkoztatás legszentebb szavait. Ezt a fejezetet mégis azoknak ajánlom, akik kételyek közt élnek vagy nem hiszik azt az Istent, aki a Biblián keresztül szól az emberiséghez.
Az utolsó fejezet a KÉRDÉSEK ÉS ÁLLÍTÁSOK ismét filozofikusabb, ugyanakkor az általános emberi kérdésekre keresi a választ. Teszi mindezt annyi szelídséggel, csendes derűvel, melyben sokkal több az elgondolkodásra való hajlam megerősítése, mint a meggyőzés.

Sokat gondolkodom azon, hogy kinek is szólnak Mácz István könyvei.
Nagyon is általánosító lenne az a válasz, hogy mindenkinek.
Egy vallásos ember könnyen igazolást talál ebben a könyvben a saját hitére, de ki az, akinek nincs szüksége megerősítésre még akkor is, ha a szentmisék áhítatában keresi a megfáradásaira az enyhet adó szókat.
Vagy esetleg a korirányzatokban megtévedt ember számára egy olyan korban, melyben az istentagadás sokkal cizelláltabb formában jelenik meg? Hiszen ma az Istenség elleni gyalázkodás áltudományos köntösben van jelen közöttünk, mely oly sok embert megtéveszt a könnyen szerzett tudományosság látszatával.
Vagy az ingadozók számára, akik két álláspont között őrlődnek?
Az ember egyik legnagyobb erénye az együttgondolkodás képessége. S aki e képességgel áldott, annak nemcsak mély és tiszta tanítás e könyv, hanem szellemi felüdülés, nemes és izgalmas utazás.
Könnyed, de nem könnyű stílus jellemzi Mácz István legújabb könyvét. Gondolatai sokszor a textus csomópontjaiban lázas fénnyel ragyognak, metaforikus architektúrája van a mondatainak; költőiségük felfelé törekvő építmények:
„A halál visszarepülés, emelkedő zuhanás – nem a semmibe! – lángoló közös fészekbe még akkor is, ha ez az út áttekinthetetlen labirintus, folyosó, mely végül örök hazába vezet.”
Többször is megjelenik a német szellemtörténeti iskola gyönyörű fogalmisága: végtelenbe törő vágy, a művészetek szüntelen tartalmi és formai változásai; máskor inkább elegáns pragmatikussággal beszél: „Vizsgált kérdésünk ilyen tárgyilagossággal történő megközelítésében azért nem maradunk teljes bizonytalanságban.”
Az egész művet a szerző egyik legköltőibb metaforájával jellemezhetjük leginkább: iránytű a halhatatlanság felé.