2021. szeptember 22. szerda,
Móric napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Díjtalanság
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Kertész Imre Nobel-díjazása úgy érte a magyar olvasói társadalmat, mintha egy jelentéktelen tolvajt egyik napról a másikra a bíborosi testületbe választanának.
Jól jellemezte az egész írástudói társadalom felkészületlenségét az a dermesztő állapot, mely során először senki nem tudta, ki is az a Kertész Imre. Ami ennél nagyobb baj volt, hogy senki nem talált róla semmiféle információt. Még a régi Új magyar lexikon sem említi, pedig ez a vaskos kiadvány még a régi tehénfejő asszonyból avanzsált vízügyi miniszter személyazonosságát sem szégyellte leleplezni.
Mindenki örült, hogy végre van magyar Nobel-díjas írónk. Boldog nemzetek betéve ismerik az övéiket, legalább annyira tudja még az átlag amerikai is, mint kedvenc csapata játékosait húsz esztendőre visszamenőleg. Csak mi nem tudjuk, ki az a Kertész Imre.
Természetesen azóta már a tankönyvek irodalmat érdemlő oldalaitól kezdve az irodalommal semmiféle közösséget nem vállaló újságok is elzengték a saját disszonáns hozsannájukat, s azóta mindenki szakértővé vált Kertész-ügyben.
Kertész Sorstalanság című regénye ma már érettségi tétel. Nyirő, Szabó Dezső, Tömörkény, Tormay, Török Gyula, Tolnai Lajos, Szerb Antal pedig nem
Nehéz helyzetben van a diákság és az irodalmat szerető olvasó, mikor ennek a regénynek az esztétikai értékéről kell nyilatkoznia.
Mikor Kertész a Sorstalanság első változatát a Magvető Kiadónak eljutatta; a kiadó ekképpen válaszolt:

„Kéziratát kiadónk lektorai elolvasták, egybehangzó véleményük alapján regénye kiadására nem vállalkozhatunk."

(...)

"Szólnunk kell még a stílusról is. Mondatainak nagy része ügyetlen, körülményesen fogalmazott, sajnos gyakoriak az ilyenfajta fordulatok: »…nagyjában-egészében valóban…«; »igen természetesen, s kissé emellett…«
Kéziratát ezért visszajuttatjuk Önnek.
Üdvözlettel.”

Mikor az első entré-ját eme műnek elolvastam, egy pillanatra hátrahőköltem.

„Ma nem mentem iskolába. Azaz mentem, de csak, hogy hazakérezkedjem az osztályfőnökömtől. Apám levelét is átadtam neki, amelyikben „családi okokra” hivatkozva kérelmezi a felmentésem. Kérdezte, mi volna az a családi ok. Mondtam neki, hogy apámat behívták munkaszolgálatra; akkor aztán nem is akadékoskodott tovább.”

Egy rosszul fogalmazó kisdiák piros tintával aláhúzott dolgozatát idézték elém ezek a mondatok.
A későbbiek során is magyartalanságoktól terhes szövegrészek sokaságával találkoztam. S minél jobban haladtam előre a regény olvasásában, annál hiábavalóbbak éreztem azt a szándékot, hogy leküzdjem szinte minden esetben igaznak bizonyuló előérzetemet.

Ma este is voltam vele a másik szobában, hogy megnézzük Fleischmannék díszhalait: a halakat ugyanis valóban, máskor is gyakran meg szoktuk tekinteni.”

(…)

„Odakint most már teljes ragyogással tűzött a nap. A vonat is megint haladt. Kérdeztem a fiúktól, hol vagyunk, s mondták, még mindig ugyanott, épp most indultunk tovább: akkor hát ezúttal a zökkenő ébreszthetett, úgy látszik.”

Önmagam vallattam, miképpen lehetséges az, hogy ez az egyre inkább a regény paródiájának tűnő alkotás mindenkinek tetszik, csak nekem nem. Aztán megkérdeztem másokat is, de még nem találkoztam olyan igaz olvasóval, akinek az arca felderült volna a regény címének említésére, s lelkendezve beszélt volna róla.
Ilyenkor elhangozhat a regény védelmében, hogy mindez egy gyermek visszaemlékezése, s nyelvezetének állandósult bicegése hitelesíti a mesélő személyét.
De a pongyolaság a gyermeknél sem erény.
Valószínűleg a diákság nagy része sem olvasta Kertész művét. S ha mégis megtette, kelletlenül végigszenvedhette minden lapját.
Nos, nem az együttérzés szenvedéséről beszélek, hanem a rossz hangzású nyelvezet, a darabos szerkezet elviselése miatti szenvedésről.

Aztán láttam a kelletlenül ténfergő diákok tömegeit, akiket némi verbális erőszaktevéssel tereltek be a moziba, hogy végigküzdjék a végtelen unalomtól, a drámaiságot feloldó amatőr rendezéstől, a hiteltelen szerepjátéktól, a papírmasé figuráktól, a gyönyörű pilisi tájat tönkretevő és meghamisító díszletektől vemhes filmváltozat 134 percét.
Ilyenkor az a védekezés is okafogyott, mely szerint a könyv és a film különböző műfaj. Ez igaz! De a film forgatókönyvének minden botlásáért a forgatókönyvíró Kertész Imre a felelős.

Kertész elhagyta Magyarországot. Ma Németországban él, egykori fogvatatói kebelén. Magyarországot nem szereti, nem érzi itthon jól magát. Ezt több vele készült riportban is megerősítette.
Talán velem van a baj, mikor arra vágyom, hogy egy magyar Nobel-díjjal jutalmazott író azonosuljon a magyarság történetével, szenvedéseivel, magányaival, kesergéseivel, örömeivel. Akit láthassak, megérinthessek, szeressek. Érezzem vele kapcsolatban mindazt, amit Tóth Árpáddal, Adyval, Szabó Dezsővel, Móriczcal, József Attilával kapcsolatban érzek. Amit érezhetek a vagyonát és életét Magyarországért feláldozó horvát származású Zrínyi iránt, az Esztergom alatti honvédő háborúban szétroncsolt testű Balassi iránt, az örök magányos Csokonai, a magyarságimádatában elégett Ady, a legműveltebb nőíró Tormay, a legnagyobb filozofikus művet megíró Madách, a legkonokabb butaság miatt mártírhalált halt Szerb Antal vagy Radnóti iránt.
És még jóhány egyetemes magyar íróért, költőért…

De Kertész műve nem nekem szól, s nem rólam szól. Tőlem idegen, mert nem osztozik a magyarság egyetlen sorskérdésében sem. Műveinek egyetlen szava sem keres engem és talál hozzám. Pedig Tömörkény vagy Szabó Dezső szavai - mint ódon fatornyokba zárt harangok - kiabálják fel bennem az Istenszerelmet és a magyarságszerelmet.
Kertész sorai annyit sem jelentenek, mint egy afrikai törzsi ének vagy vadászatra hívó kurjantás.
Talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy Stockholm még adós nekünk az első magyar irodalmi Nobel-díjjal.

2003

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007