2025. október 22. szerda,
Előd napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...

Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....

 

1849. október 6.: a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. A tizenhármakat, az 1848-49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon a császár pribékjei. Rájuk emlékezünk a mai napon. ...

Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....

1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....

 A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb.

Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása.

...

Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.

Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad?

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Szép és fáj
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák




Ülök a kocsiban és a piros lámpánál bámészkodom a Kútvölgyi úton. Az út túlfelén szép, nagy park. Nyáron e park harsogó zöldjével vonzotta a szememet, sárgára festett, szecessziósan kacskaringós vaslábú padjai pihenésre csalogattak – most meghökkenve látom pusztulásának apró, kicsinyke jeleit. Talán túl korán – másnak esetleg még fel sem tűnik…
Mindenhol fák, bokrok, virágok – és hatalmas gesztenyefák, melyek a leghűtlenebb fák a világon… Még majdnem minden növény, fű, fa teljes pompáját és élénk, üde zöld színét fordítja felém - de a gesztenyefa megcsal. Már töpörödött, roncsoltszélű és rozsdás levelek hullanak le és borítják a földet az egykor – még akár tegnap is? – szép fa alatt; most csúnya, barna pöttyök villannak fel rajtuk, égetik magukat a szemembe. És ha a nyárutói, langyosan simogató szél felém fordítja halni készülő ágait, még azokon a leveleken is az elmúlás jeleit látom, amelyek még rémülten, de már megadással - közelgő vereségük csalhatatlan tudatában - kapaszkodnak a szárhoz, ott fenn, a magasban…
Még augusztus van, - de már nagyon fáj nekem ez az idő…Nem tudom elmondani, lehetetlen kifejezni, mennyire szeretem a nyarat, a napsütést – és ezzel szemben mennyire irtózom az ősztől, az elmúlástól, a temetőszagú, bágyadt, erőtlenül szürke, nyálkás, ködös, hűvös  napoktól. Minden egyes új nappal, amire ébredek, perceket lop el tőlem már az Idő… Félek, mert minden pillanat eggyel kevesebb a nyárból…
És e félelmem szinte vakon halad el esetleges erényeim pisla fénye mellett. Úgy érzem ilyentájt magam, mint akinek még a tisztítótűzre sincsen egy fikarcnyi reménye sem. Csak a feneketlen üresség és mérhetetlen bánat.
Szinte fizikai fájdalom.
Ősz. Sápadt parazsú, már fakult virágokkal, halni készülő, ernyedt lombú fákkal, hűvösödő, kesernyésen fanyar éjszakákkal, homályos hajnalokkal, felette színültig töltve az elmúlás finom párája - és csönd. Az örökkévalóság csöndje. De ez a fajta csönd nemhogy megnyugvást nem ad, de még sebez is, sőt, kimondottan fáj nekem.
Furcsa ez.
Az ősz felszínre engedi és a magam számára is nyíltan kiteregeti az öntudatom alatt rejtőző és azokat erős akarattal elnyomni, visszafojtani szándékozó kétségeimet, mély bánatomat, félelmeimet, hiányérzetemet. Egész egyszerűen letaglóz a tudat, hogy vége lesz hamarosan a nyárnak… Pedig mennyit vártam rá! Hét-nyolc hónap várakozás után végre élhettem: nyár volt. És most mindjárt vége.
Igen, belátom: fényképeken ez csodaszép látvány. Minden őszi tájképet csodálok. Színes, tarkán tobzódó gyönyörű képek, szelíd napsütés, bár kicsit már ferde… Amolyan halódó.
De ezek a szépséges fényképek, azt hiszem, kiszorítják a valóság alakját. A klisé, a rögzült kép - mert ez egyszerűbb - így szorítja ki belőlünk egyre inkább a megélt, igazi, de bonyolultan szép valóságot. A fénykép nem emlékeztet, ahogy a turisták, fotográfusok és tájképfestők hiszik - hanem az emléket helyettesíti: de rosszul.
Az hiszem, az én emlékezetem életem azon pillanatait raktározta el hihetetlen frissességében, melyek nem lefényképezhetők… Az élet igazi, nagy pillanatai nem – vagy csak vaskos hiányosságokkal - fotózhatók. A gép képtelen arra, hogy egy hangot, egy mozdulatot, egy lombsusogást, egy érintést, egy pillantást, egy kedves megszólítást pontosan olyan hűen adjon vissza, ahogy az adott pillanatban az megtörtént, legyen bármilyen okos, mindent tudó masina is a kezünkben.
Nem is tudom, miért tűnődöm el ezen…? Sem fotó, sem emlékezet most nem segít.
A nyár múlóban van, és ennél nincsen szomorúbb így augusztus vége felé…
Ez az idegenkedés és félelem az ősztől halálom órájáig a bőröm alatt, az idegeimben lappang. Én minden egyes ősszel átlépem azt az egyébként kitapinthatatlanul finom és vékonyka választóvonalat, mely az életkedv és a halálvágy közt vonul – és meglehet, itt-ott ezek az érzések még átfedésben vannak, de a végeredmény siralmas… Elmém, szívem-lelkem egyre csökkenő erővel éli meg a szeptemberi-októberi reggeleket, hogy aztán novemberben és a többi, hideg, szeles, hosszú éjszakájú fogvacogtató éjjeleken szinte teljesen megsemmisüljön.
Talán így készülünk a halálra is.
A lámpa zöldre váltott: észre sem vettem, csak a hűtlen gesztenyefákat néztem az út mentén. Mögöttem egy aranymetál Saab tülkölt.
Nagyon nehéz már a szívem, és tele vagyok piros, szembeszökő hiányjelekkel. Lenyomtam a kuplungot, egyesbe löktem a sebváltót és elindultam az úton tovább.
Láttam, hogy settenkedik utánam az ősz.




Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007