2025. július 13. vasárnap,
Jenő napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Hangyák a tányéron 1.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák




  A magamfajta irodalmi korhelynek mindig egyik legkedvesebb elfoglaltsága, hogy a hétköznapi élet ezernyi jelensége kapcsán beszélhet arról, amit a legjobban szeret: fecsegni az irodalomról.

Tegnap kórházban töltöttem a délelőttömet, és ilyenkor meg tudom figyelni az embereket, illetve az emberek teljes jellembeli változását a kórházi légkör hatására.

És talán sokkal könnyebben tolul fel az együttérzés azokkal a költői sorsok iránt, kiket betegségek ostromoltak. Ilyen Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Keats, Byron, vagy az egész életében nyomorék Leopardi.

De paradoxmódon azok a betegségek, melyek a költészetre termékenyítő hatással voltak, mint József Attila, Juhász Gyula vagy Georg Trakl esetében az őrület, sokszor nagyobb együttérzést váltanak ki az olvasóból, mint a „csak” testi szenvedések.

És akkor még nem beszéltünk a nagy elborulásokról, mikor a hallgatás csüggedt terhe zuhan tehetetlenül a költői lélek kútjába. Mint Hölderlinnél és Vörösmartynál.

A kórházi folyosón üldögélve azzal a rettenetes tudással kell szembesülnöm, hogy a nemzetem mennyire beteges és esendő. Bármikor megyek, mindig tömegek lepik el a várókat, mindenhol az öregedés szaga és a gyermeki félelem keveredik a levegőben, mindenhol a hosszú hallgatásoktól vagy fájdalmakról szóló rövid mormolásoktól terhes a levegő.

Néha felcsapódik egy-egy ajtó, frissen műtött beteget tol ki egy-egy unott pofájú műtősfiú, és festővászonra kívánkozó meggyötört arcok lógnak ki a zöld lepedő alól; esetleg ernyedten lehulló foltos karok, szoborrá merevedett ujjak, melyek mintha még a levegőbe kapaszkodnának. S a lepedők alatt csonttá vékonyult testek, alig dombosodó embertörmelékek.

Ilyenkor áhítatos csend lesz a műtő előtt., még a neveletlen kölykök zsivaja is elrémül, s az emberek egy pillanatra magukat képzelik a zöld, vérfoltos lepedő alá.

Ugyanaz a rémület és visszahőkölés, mint hamvazószerdán a templomban. Csak itt még látjuk a szenvedő testet, a templomban pedig annak faragott mását. De annak még könyörület van a tekintetében és emberszeretet, míg ennek csak fáradó élniakarás és gyűlölet. Ezek a tekintetek hirtelen a széksorok közé rajzolják a halált, és mi, a szerencsések ott ülünk szánalomtól térdünkre görnyedve.

 

A kórház azonban az emberi törpeség színtere is.

Egy hölgy vonszolja be vonszolásra terjedelmesedett testét közénk, majd leveti magát az egyik székre. Az egész széksor megreccsen alattunk.

Körbenézek, de sehol egy mosoly; mindenki önfeledten reményli az idő múlását, reménykedik, hátha ez a nap is elmúlik, kitépik az egyik fogát, esetleg a varratot tépik ki lázas bőréből, minél későbbi időpontra jegyzik elő, s addig sem kell ezeket a halálrarémült arcokat látnia.

Közben a hölgy, aki gyakorlott kórházlátogató volt, egyre inkább kényelembe helyezi magát, melynek számos kárvallottja van, többek között én is. Itt –ott halk röffenésekkel jelzik emberek a nemtetszésüket, de a legtöbben néma együttérzéssel figyelik a hölgy küzdelmét a szék eredeti geometriájával, mely már néhány másodperc után a múlté.

Nézem a hölgyet, ki nem átallja felfedni testének minden kellemetlen pontját, a hatalmas karjait, melyet ifjú és nagy reményektől izmosodó henteslegények is megirigyelhetnének; az óriási lábakat, melyről a magyar gazdaság jut az eszembe. Mert ha az ilyen lábakon állna, még bíznék a hazám jövőjében.

Aztán a hanyatló Róma jut az eszembe, a túlzabáltság és a matéria összes elmocskolódásával. Eszembe sem jut már Rubens hatalmas asszonytestei, melyek az ágyakra dobva hirdették a matéria diadalát a szellem és az erkölcs fölött, a holland gazdaság immoralitását, mely kontinenseket fosztott ki és népeket ítélt halálra. Mert ez a rettenetes kórházi impresszió már régen maga mögött hagyott minden emberit, erényt és esendőséget.

Csak a mértéktelen önzést látom, s elképzelem, hogy ezer év múlva pont ennek a nőnek a testét mutogatják egy embertani múzeumban, mint az emberi degenerálódás végső állomását.

Mikor a hölgy szóra nyitotta száját, elegendő volt néhány pillanat, hogy minden idealizmusom meghalljon.

Az jutott eszembe, hogy Móricz és Nyirő egyszerű és alig iskolázott parasztjai micsoda fennkölt szellemek voltak ehhez a némberhez képest, ki a leghitelesebb naturalizmussal mesélte életének minden mesei elemet nélkülöző történetét. Nem is történet volt ez, inkább história az egykori szépségről, a nőstényi vitalitástól a műtétek plasztikus ábrázolásáig színekkel, hangokkal és… szagokkal…

A többi szerencsétlen sztoikus megvetéssel tűrte egy darabig mindazt a nyelvi dagonyázást, mely után ennek a testnek a dagonyázása hétköznapi képzelettel is bármikor megidézhető.

Megváltás volt, mikor a széparcú asszisztensnő szólított.         

A fiamra nézek, az én gyönyörűséges és okos fiamra, aki fegyelmezetten olvas, mert az apjától is ezt látta, s talán kezdi megérezni az olvasás heves, de boldog lázait. Őt kísértem ide a kórházba, az én földi szentemet, kinek kicsiny betegsége felett univerzummá nőtt az aggódásom.

Ilyenkor mindig arra gondolok, ha majd én leszek idős és beteg ember, vajon mellettem fog-e ülni, s megvigasztal-e tekintetével, melyet az arcomba merít?

Látom magam előtt Keats-et, aki saját vérébe fulladt, a Nagypénteken a saját iszonyú lázaiba belefulladó Byront, a tüdőbeteg debreceni zseniket, Csokonait és Tóth Árpádot.

Látom Trakl-ot, akit megőrjített a háború borzalma, Babitsot és Kosztolányit, akik saját nyáltól és vértől nedves és rohadt párnájukra hajtották utoljára szent fejüket. S látni vélem a vagonok közt botorkáló sápadt József Attilát, aki a sípszóra várt, hogy elinduljon, mikor felszuszogott a Szárszón vesztegelő mozdony…

 Az ember a szenvedés és a halál előtt groteszk valósággá torzul. Szétszakítottsága mutatja meg igazából emberi kicsinységét. Materializmusa tehetetlen düh és primitív indulat, hite szeretet és remény. Világa legalább annyira földi, mint amennyire földöntúli. Alakja esendő és még inkább nevetséges, ha nem abban a közegben mozogna, amely minden megnyilvánulásában embertelen. Senki nem mutatta ezt az állapotot oly közelinek, mint a magyar irodalom Szent Ference, Tóth Árpád…

 
"Elnyújtózom a fekvőszéken,
Akárcsak egy kezdő halott,
S nézem az októberi égen
A két korai csillagot:
Balról arany lángok riadnak,
Fenséggel gyúl ki Jupiter,
Míg jobbról bájjal tűzi fel
Ametiszt-fátyolát Nyugatnak
Vénusz, az éteri hetéra...
Ó, boldog planéták! mit ér a
Földi ember csöpp élete,
Amelynek rossz kín a fele?

 

(…)

Akartam lenni csillag én is,
A Végtelenség gyermeke,
Valaki, aki szárny is, fény is,
Örök szépségek hírnöke -
De lehet-e repülni annak,
Ki teste rabszolgája lett,
Kinek már mindenekfelett
Csak "hő"-i és "kiló"-i vannak,
S ki csak csomó rút vegyi bomlás?
Jaj!... sóhajba vesző káromlás
Dühe ráng romló testemen...
Az istenit!... jaj, istenem!...


(…)


Vigaszt!... mindegy, bölcset, bolondot,
Csak kínom szebbre fesse át -
Imádságot vagy vad kalandot,
Egy angyalt vagy egy bestiát!
Vagy csak annyit, hogy míg a liften
Szép asszonyok szállnak velem,
Eldadoghassam hirtelen:
...Kérem... én... most... meghalok itten...
Legyenek jók... isten nevében...
Simítsák meg az arcom szépen...
Anyásan... lágyan... ha lehet...
S tiszteltetem az életet..."



(Palace-ban 1925 októbere)

 

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007