2025. március 28. péntek,
Gedeon napja.
Kalendárium

Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 Életrajza
 
SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott.

...

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai. Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...

A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget."

(Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Ünnepi kiadás - "Van még boldogság?... Istenem, lehet?..."
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Életem két legboldogabb karácsonya sokaknak fájdalmas hétköznapiság lett volna.
Nekem még sem voltak azok, s ennek talán egyetlen oka az a kegyelmi állapot, melyet évezredek óta Istenhitnek nevez a pór és a filozófus egyaránt.
Az első boldog karácsonyomkor talán tizenkét esztendős voltam, a másikon kétszer ennyi.
Az egyikben a szeretet, a másikban a szeretetlenség tanított meg valamire, amit azóta sem tudtam szavakkal körülírni vagy fogalmilag megközelíteni.
Az első ilyen karácsonyomban az ajándéknélküliség adott tisztánlátást, a másikban a magányosság mutatta meg, hogy az ember nem társtalanságra teremtetett.
Az a régi csak ölelést adott, s akkor az volt a Minden; s ez utóbbi megmutatta azt a másik ölelést, melyet az Isten adhat az embernek. Abban a korban, amikor Isten nevét kisbetűvel írták, s mindent lekacagtak, amely isteni, magányosan ünnepeltem. Karácsonyfám sem volt, s még a szobám is fűtetlenül lázongott ellenem. De velem volt Bach, s rajta keresztül a Mindenható.
Az a szelíd és boldog protestáns ünnepélyesség ma is megkísért a jóra, ahogy Mácz István fogalmazta meg egyik könyvének a címében az ember jóra való elhivatottságát.
Lassan Tóth Árpád-i életkorba lépek, s már három éve fájva léptem túl a Chopin-i koron. Az évek múlását az ember irigy módon az emberiség lángelméinek elpárolgó éveiben méri…

Ma, amikor annyian hivatkoznak a szeretetre, s annyiszor rágcsálják meg s öklendezik fel ezt a szót, az olvasó hajlamos egy másik fogalmat keresni, amelybe belekapaszkodhat. Ez a fogalom pedig a boldogság.
Tóth Árpád és Chopin ma már számomra a legkedvesebb páros. Nemcsak rettenetes betegségük köti össze őket, hanem az a szelíden és méltóságteljesen komoly és gyönyörű művészet, mely mindkettőjüknek utolérhetetlen sajátja volt. És a boldogságérzésük, melynek a halálközelség ad súlyt és távolságot.
Keressük a boldogságot másokban, s mindjárt Mozart Klarinétversenyének Adagiójában találjuk meg, melyet haldokolva írt a salzburgi géniusz.
De még inkább a Noktürnök zenei csodájában találjuk meg a legszomorúbb boldogságokat, melyet ez a félig francia, félig lengyel óriás tudott korában egyedül kifejezni. Különös fintora a két zeneszerző közös sorsának, hogy Chopin végrendeletében azt kérte, hogy temetésén Mozart Requiemje hangozzék el, melyet két hét vita előzött meg, mire a Magdolna-templom elöljárói engedélyezték a nagy osztrák halotti miséjének szoprán és alt kórusait szerepelni a szentélyben.
Ugyanebben a korban a nagyok szíve elválik a testtől, és hazatér, hogy örökre beledobogja a kolostorok márványfalába a büszke élet halálos ritmusait. Ahogy John Keats-é vagy Fryderyk Chopiné, mely ma a varsói Szent Kereszt-templom oszlopába van eltemetve, kiszakítva a párizsi Père Lachaise temetőben nyugvó testtől.

A Boldogság kettős természete is az emberi élet örök dualizmusában nyilatkoztatja ki önmagát. Örömre bú jön, fájdalomra enyhülés. Vágyból szerelem lesz és szerelemből vágy. Életörömre halálvágy, Szentestére Nagypéntek. E kettősség nélkül az emberi élet vagy őrület vagy lelki tompaság.


A zöld gyepről kék füstöt ereget
Setét fenyők fölé piros parázs,
Csengőt egy pásztor csöndes nyája ráz;
Van még boldogság?... Istenem, lehet?...


A haldokló meditációja ez, az Isten felé hanyatló árnyék monológja. Kérdés, melyet tőrként vet szívének az, ’kinek csak hői és kilói vannak’.


Békén görbül botjára a gubás;
Ily mozdulattal nézte őse rég
Betlehemben Mária gyermekét;
S egy messzi bölcsőn felsírt már Judás...

 

A tisztaság mögött már annak születésekor ott settenkedik az árulás, gonoszság nélkül nincs üdvtörténet.

Jaj, minden üdvünk búval viselős,
Az ifjú ágon boldog alma kél,
De százezer mérföldről már a szél
Elindult, melytől zuhan a gyümölcs...


Káin lázadása ez. Ha felsír a gyermek, az ember a halált kéri számon az Istentől. A kereszténység az egyetlen vallás, mely a halált nemcsak az élet részének tekinti, hanem szentségnek és az üdvözülés kötelező aktusának. Sehol nem történhet meg az isteni átlényegülése emberivé, csak a régi sumer csillagvizsgálóiból elinduló tudós papok által kiszámított, a betlehemi istállóban megkezdődött történetben, melynek nem a Golgota a végpontja, hanem a Szent Sír üresen maradt barlangja.

 

Várj, enyhe perc!... Teleszívom tüdőm,
S a csenden át úgy rémlik: csendesen
Egy percre most megáll szemközt velem
Halálom, mely közelg a bús időn...


Az irodalom örök paradoxonja, s talán az emberi élet misztikus dualizmusának következménye, hogy a boldogságba vetett kétkedés nélkül nem jöhetett volna végre a magyar elégiaköltészet legszebb záró versszaka. A halál – ahogyan a nagy álmodozó, John Keats fogalmazott – „az élet magas díja.” Csokonai, Keats, Chopin és Tóth Árpád mind tüdővészben haltak meg tragikus fiatalon. Ezen meglepő sorstörténeti egyezés mellett szembeötlő az a szellemi és lélektani sors, melynek értelmében a Mindenség őket használta, hogy kinyilatkoztassa a kegyelem örök optimizmusát.
Chopin 1. zongoraversenyében (mely valójában a második volt) ugyanaz a megborzongató érzés ragyog fel a főtémában, mint az utolsó Tóth Árpád – vagy Csokonai-versben, vagy Keats végső ódáiban és szonettjeiben.  A halálközelség horror sacri-ja, a szent megborzongás, mely a legszentebb szépségeket képes megteremteni.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.


Ezért volt az a két régi karácsony az eddigi életem legszebb karácsonya. Megtanítottak az élet elviselésére. Mert az öröm a pillanat csalóka játéka, de a boldogság az öröklétből szól vissza ránk.
Ma már magammal viszem a halottaimat. A Szentestében velem vannak. Nem kell keresnem őket a karácsonyi fények gyengéd villanásaiban. Néha gyermekkori önmagam is látom az aranyló gömbök torz tükörképében, ahogy a kíváncsiság ott bujkál a fenyőágak alatt, míg szól a karácsonyi ének. Mert az arcom egyesül azokéval, akik fogják a kezem, s ugyanúgy kutatják a csodát, ahogy én is három évtizeddel ezelőtt kutattam. Ma az én fiam tizenkét éves. Gondolkodóba esem, hogy elég érett ahhoz, amihez én harminc évvel ezelőtt az voltam. Pislákol már benne a magasabbrendű értelem, már Chopint is játszik, s két év múlva Tóth Árpád-elégiákat olvas. Már boldogság épül benne, a krisztusi architektúra. Talán az én isteni boldogságom a fundamentum, a kötőanyag és a kő az életében.

Mindenszentekkor megmutattam neki azt a helyet, ahol felnőttem. Aztán azt a helyet, ahol van már nevemmel néhány sírhalom.
Az élet - az örök sarjadás - halálokból épül újra életté, s talán a földi élet is azért a halálért van, melyben az Isten megnyitja az öröklét időtlenségét. Ha valahol temetésre szólít a harang, máshol egy újszülött sír fel. Ha a halál felől nézzük az életet, akkor csak csalóka villanásokat kapunk.. De ha az élet felől nézzük a halált, akkor a halál egy ajtónyitás a boldogságra.
De most a Születést ünnepeljük. S ha néha megborzongat az a másik érzés, a világban e napon már rövidebbek az árnyékok. Milliárdnyi ember ünnepel, mert közénk jött Ő, aki által a múlandóság ugyanolyan gyenge villanássá lett, mint a régi karácsonyi dísz gömbarcában gyermekkorom első ijedsége.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007