2024. március 29. péntek,
Auguszta napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A rendbe belefoglaltatott a vérpad eszméje….
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Taine, a nagy francia irodalomtörténész, írja e gondolatot az angol irodalom fejlődését irányító közállapotokról.
A reneszánszkori Anglia valóban az írók Mekkája lehetett, hiszen olyan színes, vad és kegyetlen korszakot sem azelőtt, sem azóta nem élt meg ez az Európától mindig elzárt sziget.
A XVI. századon átsüvítő vallásháborúk, királyellenes pártütések elegendő témát adtak a kornak. A drámaírók és költők pedig nem az eseményekről írtak, hanem az emberállat működéséről, mely Istent vesztve a legtragikusabb szereplővé tombolta fel önmagát a kor színpadára.
London ebben az időben sáros, kövezetlen utcáival, az utakról átterelt állatok ürülékének szagától, a fából ácsolt emeletes házakból kiöntött vizelettől, szeméthegyektől, a piacról idepárolgó szagoktól maga lehetett a pokol.
Járványok és tűzvészek tomboltak a szegényebb negyedekben, melyeket elleptek a vidékről idevándorolt tolvajok, prostituáltak, orgazdák, szerencsejátékosok, bűnbeesett papok, lecsúszott nemesek, kalandorok, kéjsóvárok, mindenféle gazemberek, a szigetek szinte teljes söpredéke. Sötétedés után az emberek csoportokba verődve voltak kénytelenek közlekedni, hiszen rablóbandák fosztogatták a békés polgárokat, s egy-egy erszényért bárkinek átvágták a torkát.
Természetesen a magasabb társadalmi rétegekben a bűn ugyanúgy tenyészett, mint a sikátorok népe közt, s egész erdőket ácsoltak bitókká hercegek, grófok vagy magas állású papok nyakának kitöréséhez.
Az iskolákban az erőszak is infernális méreteket öltött. Gyakoriak voltak a verekedések, vérre menő ökölharcok. S ezek közt a vad fiúk közt csak a vessző és a bot tudott rendet tenni. A gazdagabb oxfordi diákok hazájukat elhagyván szétáradtak a világ minden tájára, s ott pusztították a tengeri és szárazföldi vadat. Lelkük csak a vörösen gőzölgő vér látványától tudott jóllakni.
Az emberek fegyvert viselnek az utcákban, bordélyokban, kocsmákban, de még a színházakban is. Az ország egy hatalmas katonai táborra emlékeztet. A férfiak hatalmas, fehérbőrű húsdarabok lehettek, melyek a nyers és a sózott húst vadállati ösztönnel falták, s rá literszámra öntötték a sört. Hamar fegyvert rántottak, s nem sajnálták saját vérüket sem egy rosszul elejtett szóért kiontani.
Királyokat, királynőket, püspököket, tengernagyokat, hercegeket tucat számra fejeznek. Gyakori, hogy az agónia utolsó pillanatában az akasztottat letépik a bitóról, testét máglyára dobják vagy felnégyelik. Felszúrt fejek vicsorognak a bástyákon vagy a várkapun. Terjed a boszorkányság vádja, Egy alkalommal karthauzi szerzeteseket égetnek meg, majd testüket felnégyelik, s a testrészeket a bástyára tűzik. Olyan híreket terjesztenek, mely szerint a boszorkányok a kereszteletlen gyermeket megölik, elássák, majd exhumálják, s a csontját ihatóvá főzik..
Az uralkodó osztályok gyakran vesznek részt vadászatokon, medve- és kutyaviadalokon, és még gyakrabban korbácsolják nyilvánosan halálra az állatokat. A szolgákat és a gyermekeket kegyetlenül elpáholják, s a könny és vér látványa nem kelt bennük megindulást.
Erzsébet rendszeresen megveri a cselédlányokat, ököllel üti arcukat, hátukat. Egy alkalommal Essexet megpofozza, más alkalommal leköpi.
Verekedésért gyakran vágják le az öklöket, s izzó vassal zárják el az ereket.
A színházakban gyakori a tömegverekedés, az emberek a kocsmákban vedelnek, a színházban hánynak, a férfiasság jele sokszor a vizeletivó versenyeken dől el.
Az erkölcsi gátak leomlanak, s a kéjvágy vad hullámai alámossák a régi korok ideáljait. Kevés olyan század van, mely ennyire nyíltan szabadjára engedi a vágyakozás gőzeit. A közbeszéd durva és trágár. A királyi ünnepek falusi mulatságokra emlékeztetnek, az emberek minden dolgot a nevén neveznek. A templomok nemcsak a hangoskodó arisztokraták röhögésétől hangosak, hanem a szeretkező örömlányok hangos vihogásától is. A zajnak ára van, s a megvásárolt zajon hízik a klérus.
Természetes volt, hogy ez a kor megteremtse a történelem leghatalmasabb színházművészetét. Ekkor tűnik fel egy erkölcstelen, a feleségét elhagyó, duhaj, orrvadászat miatt elüldözött fiatalember Londonban. A színes és mocskos világ megérleli szellemét, lelkéből égbe nőnek a szenvedélyek , nyelvezete megtelik az az aljasság, gonoszság, alattomosság és őrület vad páráival. Korai műveiben színpadra viszi mindazon erkölcsi züllést, mely körülveszi.
Ez a szellem, William Shakespeare.
Élete telve van gonoszsággal és kínzó munkatébollyal. Megélhetése azon múlik, hogy ki tudja-e elégíteni mindazon állatias kívánalmakat, melyet a közönség elvár. Verekedés, vívás, boszorkányok, jóslatok, kivégzések műveinek állandó díszletei.
De ez már egy másik történet…

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007