2022. január 20. csütörtök,
Fábián, Sebestyén napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
"Adnád-e kezed szorító kötésnek?"
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



Most az első mondat - paradox módon - vallomás a vallomásaimról.
A nagyon is személyes, csakis az én értékrendem szerinti, szívből jövő „vallomásaim"-sorozatban kevés volt a , akit esszém alanyául választottam. 
Volt, mert hiszen Kaffka Margitról már megírtam a magam gondolatait - és van még költőnő, akikről szintén tervezek szólni, írni  - de többnyire férfi (költő, író, festő, zenész) volt, akiről „vallottam".
Most azon kevés írásom egyikét olvassa az Olvasó, amely egy olyan asszonyról szól, aki bár elég sok verset írt - mégis, valahogy nem túl széles körben ismert... Legalábbis ahhoz képest nem, amennyi és amilyen csodaszép gondolatokat, sorokat hagyott ránk. A magam szerény/szegény és erősen behatárolt eszközeivel most éppen azon munkálkodom, hogy ez ne így legyen.
...hogy minél többen ismerjék és szeressék (akár csak egyetlen olvasás erejéig is) a nagyszerű katolikus költőnőt, Szent-Gály Katát.
Nem árulok el titkot, ha bevallom: igazi, ízig-vérig debreceni református lelkem minden melegével nagyon régóta és nagyon szeretem Szent-Gály Kata verseit. 
...valahogy mindig úgy esik, hogy ha valami szinte elviselhetetlenül, feldolgozhatatlanul fáj, és kínlódom nagyon: az ő kötetét veszem le a polcról.
Ma is forgattam...Kellett.
[...]
Ha soha semmi mást nem írt volna le, csak ezt az egy gondolatot hagyta volna ránk, rám (mert én sokszor azt érzem: közvetlenül hozzám szól...) - már megtette azt, ami miatt szeretnem kell őt:

„A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, amelyeket nem mertek kimondani."

Ám Szent-Gály Kata ennél sokkal, de sokkal többet is tett.
A mélyen vallásos költőnő 1916-ban született Erdélyben, és 8 évvel ezelőtt mondott örök búcsút itt, ezen a földön, hogy tovább éljen a szívekben, és gondolatokban, amelyek még ma is visszahangozzák őt.


Egyik méltatója, pályatársa, a neves tanár, Pintér László így ír róla: „Messziről jött, a hegyi hágók, a havasi kürt hazájából, Máramarosból, hol nagysudarú erdők, hagymakupolák, idegen szó és magyar keverék adták a gyermekélet hátterét, mely - kitörölhetetlenül - megízesítette a diák-, és felnőttkor Dunántúl-szeretetét. Egyetemi évei alatt (olaszt, latint és művészettörténetet tanult) fontos állomás volt Siena. Itt került először életszerű kapcsolatba a római múlttal, mely ezután egész életében elkísérte. Megragadta az ókori Róma világa, s a Dunántúl attól kezdve Pannonia lett. Ismerősökként, barátokként köszöntötte a római erődöket, a limest, a Lacus Pelsót, Marcus Aureliust, a nymphák forrásait s a régi sírköveket. 
Nem tudom, mikor öltött először versformát sok-sok töprengése, gondolata. A legrégebbi vers, amit pár évvel ezelőtt telefonban lediktált, még a gimnáziumi éveiből származik. Horatius híres "carpe diem"-versének fordítása volt, nagy igyekezettel követve a nem könnyű versmértéket. Ez a vers azonban semmiképpen sem lehetett az első. 
Kevesen tudják, hogy korunk történelmének talán legnehezebb szakaszában, az 1950-es években, amikor bármilyen írott mű csak az államhatalom cenzúrájával jelenhetett meg, s vallásos ifjúsági irodalom nem is létezhetett, Szent-Gály Kata elbeszélései, meséi, versei adták a fél országnak a hittanórák anyagát. Csak egy-két káplán vagy falusi plébános tudta, hogy a megszámolhatatlan és minden korosztálynak szóló írás szerzője egy Balaton-parti kisváros egyszerű háziasszonya, aki sok gyermeke mellett erre is talált időt. 
Ha most mellettem lenne, biztosan rámszólna: nem idő kérdése volt ez, hanem hit és segíteni akarás. Pedig a terjesztőket is házkutatás, meghurcolás, börtön fenyegette. 
A Limes nem az a fórum, ahol Szent-Gály Kata hatalmas munkásságát ismertetni és méltatni kellene. Ez irodalmárok, tudósok, irodalmi folyóiratok feladata. Mi csak azt szeretnénk megköszönni, hogy évekig munkatársunk volt, sokat írt a lapunkba (négy Limes-füzetnek is a szerzője), segítette, biztatta a szerkesztőket, és érdekelte a latin kultúra tanítása."

Szent-Gály Kata Szentendrén, a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett Ferences Rendtartomány által fenntartott Ferences Gimnáziumban (is) tanított, hatalmas hittel és nagy lelkesedéssel.  Abban a gimnáziumban, amelynek előcsarnokában egy Áprily Lajost ábrázoló - leányának, Jékely Mártának, apjáról készült gipszportréja alapján öntött -  bronzfej áll, és melyet az iskola külső falában kialakított fülkében helyeztek el. Itt olvasható Áprily Lajos Jöjj, Assisi című verse is. A kapubejáratban olvashatjuk Szent Ferenc Naphimnuszának szövegét rézlemezekre domborított betűkkel.

Szent-Gály Kata élete utolsó két évében, amikor főleg a kéziratok rendezésén fáradozott, nagyon sok írását újra meg újra elővette, belejavított a mondatokba, egy-egy szót kicserélt, máskor pedig csak lehetséges változatokat írt a lap szélére. Olyan versei is szép számmal akadnak, melyekre szűkszavúan odajegyezte: "javítani", de ez nem történt meg. Így sokszor csak sejteni lehet, hogy melyik a végső változat, vagy éppen meg sem lehet állapítani a "végleges" formát. Az sem teszi könnyebbé a feladatot, hogy sok verset Szent-Gály Kata többször is közzétett, s általában kisebb-nagyobb változtatásokkal. Bár a megjelenés sorrendje majdnem mindig megállapítható, nem biztos, hogy a legkésőbb megjelent a végső forma. Családtagjainak, ismerőseinek gyakran adott új és régi írásaiból (maga gépelte le a verseket), s nem feltétlenül a legutolsó változatot adta tovább akár évekkel is a megjelenés után. 
Mindezt a gimnázium honlapján olvashatjuk, annak a gimnáziumnak, melyet annyira szeretett a költőnő.

Én úgy döntöttem, nem egyetlen vers felől próbálom szívközelbe emelni Szent-Gály Katát.
Több verséből idézek, - természetesen így csak az én ízlésemre hagyatkozhat az Olvasó, - de talán egyetért velem, és pont olyan szeretettel olvassa ezeket a verseket vagy verstöredékeket, amilyen mérhetetlen nagy szeretettel int engem türelemre, és újra türelemre - és amilyen óriási erővel vigasztalni próbálnak engem ezek a sorok.
Nem gondolom, hogy sok kommentárt kívánna az alább olvasható pár vers. 
Én így csak egy-egy mondat erejéig szólalok, szólalhatok meg...

Keresztúton

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...? 
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben...? 
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel...? 
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel...? 
Adnád-e kezedet szorító kötélnek...? 
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek...? 
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben...? 
Az ostorozásnál eltakarnál engem...? 
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek...? 
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet...? 
Roskadva, remegve, föl, egész a célig...? 
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik...? 
Tudod-e karodat szélesre kitárni...? 
Az egész világért áldozattá válni...? 
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten, 
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem...? 
Tudsz-e mellém hágni...? A helyembe lépni...? 
Magadat feledve életemet élni...? 
Egészen eltűnni, elmerülni bennem...? 
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...? 

Az örök kérdés. De a feleletet mindenki magában keresse... Nem olyan nehéz azt megtalálni. De az irgalom reményét sem:

Ne küldj el még magadtól engem,
ha rossz is vagyok.
Ha lenn a parton azt a csónakot
szelek szárnyára bíznánk,
mondd, mi lenne?
Vinné viharnak kénye-kedve,
s a vízbe veszne,
hintázva céltalan.

Ne küldj el még magadtól engem,
még sír utánad valahol bennem
valami szótlan,
melegszínű hang.

...

És most álljon itt az a vers, ami nekem egyfajta hitvallássá nemesedett - és ha Szent-Gály Katára gondolok, legelőször is ez a négy sor jut eszembe:

Egészet adni - sohase felet.
Vállalni mindent - bármit is jelent.
Egészet adni - mindent, ami van,
ami csak vagyok - maradéktalan.
...

Hihetetlen elszántság, bátorság, erő, bíztatás és kitartás árad felém ezekből a sorokból.
...és az alábbi tépelődő, filozofikus gondolatokhoz sem szükséges már semmit hozzátennem: magáért beszél.

És valahogyan elindul benned 
egy gondolat, egy szó, 
egy meglátás, egy semmi -- -- 
s amit már kezdtél elfeledni, 
vagy letagadni, duzzad, újra él. 
A gyökér, 
a mag, 
beléd szövődik és szállá fakad, 
és vakmerő kalandra bátorít: 
kilépni önmagadból, 
az átlagosból, 
komolyan venni azt, amit hiszel. 

Tulajdonképpen mért nem kezded el?

...

 

Mikor idáig jutok az olvasásban, mindig, de mindig mélyen elgondolkodom... Ez az utolsó, magában álló, egyszerű kérdő mondat mindig szíven üt.
A tépelődés, a legbelső hang meghallása, és annak megértése hatalmas feladata az embernek. 
Szent-Gály Kata tudta ezt a titkot:

Ő volt a társam néhány boldog éven, 
s itt nyugszik most a márványkő alatt, 
hol arca mása úgy ragyog fel nékem, 
mint szép szavak közt fájó gondolat.

Ő tudta jól, hogy tépelődve élek, 
a lét talánya mindig érdekelt: 
honnan s hová -- az élők és a holtak --
s mit ád nekünk a vég a fény helyett?

Öröm van-e a lágy homályú mélyben? 
Elég-e az, hogy nincsen fájdalom? 
És ott, a lélekszállító dereglyén 
mesés alak, vagy mégis él Charon?

A Styx folyót mi űzi s hajtja körbe? 
Ki látta már a Cerberus kutyát? 
S a tág határú asphodelos-rétek 
megőrzik-e az árnyak lábnyomát?

Parancs-e inni Lethe hűs vizéből? 
Egyetlen korty is végzetes lehet! 
Ha nincsen emlék: meg nem ismer engem, 
s ha múltam elvész, minden elveszett.

De nem, nem így lesz! Kép merül fel bennem: 
előttem áll egy karcsú nőalak, 
és int nekem, ki éppen partra szállok: 
Jöjj, itt vagyok! Mióta vártalak!

...

Ahogyan tűnődésre késztetnek ezek a sorok is, és megállok egy pillanatra a rohanásban - szemben a mindenséggel, és önmagammal:

 

Kereszt- keresztem, Krisztus érthetetlen
titkából részem, boldog rész-titok,
vajon te tartasz most, hogy ágaidra
feszítve föld és ég közt lobbanok,
mint jel, mint láng, mint férfiszív szerelme
az ő Urához, vagy hordozlak én,
ahogy nevemmel mindörökre élek
a szenvedés e gyötrő eszközén?

A kegyelem pillanata című versének utolsó két sora gyakran jut eszembe a legváratlanabb pillanatokban, és szinte magam is meglepődöm, mekkora erővel bír:

 

Isten átmegy a világon
akkor is, ha nincs Karácsony.

Néha megáll - csend a csendben -
hogy sorsára fölszenteljen.

[...]

Csendesülj le, hogy megértsed,
mire szentelt az Úr téged?

...


És egy másik vers - amely talán az egyik legkedvesebb nekem:

Szeretnék


Csak egy parányi méccsé lenni,
mely bevilágít egy szobát - 

csak egy szál deszkahíddá lenni,
mely szakadékot ível át - 

csak egy kanálka mézzé lenni,
legyen az élet édesebb -

csak egy segítő kézzé lenni,
mely teszi azt, amit tehet - 

...


Mennyi mindent elmond ez a nyolc sor! 
Benne van mindaz, amitől szép tud lenni a világ - a tavasz, a mindennapjaink, ami erőt és vigaszt is tud csepegtetni (de legalábbis megpróbál...) az olykor-olykor reményvesztetten kilátástalannak tűnő és végtelenül szomorú, esős, hideg márciusi szombatokba is...
Gyakorta azt veszem észre, mintha helyettem írta volna ez az asszony a verseket. Csak neki megvolt ehhez a tehetsége - nekem rendre ellobban erőtlen szavam, az övé pedig még ma is itt áll, és fénylik - joggal:

Ne haragudj rám, ha nem megy a szó,
sok volt a nap.
Korom szitál, vak pernye fojtogat,
magába szedte még a szívem is,
mint füstszagot a patyolat.

Ne haragudj rám, ha ilyen vagyok,
ha járok, ások, forrok egyre,
- a bennünk élő tűz tehetne
erről, a belső, furcsa láz;
időnk sötét kéménye óriás,
nagyétkű sárkányt fújt az égre,
s mi hódolunk neki:
verejtékünknek vére
magával eteti.

...


Szent-Gály Kata még azt a szorongást is képes volt mesterien szavakba merevíteni, vers-kalodába zárni, ami engem is - és feltehetően sokunkat - emészt és meggyötör olykor:

Te vagy a jó, a sokkal jobb, nagyobb - 
szeretnék hozzád felnövekedni. 
Mégis, ez a nyugtalan élet, 
ez a nyugtalan, matató lélek 
bennem, 
nem hágy elcsöndesedni 
engem. 

Felrebbenek, mint fészkéről madár, 
az első neszre. Félek és várok. 
Féltem azt a kicsi keveset, 
ami enyém és amit szeretek, 
téged, 
és féltem a világot, 
félek.

...



*

Már csak néhány halk mondat Szent-Gály Kata gondolatai, versei után. 
Az iskola, ahol ez a kivételes asszony tanított, 1956 óta egy jelvényt is magáénak tudhat, melyet egykor Odilo atya tervezett: ez a jelvény a végeláthatatlan kék mezőben egy, a Szent Ferenc tenyeréből Nap felé szálló pacsirtát formáz.

Nos, nekem Assisi Szent Ferenc régóta a szelíd, a világgal és önmagával harmóniában élő ember jelképe. Az pedig, hogy mekkora hatása volt akár a vallástörténetben, akár az új embereszmény megteremtésében, és hogy költészettörténeti jelentősége is legendás - akár a Fioretti -, régóta ismert: Pilinszky János szerint ő az utolsó katolikus, egyetemes költő, aki nem ember és világ antitézisét, hanem annak harmóniáját ábrázolja. 

...tenyeréből a Nap felé szállt a pacsirta.

 

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007