2021. március 8. hétfő,
nemzetközi nőnap Zoltán napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Száz könyv 17.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

73. Vergilius összes műve

Róma nemzeti mítoszát és hitvallását etruszk parasztok leszármazottja mondja ki és vési kőbe.
Vergilius hatása Byronéhoz hasonló, hiszen minden nagy kultúrnemzetnek megvan a maga Byronja, aki egyben nemzetének reprezentánsa, s akit - némi túlzással – minden nemzet úgy mutogat, mint valami idegenforgalmi látványosságot.
Másrészt Vergilius a tökéletes alattvaló és szemérmes udvari ember, aki életének egy-egy mozzanata más költőkben él tovább vagy újra megszületik. Ez az attitűd messze túlmutat az irodalom keretein, ugyanakkor ezt az attitűdöt mégiscsak egy-egy író neve fémjelzi.
Ilyen volt az olaszoknál Petrarca, a németeknél Goethe, az angoloknál Tennyson, s nálunk Babits.
De ha az életrajzot vetjük egybe, Vergilius ugyanolyan földműves származék volt, aki bármiféle testi munkára alkalmatlan, mint a mi félvak és félsiket Arany Jánosunk.
Másrészt Vergilius az aranykor költője, s az angol aranykor az a kényelmes és lusta korszak volt, melyet a história viktoriánus kornak hív, s melyet ugyanaz a tespedtség és önelégültség jellemez, mint Augustus korát. És ugyanez volt a németeknél Goethe kora, az olasz trecento, melyek belső világában az ember megpihent, hogy kényelmes és pontosan kimért világát aranyfénnyel derengő művekbe öntse.
De ezek csak a külsőségek, hiszen ezekről a korokról nem az unalmas emberek, tétlen és önző uralkodók, ügyeskedők és kufárok mesélnek, hanem a költők, s ebben Vergilius elsőrangú volt.
Eklogáiban a theokritoszi földszeretetet örökíti át, s talán még szebben és jobban, mint a nagy görög; majd a Georgikonban a földművelés és az állattartás paraszti igéit aranyozza ugyanolyan szabályos formákba.
Majd eljött a nagy pillanat, s az Aeneis kétezer évre a költő és a költészet ideálja lett. Homérosz eposzai olyannak tűnnek mellette, mint egy szorgos és ambiciózus néprajzkutató műve lenne. És ez még annak ellenére is igaz, hogy Vergilius Homérosztól sorokat emel át, ahogyan majd Zrínyi emel át a Szigeti veszedelembe Vergiliustól.
De van egy harmadik fontos aspektusa is ennek a nagy etruszk-latin szellemnek, ez pedig a gyengédséggel ötvözött méltóság.
Vergiliusról az járja, hogy félénk volt, de ha a méltóság felöl, közelítjük meg jellemét, inkábba tartózkodás eleganciáját láthatjuk meg nemes alakjában.
Sohasem volt önelégült, de ösztönösen büszke és sohasem megelégedett, hanem józan és fegyelmezett.
Ezért történhetett meg, hogy a misztikus és világteremtő Homéroszt megelőzte, mert a katolicizmus számára a fegyelem, a gyengédség és a józanság sokkal vonzóbb volt, mint a robosztus akaratosság. Ezért Vergiliust a kereszténység is felvette a soraiba, s csak a romantika korának tudományos nagyképűsége sorolta Homérosz mögé. És ezért járhatott a Pokol és a Purgatórium völgyein és hegyein Dante előtt.

A bölcsesség azonban sohasem állíthat fel közöttük sorrendet, hiszen Homérosz világteremtő hivatása ugyanolyan sorszerű volt, ahogyan a Pax Romana korában Vergiliusé.
De számunkra a legfontosabb a jelenkorban, hogy Vergilius költészete azt a szépséget adja, amit a mai a világ tékózlón elszórt. Már pedig a szépség elvesztése megöli az embert…

Tityrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel,
erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba,
míg mi hazánk mézeit s e határt odahagyjuk.
Hontalanul bolygunk: de te, Tityrusom, zugod árnyán,
szép Amaryllisodért a vadont epekedni tanítod. ”
– Eclogae, I.1–5

74. Miguel de Cervantes Saavedra Don Quijote

Cervantes művészetéből szinte ezt az egy könyvet erősíti a köztudatba egy kellemetlen és felületes irodalompolitika, pedig Cervantes jelentős költő, novellista és színpadi szerző volt. Élete pedig kalandokban bővelkedett, olyanokban, melyeknek egyike is egy mai író számára túl sok lenne ahhoz, hogy unalmas és lusta életét elviselje.
Mélyen vallásos és nemesi családban született, jezsuitáknál tanult, majd párbajhős lett, akinek emiatt kellett menekülnie. Később háborús hős, aki fél karjára megbénul, majd részt vesz az arab-háborúban, kalózok elrabolják. Öt évig sínylődik egy algíri börtönben, majd hazatér, mindenkivel összevész, többször bebörtönzik. Nemesi rangja azonban mindig megmenti, művei is egyre nagyobb sikerek, s fő műve leszámol a középkori regényekkel, s talán az egész középkorral…
Don Quijotéje megteremti a modern európai regényt, melyből négyszáz év merít és tanul.

Az európai gondolkodás egyik legfontosabb jelképe, alig van irodalmi mű, ahol nem szerepel Don Quijote és az őt körülvevők egyikének archetípusa.
Ma is érezzük, ahogyan vannak köztünk Hamletek, Macbethek, úgy vannak Don Quijoték is, aki nagyon közel állnak a Hamletekhez, hiszen mindkettejük lelkébe az élet elviselésének őrülete feketedett.
Egyik sem valóságos őrült, egészen mások, mint Dosztojevszkij félkegyelműje. Míg Miskin hercegben megérezzük az Isten közellétét, ott remeg a falevelek zörrenésében, a fákban, a háztetők és az utcák csendességében, addig Cervantes és Shakespeare alakjai Istentől és embertől elhagyott figurák, a szomorúság bohócai, ahogy Oscar Wilde nevezte a lelki szétszakítottságba gyötört művészt.
A Don Quijote nagy újdonsága a kettős látásmód, az egyik pillanatban az ember képes meglátni a világ egészét annak minden szörnyű racionalizmusában; a következő pillanatban megnyílik a világ lelki feltétképezésének lehetősége, melyet a racionális gondolat soha nem képes elnyelni. Olyan képek jelennek meg itt, melyeket csak az őrület, a szentek víziói, a gyermekivé maradt lélek képes érzékelni, Andersen és Vaszary, Szent Ferenc és Ágoston, a fiatal Goethe és az öreg Shakespeare a Téli regében és a Viharban….

75. Goethe: Werther szerelme és halála

A Werther az a regény, mely a kor lelkében fogant, s olvasván azt érezzük, hogy a kor bármely nagy írója megírhatta volna. Hogy mégis Goethe írta meg, s nem egy angol vagy francia, ez a világirodalom egyik megmagyarázhatatlan rejtélye.
Az okokat mindenképpen Goethe személyiségében kell keresnünk, mert Goethe egyszerre volt tézis és antitézis, de soha nem volt benne semmiféle szintetizáló hajlam.
Egy szabász nagyszülő, valamint kispolgári szülők származéka, aki maga is kispolgárnak indul, de diákként bohém lesz, aki a kispolgárok bosszantására esténként az ajtajuk elé vizel.
Aztán a művészi ösztönök kiemelik, majd felemelik. Arisztokrata közegben a kispolgár váratlanul udvari ember lesz annak nagypolgári nyűgeivel, hogy aztán legvégül arisztokratává magasodjon. Egész Európa evolúciója végbemegy benne, a paraszti ősök büszkesége, a kispolgári élet sóvárgása, a nagypolgár méltósága és az arisztokrata nagyvonalúsága egyesül benne. És ez az életére is igaz, kiválasztott, akinek az istenek hosszú és tevékeny életet adtak, s nemcsak az öreg Goethében élt együtt a fiatal, az érett és a bölcs, hanem már a fiatalban is ott pislákolt mindhárom különböző fényességgel és hővel.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Wertherrel egy időben kezdte írni a Faustot, mely az európai kultúra lényege és jelképe.
És a korszakok és stílusok fejlődése is végbement szellemében, mert a hűvös és kegyetlen racionalizmus, a vad és akaratos Sturm und Drang, a klasszicizmus fegyelmezettsége, a preromantika spirituális szentimentalizmusa és a nagyromantika végtelenbe törő vágya egyszerre élt a lelkében, hogy minden korszakában különböző arányokban érvényesüljön.

A Werther korszakalkotó regény, melyben még a szintézisteremtő tendenciákból is jut, és a sikerét is ez magyarázza. De ha jobban megfigyeljük, a Werther is inkább tézises mű, alakteremtő és alakformáló, egy új és egy sebezhetőbb embertípust hoz a modern kultúránkba.
Bizonyára Julien Sorel alakja is Wertherből nőtt ki, ahogyan a fiatal Hölderlin is egy Werther-imitáror volt, akinek szelleme előbb halt meg, minthogy a kor szokásának megfelelően főbe lője önmagát. De a Werther korszakos nagyságát mégsem a könyv befejezés adja, hanem a végzet előtti pillanat, a beteljesedés elvesztése. Ez pedig a lemondás mindenről.
Minden férfi volt egyszer Werther, és hogy ezt túlélte, az a hétköznapiság legszomorúbb bizonyítéka…


76. Egyiptomi halottaskönyv

Paul Wiegler azt írta, hogy az egyiptomi kultúra a halál kultúrája..
Ez az állítás nemcsak túlzó, hanem ostobaság is, hiszen minden kultúrát az élet akarása és az élet iránti misztikus elragadtatás hoz létre.
Hogy ebből a kultúrából a halál emlékei maradtak fenn, az a történelem sajátos alakulásának következménye.
Az olyan kultúráknak, mint az egyiptomi vagy sumer, a semita népek szomszédságában állandó pusztító hadjáratokkal kellett megküzdeniük. S bár a semitáknak nem volt saját kultúrájuk, a meghódítottakét részben átvették, részben áthasonították saját lelkiségükhöz (ezt Otto Weininger tagadja, aki szerint a semitáknak nincs lelkük), az eredetire már nem volt szükség.
Másrészt az életakarás megszüli a haláltól való félelmet, s ebből az következik, hogy az egyiptomi volt a leginkább életet akaró nép, mely ugyan a halál ereklyéivel vette körül magát, de ezek az életféltés gigászi maradványaiként maradtak fenn.
A sumer és az óegyiptomi kultúrák szülték meg a himnuszköltészetet, melyet aztán az egész kisázsiai és antik kultúra megtanult és átvett.
A mai olvasó számára némely himnusz ugyancsak hízelgésnek tetszik, melyhez a fordítások hozzá is tesznek, De ma már bátran gondolhatjuk azt, hogy ezek az emberek nem hízelegtek, hanem ilyen volt a habitusuk.
A csillagos ég végtelennek tetsző sátra alatt éltek, sokan a Nílus morajától részegülten, másokra a forró délszaki napsütés, és csillagos égövek vetettek hatalmas árnyékokat.
Noetling híres számításai óta tudjuk, hogy az egyiptomi kozmikus nép volt, s nem a halál, hanem az öröklét felé vezető út érdekelte. Pragmatikus hitéletük legalább annyira tudatosan kialakított volt, mint amennyire misztikus ihletettségű.
A halottaskönyvben a halál csak ürügy arra, hogy az életet és túlvilágot ünnepeljék.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007