2021. szeptember 23. csütörtök,
Tekla napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Elveszett illúziók 5.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Ignotusnál (Veigelsberg Hugó) kevesen tettek többet a magyar nyelv és irodalom lezüllesztéséért.
Míg neve az iskolai irodalomtanításban egy új és progresszív magyar irodalom megteremtésének ikonjaként használatos; valójában Ignotus volt az, aki meghirdette a magyar nyelv tönkretételének, be –és eloltásának programját. Kiss Józsefből nőtt ki szervesen, de Kiss József naiv akarnoksága nélkül. Míg Kiss azzal a szándékkal lépett elő, hogy behozza az újat, az éppen lehanyatló parnassien mozgalom és francia impresszionizmus utolsó mohikánjainak hangját és hitte, hogy a nagy magyar és zsidó versenyfutásban az utóbbi aratja a győzelmet, addig Veigelsberg tisztában volt azzal, hogy a magyar nyelv pszichéje, a magyar hagyomány és keresztényi/keresztyéni eszme akadálya lehet ennek a versengésnek. Ezért volt egyrészt a Nyugat programjának két ki nem mondott alapszabálya burkoltan nemzetellenes. Az Osvát és Ignotus által irányított Nyugat egyrészt nem engedte, hogy a zsidóságot bármiféle bírálat érje, másrészt a hagyományos nemzeti értékeket mint kereszténység, nemzet, család nem propagálhatta. Várkonyi Nándor szerint csak Ady törhette meg itt-ott ezt a szabályt.
Kiss József, akiről joggal írta a nagy katolikus irodalomtörténész és esztéta Alszeghy Zsolt, hogy: „…poézise valóban fejlődést indított, de nem fölfelé, a kristályragyogású napba, hanem a szennyes, iszapos mocsárba. És itt a mocsárban minden más érzés meghal, érzéketlenné válnak minden iránt, annyira teleaggatják testüket az érzékiség vérszívó piócáival…”, kezdte meg azt az utat, melyet Ignotus más eszközökkel és más attitűddel nemcsak folytatott, hanem ki is szélesített.

Ignotus és köre tudta, hogy a nyelv pszichéje okán a zsidóság nem tud előzni sem, s lemarad ebben a harcban. Ezért indított háborút a magyar nyelv ellen, ezért volt célja a magyar és a jiddis összekeveréséből egyfajta hibridnyelv létrehozása, hiszen itt a zsidóság már otthonosabban mozoghat. Ignotus tisztában volt azzal, hogy Bródy, Szomory, Molnár vagy Kiss bukása emiatt következhetett be. Viszont nem számolt azzal, hogy Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád, Móricz, Krúdy, de legfőképp Ady által a magyar nyelv győzedelmeskedik, és lemossa ezeket a nyelvi beoltásokon alapuló törekvéseket.
„Az 1890-es évek az erotikus és szociális témabővítés mellett a hanghordozás újságát is meghozták Kiss József tanítványainak irodalmi munkásságában. A zsidóság heinei hangjai a magyar fővárosban a pesti utcák hangulatával gyarapodtak, a századvégi szellem nyugtalansága fölényes élcelődéssel lépett a közönség elé. IGNOTUS HUGÓ (1869–) Verseiből a kétségekkel vívódó modern lélek panasza az öngúnyolás és elérzékenyülés futamaival hangzott ki; a költő a régi nyelvújítókkal és versújítókkal szemben hangújító volt; az addigi formákon nem változtatott, annál inkább magára vonta a figyelmet érzelmeinek irónikus önkritikájával. A slemil keservei (1891) lapjain egy szerelmi lázban égő, képzeletében mindenre elszánt, de viselkedésében komikusan ijedt, balkezes zsidó ifjú alakját rajzolta meg, sok örök emberi vonással, nem csekély szellemességgel. Verses elbeszélése többé-kevésbé én-novella, egyszerű történet a való életből, társasági jelenetek és szeszélyes hangulatok összeolvasztása. A költő lírai verseiben is élénk, fordulatos, ötletes Heine-tanítvány. Életfilozófiája a puritán erkölcsökben hitetlenül kételkedő, érzéki gyönyört kívánó, kiábrándult ember gondolatvilágának megnyilvánulása” – írja róla Pintér Jenő.

Pedig Ignotus friss szellem volt, minden vitára kész, maga a vita éltette, ahogyan Várkonyi megállapítja róla. Ha nem volt vitára lehetősége, akkor elernyedt, mozdulatlanná vált. Vitája mögött azonban kötekedés állt, és természetesen egyfajta állandó harcra készség, mely a magyar irodalmat harcmezővé tette.
Ignotus természetesen hamar megmutatja fegyvereinek élét, mikor Arany Jánoson számon kéri, hogy túlságosan népies volt, ez a fő baja, Toldija pedig egy antipatikus szolgalegény.

„A nemzeti hagyományokat csipdeső, erkölcsi igazságokkal tréfálkozó szkeptikus kritika az 1890-es évek táján indult meg a A Hét hasábjain. Itt AMBRUS ZOLTÁN és IGNOTUS HUGÓ vitték a vezérszerepet; az előbbi a francia szabadgondolkodók szellemében írta karcolatait, az utóbbi Börne stílusának volt a szellemi örököse; magvas író volt mind a kettő. Szatirikus megjegyzéseik bőven buzogtak, mindent a pillanatnyi hatásos ötlet szempontjából ragadtak meg. Hatásuk a XX. század elején bontakozott ki szélesebb hullámveréssel” – mondja erről a pattogó és zavaros kritikai szellem sarjadzásáról Pintér Jenő.

Ignotus Kiss és Jászi között áll; előbbitől örökölte a poézis francia irányát, a szexualitást, az erkölcsi fertőt, a könnyedséget és mozgalmasságot, míg utóbbitól azt a nagy akarást, mely teljesen szembenáll minden nemzeti illúzióval.
Ignotus bár költőnek indul, igaz róla, amit Várkonyi ír: „semmi valódi teremtő erő nem lakozik benne, mint költő, a nemzetközi líra tárgyutánzója, mint esztéta, nélkülözi a rendszert.”
Erőssége a hangulatok visszaadása, egyfajta ritmikus könnyedség, némi friss íz, de az egészen átdereng valami hektikusság, őrület, elszabadult indulat, mely felhergel és felkavar, és semmit nem ad a költészet méltóságából.
Prózája az elődökhöz hasonlatos, idegenül cseng, hangzatosság látszatával rombol, nagyképű és hideg, tolakodón magyarkodó.
Kedvenc jelszava az írói és alkotói szabadság, de ez a liberális álca mindenhol mételyez és pusztít.
Mindezt jól bizonyítja, hogy vele együtt a Nyugat vezérkara részt vesz a bolsevik terrort és a trianoni országfosztást Magyarországra szabadító kormányban, majd  a nemzeti öntisztulás idején elhagyja az országot.
Könyv nem marad utána, írásai olyanok, mintha homokba írta volna, s melyet az első szélfuvallat messzire repít. Felületes olvasás során az embert megragadhatja néhány sora, de ha a nagy magyar géniuszokat mellé tesszük, az egész Ignotus-i életmű zavarbaejtőn könnyűnek és ügyetlennek tűnik még akkor is, ha saját belső ritmusa, fordulatossága, súlytalansága néhány pillanatra magával ragad.
Ignotus jelenség volt, korának meghatározó egyénisége. Bár teljesítménye középszerű, irányultsága inkább negatív. Azt a versenyt, melyben ő is elbukott, annak az elveszett illuziónak a romjai jelzik, melyeket Németh László adekvát módon így jellemzett:
„A magyar művészet a magyar népet jelenti. Amikor Ignotusék a művészszabadságért ragadtak szablyát, azt kívánták, mert helyzetüknél fogva nem kívánhattak mást, mint hogy ők magyar nyelven a maguk alkatát adhassák: tehát magyar nyelven csinálhassanak zsidó irodalmat. (…) Mit mutat Ignotusék rohama?  Hiába volt az óriási számbeli fölény, a zsidó irodalom lemaradt. Minden mesterséges élesztgetés ellenére sem mutat fel egyetlen igazi írónagyságot. Ami gazdagságot hozott, a szimbiózis nekünk hozta.”

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007