Egyik, közelmúltban megjelent írásomban futólag említettem Móricz Zsigmondot a harmincéves Ady kapcsán…Ma az ő meleg, szépséges szerelmeslevelét mutatom meg…

Egy kis „háttér-információ” a teljes megértés kedvéért, - bizonyára sokaknak ismerős, de talán nem árt feleleveníteni.

Móricz Zsigmond első felesége, Janka öngyilkossággal vetett véget életének 1925-ben, több mint húsz év házasság után… Még ugyanabban az évben Móricz egy vacsorameghívás alkalmával megismerkedett Ady Lajos debreceni tankerületi főigazgatónál egy fiatal özvegyasszonnyal, Magoss Olgával, - akinek férje, Kardos Géza a háborúban lelte halálát.

Debrecen akkori polgármestere Magoss György volt, - kisebbik lánya, Olga, fiatalon özvegységre jutva, nővére házában élt, családi körben, - ám mégis magányosan.

Mikor az író és a polgármester lánya megismerkedett, Olga harminckét éves volt, az író tizennégy évvel volt idősebb nála, lassan az ötvenedik életéve felé közeledett. Móricz már a vacsora alkalmával bizalmába avatta a szép Olgát, nyíltan beszélt felesége haláláról, és azt sem tagadta el, hogy nem egy sikerült frigy volt az övék. Erről így írt egyik későbbi levelében:

 „…valami iszonyú, féktelen, szinte torz szerelem volt köztünk…S mégsem tudtam harmóniába kerülni vele…s ő sem velem. Holott soha az életben senkivel rajta kívül összetűzésem nem volt…én nem vagyok agresszív az életben, (írásban az más), s vele végig egy vihar volt a huszonhárom év …amelyben ő kettétört, s én lezuhantam…Abba halt bele, hogy túlfeszítettem a húrt, s nem akartam abbahagyni, leállni, - s most itt heverek összetörve. […] Most én a Maga álmait szeretném megismerni. Miért mondta el Maga nekem a minap, hogy Maga milyen szerelmes tud lenni? Hogy a szobán nem tud keresztülmenni, a torkán nem megy le a lélekzet, s imbolyog a világ…?! Mi volt ez…?! S ki volt ez...?!”

Igaz, hogy eleinte Móriczot a minden emberi iránt érdeklődő, mindenben témát sejdítő író rutinjával faggatta a szép özvegyet, és maga sem tudta, hogyan, de mélyen megérintette a gyászoló asszony sorsa, és vallomásos bizalma, amit Móricz is viszonzott. Hamarosan tárcanovellát írt A feketeruhás nő címmel és azt közölte Az Est 1925. május 30-i száma. A tárcát szabadkozva küldte el Magoss Olgának, Debrecenbe: „Az, amit életéből kegyes volt elmondani, annyira érdekes az ember lelki élete szempontjából, hogy mikor most én is hasonló helyzetben vagyok, a halállal szemben való viszonyát, úgy érzem, meg kell írnom. Nem tudom azonban, mennyire érzékeny a profanálással szemben, ezért ellepleztem a színtérrel és álnévvel.”

Az özvegy nem sértődött meg, sőt, válaszában részletesen leírja megrázó élményeit, amit férje holttestének exhumálásakor érzett. Levelének szövegét Móricz a Tündérkert című regényébe szinte szóról szóra beillesztette.

…milyen egy író ember, egy újságíró…Kezében minden tény, hír, - irodalmi nyersanyaggá válik…

1925. szeptember 8-án már ezt a levelet küldi Olgának:

„Jóreggelt Kedves Olga!  Mennyire vágyom Magát látni! Bennem oly tisztán él a Maga pozitív szépsége, hogy nem akarom megérteni a forró szenvedést, mely leveleiből, mint a tegnapi csokorból árad. Fulladtabban, mámorosabban s fájóbban, mint a friss virágból…Nem akarom az életfélelmet annál az embernél, aki az élet akarására van teremtve. A levelei egyre jobban meghamísítják bennem lévő arcképét, s én folyton visszatérek ahhoz a fénylő szemű archoz, mely tőlem balra, kissé távoldad ült, s folyton rámnézett, komolyan, s egy parányi gúnnyal! …Ez igen!…ezt szeretem, a gúnyt, - mert a gúny erő, öntudat, biztonság.

Mondja, mikor láthatom Magát újra? Jaj, elillannak a percek, üresen, kielégítetlenül, s az ember ittmarad, mint egy üres csigahéj: aki ránéz, azt mondja: élt. Csak ő tudja, mi volt az élet.
Szabad Magát látnom?”

De Olga megriadt attól, hogy az író sok tárcájának, írásának, regényének nőalakját róla mintázta Móricz. Ez már bántotta Olga önérzetét, és bár hajlott arra, hogy viszonozza az író szerelmét, neki másfajta elképzelései voltak szerelemről, házasságról: ő nem akart férjének pusztán inspiráló segítsége lenni, - hanem életcélja, és uralkodója… A sors néha nagyon igaztalan és fájó tud lenni: Móricz felismerte, hogy soha sem tudná Olgát boldoggá tenni, és 1926. június 25-én visszaküldte minden levelét. Négy nap múlva feleségül vette Simonyi Máriát, a szép színésznőt.  Ez a házasság tévedés volt, nem tartott sokáig.

Olgával viszont haláláig levelezett az író, - az egyre fáradtabb és egyre magányosabb Móricz Zsigmond megosztotta gondjait és gondolatait azzal, aki nem lehetett a felesége, de mégis mindenkor vigasza és örömet, boldogságot nyújtó társa maradt. „Én nem is tekintem irodalmi eszmecserének ezeket a leveleinket: annál többnek,  - emberek szólnak át egymáshoz.” – írja egyik késői, kedves, szeretetteljes levelében Olgának.

Ami miatt az egész cikk megszületett, az alább közölt szerelmeslevél: még a boldog, együtt töltött szép időkből…

**

Kedves Olga!      

Valami meleg, boldog, nyugodt vágy van bennem, s napról napra egyre inkább a Maga jósága, nyugalma, pöröléstelen csöndje s a fájdalom felé hajló mosolya után.

Én nem akarok ígérni: mert az ígéret csak szó. Szeretném megkeresni a törvényszerűséget, ami kettőnket egyre jobban összefűz. Bizonyos, hogy Magával egy más élet volna, mint ami volt. Janka mellett vad harcos voltam, Maga mellett filozófus lennék.

Én a nőt ugyanolyan tényezőnek tekintem az életben, mint a férfit. Én úgy érzem, Magával lehetne szerelemben barát lenni, s nem szerelemben ellenség…

A simogató puha tenyerét csókolom.

1926. február 14.

**

…én ehhez már semmit sem tudok hozzátenni.

Íme a pesti Móricz Zsigmond, és haláláig hű „távoli-társa”: a debreceni Magoss Olga igaz története...