2022. augusztus 16. kedd,
Ábrahám napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Aki vízre írta a nevét
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Mára vitathatatlanul eldőlt, hogy John Keats volt az angol irodalom legnagyobb költője. Keveset élt, talán ugyanannyit, mint Petőfi, de Keats-szel az akkori kor legpusztítóbb betegsége végzett: a tüdővész.
Plebejus származásával háttérbe szorult az arisztokrata Byron és Shelley mögött, előnytelen megjelenésű és aluliskolázott volt. Ifjú korától beteges, termete alacsony, neveltetése hiányos, költői tudása is inkább ösztönös, mint poétikai stúdiumok eredménye. Tudatosan autodidakta szellemisége a romantika legadekvátabb alkotójává avatta. A vágyakozások utolérhetetlen poétájává emelkedett, az antikvitás által feldíszített esztétizmus megteremtésével. Pedig görögül nem tudott, a görög szobrászatot az Elgin báró által Angliába hozott műalkotásokból ismerte. Művészeti szakkönyvekből csodálta egy letűnt világnagyságát, mint a mi Kölcseynk, aki homokból és sárból építette újra az Akropoliszt, míg a többi gyermek a réten játszadozott.
Indulása is sikertelen volt, oly idegenül mozgott a szikár és kimunkált angol költői iskolák között, mint a vörösben izzó alkonyatok az Alpok márványosan tündöklő csúcsai felett. Pedig a magasba vágyott, de nem úgy, mint az angyali lebegésű Shelley, világa nem túlvilági építmény volt, hanem a harmonikus szépségek evilági ragyogása. Festőisége egyedülálló, belső ragyogása a legintenzívebb hamvadása egy beteges szív és egy még betegebb tüdő lángoló létében.
Egész életét a szépség iránti rajongása hatja át. Számára a Szépség Isten, Világ, Kegyelem és Mindenség.

„Ha rajtunk múlás űli már torát,
te megmaradsz s míg új jajokkal ég
az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
"A Szép: igaz s az Igaz: szép! - sohse
áhitsatok mást, nincs főbb bölcseség!"


Gyógyszerészsegédként dolgozik, majd a verseit érő értetlen és durva kritika hatására menekülni akar Angliából. Szerelme a szép, de nem túl okos Fanny Brawne, a köztudattal ellentétben szerette a költőt, de nem volt elég művelt és okos ahhoz, hogy Keats zsenialitásából bármit is felfogjon, vagy megértsen.
Tüdőbeteg bátyja miatt Rómába utazik, de bátyján már nem tud segíteni. Ekkor már ezek az évek a halálra való készülődés egzaltált magasságaiban telnek.
Shelley támogatja, Byron megveti. Keats csodálja Byront, aki Keats verseit "ágybavizelős" költészetnek tartja, Shelleytől idegenkedik, bizalmatlanul fogadja a pályatárs segítségét.
Keats másabb, mint a két nagy, Byron és Shelley.
Byron hatalmas műveltségű, ösztönös tehetség, nyelvi bravúrjai, gazdag élete egyszerre érdes és lágy tűzzel perzselő. Shelley zenei óceánjai, világból kivetett képei, zárt formavilága ma is nehéz olvasmány.
Keats mondatszerkezetei feltörik a zárt strófák sorszerkezeteit, szonettjei úgy nyílnak ki, mint esők után a kora őszi napfényből lélegző angol kertek. Emberien megejtő sorai a szívekbe épülő természeti tünemények.
Keats Itáliába gyógyulni jött. Talán ő is bízott abban, hogy a mediterrán világ, a tenger sós lehelete megtisztítja gyorsan fonnyadó tüdejét.
Barátok vigyáztak rá, de hiába. Az első vérzésroham után ezt írja:

„Milyen meglepő - (fel kell tételeznem, hogy - amennyire ilyen rövid idő után már tehet ilyen megállapítást az ember - a betegség a hamis gondolatok és képek egész tömegétől szabadított meg és igazabb fényben látom azóta a dolgokat), milyen meglepő, hogy ahogy átéli az ember a lehetőségét annak, hogy elmenjen ebből a világból, a világ természetes szépségeit szokatlan élességgel vetíti érzékeinkre. Mint szegény Falstaff, bár én nem gagyogok, én is a zöld mezőkre gondolok. A legnagyobb gyöngédséggel tudok elmerengeni minden egyes virág emlékén, melyet gyerekkorom óta ismerek - formájuk, színük olyan új most nekem, mintha én magam teremtettem volna őket emberfeletti képzelettel. Azért van ez, mert életünk leggondtalanabb és legboldogabb perceihez kötődnek. Láttam én már melegházakban mindenféle fantasztikusan szép idegen virágot, egyáltalán eszembe sem jutnak. A mi egyszerű tavaszi virágainkat szeretném újra látni.

Majd egyik legcsodásabb versét így zárja:

„Mért nevettem? Tudom, mit ad az élet,
boldog csúcsain járnak álmaim;
mégis vállalnám, most rögtön, a véget
és állnék a föld tarka romjain;

sok s nagy a vers, hír és szépség hatalma,
de több a Vég - a Vég a Lét jutalma.”

Keats egyre jobban szenved, súlyos rohamainak eredménye a nagy vérveszteség, hetekig tartó fizikai gyöngeség. Orvosai és barátai tiltják mindentől, mely felizgatná. Már Fannytól is. Keats utolsó versei szinte kivétel nélkül a fiatal lányról szólnak.
Az utolsó évek, a halálközelség felemeli Keats elméjét, éteri magaslatokon száguld át vele. Ekkor keletkeznek a világirodalom leghatalmasabb ódái a Görög Vázához, a Csalogányhoz. Ekkor írja az Ősz című versét, mely a legérzékibb módon fejezi ki a hanyatló természet ízeit.


„Párák és érett ízek évszaka,
jössz s hő hived, a sárga nap, örűl,
s összefogtok s áldott fürtök soka
csügg a szőlőn a nádtetők körűl;
mohos ágat dús almasúly töret
s zamat tölt miden őszi magvakat,
dinnye dagad, feszűl cukros bele
a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
késő virág, minőt a méh szeret,
s már azt hiszi: örök a méz-szüret,
mert nyári sejtje csordultig tele.
Ki nem látott még téged? - Kiszököm
s megleslek gyakran csűrök közelén,
ülsz gondtalan a téres küszöbön
s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
vagy épp aratsz és mákillat hatol
hozzád s elaltat és nem méri már
sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
patak tükrére s friss italra vár;
vagy bor-prés mellett les lassú, sovár
szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
míg esti felleg sző be halk napot
s a tarlón rózsák színét szűri szét,
a parti fűzfák közt busongva dong
a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
finomka fütty a szérüskert alól
s gyűlő fecskék zajától zúg az ég...”

Utolsó heteiben így búcsúzik Fannytól:


”Drága kislányom! Bárcsak ki tudnék valamit találni, valami módot arra, hogy nélküled boldog lehessek. Óráról órára szűkül életem értelme, s egyre inkább rád korlátozódik. (...) Shakespeare, mindent oly fejedelmien tud összefoglalni. Hamlet szíve ugyanazzal a kimondhatatlan nyomorúsággal volt tele, mint az enyém, mikor azt mondta: „Vonulj kolostorba; menj; Isten veled." Tulajdonképpen nem is bánnám, ha most rögtön vége lenne. Szeretnék már meghalni, undorodom a durva világtól, mellyel te együtt mosolyogsz - Gyűlölöm a férfiakat és a nőket még inkább. Csak töviseket látok magam előtt.”

Betegsége átterjed egész testére, így a gyomrára is. Utolsó heteiben még kilovagol. Festők és zenészek veszik körül, akik rajongva szeretik. Egy durva kritika hatására olyan köhögésroham fogja el, hogy nem tudják megmenteni az életét. Halála után Byron és Shelley a kritikát okolták haláláért, valójában a kritika csak gyorsította a betegség pusztító terjedését.
1821. február 23-án, éjfél előtt halt meg, fennakadt, nagy szomorú tekintettel, szótlanul nézve a körülállókat. Barátai három nappal később saját költségükön temették el a római protestáns temetőben. Sírjára felvésték önnön sorsáról kinyilatkoztatott legkeserűbb vallomását :

„ Itt nyugszik valaki, aki vízre írta a nevét"

                                                                                                                                    

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007