2022. július 7. csütörtök,
Apollónia napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Az évszázad nyelvvitája 1.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

A magyar és az európai nemzetek szabadságharcainak leverését követő években másfajta forradalom tombolt az európai kulturális életben. Olyasféle, melyben mi sokáig nem vehettünk részt, de közvetetten rólunk is szólt.
Egyik oldalon álltak azon tudósok, kik egy indoeurópai ősnyelv megtalálásában voltak érdekeltek, s akik kutatásai egy harmadik, az egész nyelvtörténetet meghatározó teóriát állították fel. Ezek a tudósok nemcsak többen voltak, hanem érveik és tudásuk hatalmával átformálták az egész ókori kultúráról és nyelvfejlődésről kialakult képet. Eredményeik nem kezdeti feltevésüket indokolták. Ellenkezőleg, teljességgel az indoeurópai ősnyelv elsődlegességét cáfolták.
A másik oldalon álltak a sémi nyelvek ősiségét és elsőbbségét védelmező nyelvészek. Nagy tudósok voltak, de érvelésük során sokszor a tudományt is feladták, hogy politikai szempontjaik érdekében összekuszálják a tudomány irányait.
A közel hetven évig tartó sumér nyelvvita a forradalmakat gúzsba kötő évektől az első világháború világégéséig tartott.

1850-ben Edward Hincks angol asszirológus egy sémi nyelvtől idegen írás gondolatát vetette fel, mely szerinte indoeurópai nép nyelve volt, s mely nép erős összeköttetésben élt az egyiptomi kultúrával és írással.
Hincks volt az első, aki elsőként megfestette írásjelekből a Nebukadnezar és Sanherib, nevét, és kimutatta az asszír írás szótagjellegét.

                                                                                                       

  

1857-ben megváltoztatta a egyiptomi származáselméletét, és az ékírás őshazájaként a Tigris és az Eufrátesz közét jelölte meg. Rawlinson után akkádnak nevezte az írásfeltaláló nép nyelvét, de nem tágított az indoeurópai származáselmélettől sem.

1853-ban kezdi első eredményeit Creswicke Henrik Rawlinson, akinek nagy érdeme volt a behisztani feliratnak pontos lemásolása, aki az archeológia és az ókori nyelvek kutatásának területén forradalmi eredményeket ért el, s rendkívül nagyszámú asszír és babiloni ékiratot gyűjtött össze Babilon és Ninive romjai között, és ezeket sikerült neki más régészek segítségével megfejtenie. Rájött, hogy az Achémenida királyok előtti időkből származó ékiratok egy sémi nyelvektől idegen nyelven írtak, melyet ő szkítának vélt, s ekként tájékoztatta az angol tudományos köröket. Erre rögvest a sémi nyelvek elsőségét hirdető körök megszólaltak. Elsőként Rawlinson elméletét Löwenstern nevezte fantazmagóriának.

Julius Oppert 1855-ben jut arra a megállapításra, mellyel Rawlinson kutatásait igazolja, mely szerint egy nem sémi, egy a szkíták által meghonosított ékírásos nyelvet vélt kiolvasni a méd királyok előtti korból kiásott ősi táblák alapján. Mikor az Achémenida feliratok olvasásakor szkíta gyököket talált, bizonyítottnak látta azt az előfeltevését, mely szerint az általa tizenhat fajta ékírástípust egy ősi szkíta ékírás előzte meg, mely szkíta nyelvű nyelvű nép találmánya, s a többi ennek az átvétele.
Oppertnek Hunsdorfer (Hunfalvy) Pál már az első bizonyítási kísérletek idején hevesen nekitámad.

Oppert nagy munkáját, melyet a borzipai felirat fejtegetésiben is emleget, várva várjuk; s ha legnagyobb óvakodással nézünk is eleibe, lehetetlen mindazonáltal tagadni a megragadó érdeket, mellyel reánk tekint. Az altáji nyelvtudomány sokkal nevezetesebb helyet készül foglalni az európai tudományban, mint magunk mertünk neki kitűzni. Mióta szerencsém van ezen nagy tárgyról - értekezni az akadémia üléseiben, e kép lebeg vala, elmém előtt: Az egybehasonlító magyar nyelvészet igen is altáji nyelvészet lesz, mely az altáji nyelvek tudományát ki fogja sütni; s azt az árja és sémi nyelvtudományok mellé harmadik tagul sorozni. Ebben a különbszerű magyar nyelvtan és szókönyvi készület is maga méltóságához illőleg alaposan és világ-viszonyi tudattal fog előteremni. Ilyen készültségű altáji nyelvtudomány az altáji népek középkora és ó-kora történeteit napvilágra fogja hozni, mi által az egyetemes történelem sok hézagja be lesz töltve, és hibásan megírt lapjai kiigazítva. Végre a szerencsés véletlen, vagy miért ne mondjuk? isteni gondviselés által megőrzött finn népköltés, jelesen a Kalevala, az emberiség ős szellemi birtokát kiegészítvén, s a közép ázsiai népeknél is remélhető ókori kincsek hozzája csatlódván az altáji népek új tulajdonságuknál fogva is be fognak állani a szellem hirdetői közé, -miben én legnagyobb diadalát szoktam sejteni saját képi tudományunknak. - Ez vala azon eszménykép, melyből erőt és kitartást nyertem a nem- háládatos munkára. Felszólítom azokat, a kik tudnak és akarnak ítélni, ha nem ment-e ily irányba kicsi iparkodásom, s ha nem volt-e kész lemondani a közönség helyesléséről is, csak megtarthassa ez irányt.
Most Oppert és mások által olyan kilátás nyílik előttünk, milyen az előtt senkit sem buzdíthatott nálunk a gyűlöletes nyelvtanulásra. Álljunk mindnyájan ez új kilátóra; s ítéljünk, vajon eddigi iparkodásunk elfordít-e a nagy, de még homályos céltól? Vagy nem érünk-e inkább ez által legjobban meg annak megítélésére sőt megtanulhatására is, a mi nélkül Oppertnek s bárkinek kutatásait nem használhatnók? A finn tudomány nélkül nem értené Oppert a Szardapálokat, Nabukhodonozorokat, Dáriusokat, mert az északi finnek nyelve a legrégibb alakban tűnik elő.
Hasonlót kell mondanunk a Léna mentiben lakó szakákról, kiknek nevét már Herodotosz ismerte. Dél felől tolattak ezen népek északra, s ki mennél északibb most, annál előbb érezte vala a déliek tolását; s mert északra került, azért maradt meg. - Ezeket ajánlom figyelmébe mindenkinek, ki a magyar-finn kérdésről csak Budai Ézsaiás, Fessler stb tudásával mer ítélni, - mert ma holnap Nabukhodonoszor is fel fog támadni ellenük.- Mi pedig nem tehetünk róla, hogy ez alkalommal is Bábel tornyáról értekezvén a Kalevalával és finnismussal végezzük.”

  

Oppert a kujundsiki táblák tanulmányozása után úgy tájékoztatta a tudományos közvéleményt, hogy az ékírást megteremtő nép sem indoeurópai, sem nem sémi, hanem turáni, melynek nyelve a magyar és a török nyelvekkel hozható összefüggésbe. Ama nép a szkíta, turáni vagy tatár népek ősnyelve lehetett, mely az Ural tájékán élt. Bizonyítása az asszír nyelvre is kihatott, mert tagadta annak asszír származását. Az ékírásos ősnyelv szillabikus ((szótagíró) karaktere miatt a sémi nyelv származáselméletét is elvetette.

1859-ben már három szkíta nyelvet ismertet: kasdo-szkítát, méd-szkítát és összszkítát. Hangsúlyozza, hogy az ősszszkíta nyelv, mint az ősi ékírás nyelve a magyarral, törökkel és mongollal hozható összefüggésbe.

Tíz esztendővel később az ősi nyelv kialakulásának földrajzi helyét északra tolja, s ekkor nevezi először sumérnek az írásfeltalálók nyelvét. Álláspontja annyiban módosul, hogy eme ősi nyelvet a magyarral, finnel és törökkel hozza rokonságba.

Egy esztendőn belül lép be két asszirológus a nyelvvitának még nem nevezhető tudományos diskurzusba.
Norris az ékírás nem sémi jellegét hangsúlyozza, míg Eichoff volt az, aki a Biblia alapján a turániakat (ő kaldeusoknak véli) kusitáknak nevezi.
Norris végső konklúziója az ékírásos nyelv lényegéről a következő:
„A nyelveknek az a külön osztálya, amelyhez e nyelvet hasonlítanám, az, amelyet főleg Ugornak neveznek s önmagában foglalja a magyart...”

Sayce egy esztendővel később az általa akkádnak nevezett nép nyelvéről határozottan állítja, hogy nem indogermán és nem sémi, hanem egy harmadik ősi dialektus, melyet az ural-altáji nyelvekkel hoz kapcsolatba.
A negyvenöt éves korába elhunyt Lenormant külön fejezetet érdemel az ékírás grammatikája leírásának történetében.  

                                                                                                       

                                                                                                                          
 A Lettres Assyriologiques. II. série: Études accadiennes vitája során Lenormant annyiban tér el Oppert-től, hogy az Oppert által sumer nyelvet ő akkádnak nevezi. Álláspontja szerint az "írásfeltalálók nyelve" a magyarhoz áll legközelebb, ezért a magyar nyelv tökéletesebb elsajátítása céljából Magyarországra utazott. "A Káld ősi nyelv és a turáni nyelvek" c. könyvében a hangtantól kezdve a főnévragozásig majdnem teljesen a magyar nyelv szerkezetére, logikájára és kiejtés módjára támaszkodva folytatta az általa akkádnak nevezett nyelv és a turáni nyelvek összehasonlítását. A magyar hangzóhasonlítás törvényszerűségét az akkád nyelvben is kimutatta.

 


A mi szempontunkból az egyik legfontosabb megállapítása az volt: „A sumír nyelv nemcsak szóállagában, hanem szerkezetében is turáni nyelv."
Miért is olyan fontos ezt kihangsúlyoznunk. Legfőképpen azért, mert a turáni népeket az akkori történelemkönyvek kultúrromboló, kegyetlen és primitív népekként jellemezték. A legelterjedtebb nézet szerint a sémi nyelvű népek voltak az őskultúra megteremtői, míg az árják a kultúrhordozó és kultúrteremtő népek a világtörténelemben.
1874-ben Lenormant, aki a kaldeus vallással és mitológiával is foglalkozott, részletesen összefoglalta a tanítását. A kaldeus-akkád nyelv ragozó urál-altáji nyelv, mely elsősorban finnugor egyezést mutat, de a török, tatár, és a bask nyelvekkel is mutat kapcsolatokat.



Lenormant tanítását Götz László szavaival érdemes összefoglalnunk:

„Tudomásunk szerint legelőször F.Lenormant mutatott rá nyomatékosan egyfelől a finnugor és az altáji népek mitológiájának, vallási képzeteinek, babonáinak, varázslási ceremóniáinak nagymértékű egymás közötti egyezéseire, másfelől pedig mindezen elképzeléseknek -s általában az egész észak-ázsiai sámánizmusnak - szoros elő-ázsiai párhuzamaira, mezopotámiai gyökereire, "Die Magie und Wahrsagekunst der Chaldaer" (1878) c. könyvében.

A német kiadás az 1874-ben megjelent eredetileg francia nyelvű mű lényegesen javított és tetemesen kibővített, teljesen új változata ("... durch eingehende Revision und erhebliche Erweiterungen zu einer völlig neuen Ausgabe umgestaltet" - írja Lenormant az előszóban). Jelenleg nem lehet feladatunk mindazon tömegesen jelentkező egyezések ismertetése, amelyeket Lenormant 571 oldalon keresztül kimerítően tárgyal és módszeresen bizonyít, ezért csak néhány jellegzetes párhuzam megemlítésére szorítkozhatunk, a részleteket illetően utalva a szumérológia ezen - a legnevesebbek közé tartozó - úttörőjének eredeti munkájára.

1.) A Kalevala isten-triásza (Ukkó, Vejnemöjnen, Ilmarinnen) pontosan megfelel a szumér An, Enlil, Enki hármasságnak. Különösen Vejnemöjnen alakja fedi teljesen a szumér Enki tulajdonságait és funkcióit (l. Lenormant 1978, 235-237. old.).

2.) A boldogok országa, a hősök lakhelye, a finn Kaleva nyilvánvalóan ugyanaz a szó mint a szumér kalama ("az erősek földje", "fejedelmi föld", "a drága föld"), amely egyúttal a szumérok országának neve volt, "haza" értelemben (l. Lenormant 1878, 243. old.).

3.) A szumérok a gonosz lelkek, az ártó démonok hazáját a környező pusztaságokba, Arábia homoksivatagjaiba helyezték, a finnek pedig teljesen analóg módon, északi hazájuk földrajzi adottságainak megfelelően - a Jeges -tenger jégsivatagainak vidékére. E párhuzamosítás első pillantásra erőszakoknak tűnhet, közelebbi vizsgálattal azonban egyértelműen megmutatkozik, hogy a teljesen elütő földrajzi környezet ellenére is átmosódik az eredeti szumér elképzelés: a Kalevala egyik éneke részletesen leírja a gonosz lelkek lakhelyeit, ahonnan azok az emberekre törnek, se részben "a homok országá"-ról is szó van, holott Finnországban és környékén sehol sincs homoksivatag (l. Lenormant 1878, 245-246. old.).

4.) Szintén feltűnő párhuzam mutatkozik a finn Kipumaki vagy Kipu-vuori -a "fájdalmak hegye", ahol a betegségek démonai tanyáznak - és a szumér "harsag gig-ga" ("a nyugat hegye", de egyúttal "a betegség hegye" is; vö. gig = "éj, sötét", azaz "nyugat", ugyanakkor azonban "beteg" is) között, ahonnan a varázsszövegek szerint a leghatalmasabb ártó démonok kiindulnak. Sőt, a finnek a "fájdalmak hegyé"-t éppúgy nyugati-északnyugati irányban képzelték el, mint a szumérok: a Tuonela folyó egyik északnyugati szigetén. E hegy tetején a finn mítosz szerint kilenc lyuk van, amelyekbe a betegségek a varázsigék hatására visszahullanak. E képzet pontosan megfelel egy szumér varázsszövegnek, amelyben arról van szó, hogy a betegséget a föld elnyeli (l. Lenormant 1878, 249. old.).

5.) A finn betegségűző varázsformulák azonban általánosságban szemlélve is ugyanolyan szellemben és teljesen hasonló módon épülnek fel, mint a megfelelő szumér varázsszövegek: gyakran még a kifejezésmód is azonos. Ez különösen azért nagyon feltűnő és jellegzetes párhuzam, mert ugyanakkor a sumér Mezopotámiához térben és időben sokkal közelebb eső óegyiptomi betegségűző varázsformulák szelleme, tartalma és kifejezésmódja teljesen elüt a sumérokétól (l. Lenormant 1878, 250. old.). Lenormant a 250-251. oldalon bizonyítékul idézi a Kalevala 45. énekét, amely valóban meglepő, a részletekbe menő sorozatos egyezéseket tartalmaz az azonos témájú szumér ráolvasásokkal.
Mindezen egyezéseket mai régészeti ismereteink világánál kétségkívül az ősi elő-ázsiai - közelebbről mezopotámiai - műveltségek nyugat-eurázsiai kisugárzásainak tükrében kell szemlélnünk, ez esetben a Volga-Ural térségben Kr.e. 2000 után megjelenő korabronzkori gyarmatosok hatásaiként. Régészetileg adatolható, hogy ezek a telepesek fél évezreden keresztül több hullámban tömegesen érkeztek, mégpedig délről, a Kaukázus vidékéről, a Kubán műveltség és a korai transzkaukáziai kultúra területeiről, amely régióban viszont több helyütt a valószínűség igen magas fokán Mezopotámiából elvándorolt sumér csoportokkal is számolnunk kell (l. 796-799. és 805-807. old., de vö. 46-52. old. is). A Lenormant által már több mint egy évszázada kimutatott meglepő szumér-finn néprajzi párhuzamok tehát az újabb ásatások tanúsága szerint konkrét őstörténeti tényeken, egykor fennállott közvetlen kapcsolatokon alapulnak, s semmi esetre sem tekinthetők "véletlen egyezések"-nek. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyarság őstörténetét - még abban az esetben is, ha megmaradnánk a hagyományos finnugor keretekben! - manapság már nem vizsgálhatjuk az egykori mezopotámiai-sumér összefüggések, a fél Eurázsiára kiterjedő elő-ázsiai kultúráramlat és vándorlások fokozott figyelembevétele nélkül. Magyarán mindenféle leszűkített, csupán önmagában szemlélt finnugor vagy uráli nép- és nyelvfejlődési teória menthetetlenül elavult, nem felel meg a módszeres tudományos kutatás mai alapfeltételeinek. „


Lenormant írásaira Eberhard Schrader német orientalista válaszolt, aki Lenormant tudományos értekezéseit, leveleit vette vizsgálat alá.
Nagyobbrészt elfogadja Lenormant állításait, több ponton azonban továbblép.

Továbbfejleszti az ékírás nem sémi eredetének elméletét, Állításaiban nem a sémi népek, hanem a turáni népek hozták létre az írást, a mitológiát és az epikus költészetet is. Feltevését azzal indokolja, hogy csak a babilóniai sémiták hoztak létre epikus költészetet, míg a többi sémiták, arabok és arámok nem. Ebből véleménye szerint az következik, hogy a babilóniai sémiták a turániaktól vették át mindezt.

                                                                                                            

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007