Valószínűleg nem mondok túl sok újat azzal, hogy Robert Merle: Védett férfiak című regénye kitűnő mű. Bizonyára nagyon sokan olvasták, értelmezték, elemezték, gondolkoztak el a szereplők jellemein, a hasonló járványok lehetőségén, illetve az író vízióján - az alapvető társadalmi változásokon, az élet átértékelődésén és még számos dolgon.

Ám kevesen tudják, hogy a műnek született egy „ellenpárja". Frank Herbert, a Dűne című, lassan klasszikusnak számító sci-fi regényfolyamával híressé vált író 1983-ban írta meg a Védett nők című, műfajilag nehezen besorolható könyvét (Regény? Sci-fi? Thriller? Filozófia?). Ha csak a címet nézzük, joggal gondolunk valamiféle „koppintásra" - ám messze nincs erről szó. A mű angolul a „The White Plague" (A fehér pestis) címet kapta, ez lett a magyar fordítás alcíme is (magyar nyelven 1993-ban jelent meg).

 Frank Herbert (1920. október 8-án született Tacomában, Washington államban, és 1986 február 11-én hunyt el Madisonban, Wisconsin államban) már gyerekkorában kitűnt iskolatársai közül éles eszével. Állítólag alig nyolcévesen döntötte el, hogy író lesz.

Hiába volt azonban rendkívül okos és nyitott szinte mindenre, diplomát sohasem szerzett: elmondása szerint őt csak az órák érdekelték, a vizsgák hidegen hagyták. Napról-napra élt, egyik városból a másikba, egyik munkahelyről a másikra ment szerencsét próbálni. Hitvese, Beverly volt a kenyérkereső harminchét évig. Beverly maga is író volt, ám azért, hogy férjének teljesülhessenek álmai, feladta ebbéli ambícióit. Házasságukból két gyermek született, Brian és Bruce, Herbertnek előző házasságából volt még egy leánygyermeke, Penny. Házasságuk viharos volt, végül Beverly elhagyta férjét, aki harmadszor is megnősült.

Frank Herbert főműve kétségtelenül a hatkötetes Dűne regényciklus volt, amelynek első részéből két filmet is forgattak; az első, 1984-es, David Lynch által jegyzett, sztárokkal teletűzdelt film sikeresnek mondható ugyan, de képtelen volt visszaadni a könyv hangulatát, filozófiáját és valódi mondanivalóját. Magát a könyvet 23 helyen utasították el, végül nevetséges, 7500 dolláros összegért vette meg egy kiadó. Azóta a könyvet több tucat nyelvre fordították le, több mint 20 millió példány fogyott el belőle a világon, és megkapta érte a Hugo és a Nebula díjat.

Rengeteg egyéb regényt, könyvet írt, a szóban forgó Fehér Pestist felterjesztették a Locus díjra, amelyet azonban egy szintén nagy kaliberű író, Isaac Asimov nyerte el az Alapítvány Pereme címet viselő munkájával.                               

Térjünk vissza a két könyvre. Természetesen több hasonlóságot, közös vonást lehet felfedezni bennük. Mindkettőben egy gyógyíthatatlan és halálos járvány üti fel a fejét - Merlénél az Encephatilis 16 nevű vírus, Herbertnél pedig a fehér pestis nevű betegség pusztít. Mindkét járvány csak az egyik nemből szedi áldozatait: az Encephatilis 16 a nemzőképes férfiak, míg a fehér pestis a nők körében végez iszonyatos pusztítást. A következményekben is találunk hasonlóságokat - a nemek aránya, s ennek következtében az addigi világ- és értékrend gyökeresen megváltozik, felfordul; megjelenik az erőszak, a hatalomvágy, az ügyeskedés, a „mindig vannak egyenlőbbek" orwelli tézise; és persze az a szomorú tény, hogy a katasztrófa távolról sem biztos, hogy a legjobbat hozza ki az emberből...

 Ám a hasonlóságok itt véget is érnek.

 Számomra az alapvető különbség, hogy Herbert műve jóval sötétebb, szörnyűbb képet fest a jövőről, jobban átgondolt, és - sokkal, de sokkal hihetőbb... az utópiának és az idealizmusnak még a szikrája is hiányzik belőle.

Merle művében Herbertével ellentétben a járvány spontán tör ki - persze ennek is van realitása, gondoljunk csak a HN51 influenza vírusra, és mutáns társaira, vagy az Ebolára, stb. - s elképzelhető az a jövő, amit ábrázol: felborult világ, torzsalkodó csoportok, ám végül a nagy összefogás, és a kényszer szülte, erősen idealizált új rend, amelyben a nők kapják az irányító szerepet és a férfiak a második helyre szorulnak. Alapjában véve szép és megható, ahogy férfi és női tudósok kis csoportja megleli az ellenszert, leküzdi az elferdült hajlamú, diktatórikus hatalmat és végül győzedelmeskedik - ám roppant furcsa az az utópia, ami Merle művében megjelenik.

Herbert műve más. Részletesebb, sokkal kidolgozottabb, „tudományosabb", a jellemek ábrázolása lényegesen jobban sikerült neki. Nem egy megszokott hollywoodi katasztrófafilm könyvváltozatáról van szó. Mély filozófia, társadalom- és emberismeret jellemzi végig a művet, amely amellett, hogy mérhetetlenül izgalmas, helyenként pörgő, máskor meg lassú, gondolkozásra késztető, rettenetesen kemény és komoly figyelmeztetést ad: vigyázz, ember! Ne lépd át a határt, amit neked húztak!

A történet lényege a következő. John Roe O'Neill, ír származású, amerikai mikrobiológus, genetikus Írországba látogat. A tipikus „rossz helyen volt, rossz időben" esete: feleségét, Maryt, és ikerfiait, Kevint és Maireidet több járókelővel együtt darabokra tépi egy bomba, amit az IRA szélsőséges szárnya, a provók robbantottak fel az angol és az ulsteri politika elleni tiltakozásul. O'Neill az iszonyatos élmény hatására - látta az esetet - skizofrénné válik; lassan felszámolja addigi életét, kialakít egy másik személyiséget, eltűnik, és bosszút esküszik. Az őrület meghatványozza erejét: vagyonát pénzzé téve egy titkos laboratóriumot állít fel, ügyes trükkökkel szerez génmintákat, és létrehoz egy halálos vírust, amely csak a nőket pusztítja el. Elsőként Írországot (a terroristák támogatásáért), Angliát (az Írországot sújtó elnyomásért) és Líbiát (a terrorista kiképzőközpontokért) akarja megbüntetni - szédületesen ügyes, és egyszerű trükkel el is éri, hogy az első fertőzési gócok azokon a helyeken alakuljanak ki, pontosabban egyes elszigetelt részein. Közben tájékoztatja a fontosabb hivatalokat, újságokat, hogy mi készül, és feltételeket szab - teljesíthetetlen feltételeket, persze - például utasítja az USA-t, hogy valamennyi ír, angol és libanoni állampolgárt és leszármazottaikat haladéktalanul toloncoljanak ki országukból. Megtiltja, hogy atomcsapással sterilizálják a fertőzött területeket, figyelmeztet, hogy „halálkapcsolóval" van felszerelve, azaz bármikor rászabadíthat az emberiségre egy újabb járványt. Leveleit az „Őrült" néven írja alá. Először nem veszik komolyan, ám a vezető tudósok és a genetikusok meggyőzik a kétkedőket arról, hogy komoly veszély van.

A járvány - természetesen - kiszabadul. Vesztegzár, katonaság, rendeletek ide vagy oda: az egész világon elterjed a vírus, amely napok alatt végez minden lánnyal, asszonnyal, aki kapcsolatba került a vírussal.

A szerző mesterien ugrál a helyszínek és az időpontok között; a cselekmény több szálon fut egyszerre. Egyes helyeken nőket próbálnak izolálni - az egyik fő szál egy ifjú ír páré, akik kutatóorvos barátjuk házában lévő, hermetikusan elzárt kamrában lelnek menedéket - bár ők mellékszereplőnek tűnnek, valójában nagyon is lényeges szerepet kapnak a regényben. Ám hiába minden erőfeszítés: elszabadul a pokol. A nők számolatlanul hullanak, megjelenik a politika, közös amerikai-francia-szovjet bizottságot állítanak fel, hogy megállapítsák a járvány terjedésének módját, megtegyenek mindent, ami csak lehetséges, és megjelennek ezzel együtt, párhuzamosan az önző, egyéni érdekek. Némelyik ország megadja magát: a járvány jószerivel kiirtja, van, ahol „pániktüzet" létesítenek, azaz elpusztítanak mindenkit, aki be akar lépni a területükre, van, ahol radioaktív zónát létesítenek, amelyen élőlény nem kelhet át... megannyi szörnyűség. A világrend teljesen felborul, a káosz lesz az úr mindenütt. Ekkorra már tudják, hogy valóban O'Neill az, aki elterjesztette a kórt.

O'Neill pedig elpusztítja seattle-i laboratóriumát, és álnéven, elváltoztatott külsővel visszatér Írországba, ahol egy teljesen más világ fogadja... ahol az emberek állatokká lettek, pillanatnyi szükségleteik jobban foglalkoztatják őket, mint a holnap. Az IRA egyik parancsnoka, Kevin ODonell, és a Parti Fiúk - a Finn Sadal - kezébe kerül (ők próbálják meg a katonasággal karöltve biztosítani a „rendet" az őrjöngő csőcselékkel szemben - ám ami azt illeti, az ő módszereik cseppet sem különbek). O'Neill elmondja, hogy sejtbiológus, és segíteni jött Írországba. Hajszál híján megölik - életét csak az menti meg, hogy azonos nevet visel O'Donellel - John Garrech O'Donell névre szóló útlevele van. Kirabolják, és meztelenül az útjára engedik. Miután jelentik az esetet, az IRA és az Írországban, Angliában lévő tudósok sejtik, hogy ő lehet O'Neill, így útitársakat adnak mellé, hogy kiszedjék belőle az igazságot (közvetlenül nem mernek hozzányúlni, sem kihallgatni, vallatni): Joseph Herityt, a provót, aki felrobbantotta O'Neill családját (e küldetés egyfajta büntetés a számára - s ő hiába védekezik azzal, hogy csak felettesei parancsait hajtotta végre, kénytelen engedelmeskedni Kevin O'Donellnek), Michael Flannery atyát, a csőcselék által megkínzott, és félelmében az alkoholba menekülő, ám hű és bátor papot - hogyha Herity direkt kérdései nem vezetnek eredményre, O'Neill talán meggyónja neki bűneit-, valamint a vele tartó néma fiút, aki a szörnyűségek hatására nem hajlandó megszólalni. És elkezdődik hármójuk hosszú és kalandos útja Írországban...

Együtt haladnak a számolatlan mérföldeken át Killaloe felé, az ottani laboratóriumba, s útközben elhagyatott, kipusztult helyekkel, rombadőlt tanyákkal, magányosan élő, csonka s elkeseredett családokkal, katonákkal találkoznak, és eljutnak az egyik farmhoz, ahol egy McCrae nevű férfi több fiatal lányt szigetelt el otthonában, áttért az ősi, druida vallásra. A farmot a katonák fegyverei védik, főleg a védett nőket az elállatiasodott embercsoportoktól. Végül, hosszas vándorlás és kalandok után eljutnak Killaloe városába, ahol azonban szintén az IRA és a Finn Sadal az úr, élén a kegyetlen és őrült Kevin O'Donellal, aki az ősi ír királyok utódjának tekinti magát, s aki a fegyverek hatalmát élvezve fittyet hány minden parancsnak, józan észnek vagy emberi tisztességnek és jóérzésnek...

O'Neill érdekes tudathasadása megmarad a végkifejletig - mint O'Neill nem emlékszik semmire, ám másik személyisége tisztában van a történtekkel. Begubózik, mihelyt úgy érzi, hogy a lelepleződés veszélye fenyegeti. A vándorlás közben megismerkedhetünk Michael Flannery atya összetett, alapjában véve jóságos természetével, megértjük elkeseredettsége okait, és megismerjük Joseph Herity jellemét is - a skizofrén O'Neill után talán ő a legérdekesebb jellem: vadság, keménység, a gyűlöletbe hajló, hazaszeretetnek nevezett és hitt fanatizmus, és valahol a gyávaság, szolgalelkűség, sértődöttség is mind szerepet kap benne. Ő maga a hazáját a végletekig szerető embernek látja magát, ám cselekedetei, szavai és gondolatai, motivációi leleplezik igazi énjét.

Érdemes emellett figyelemmel kísérni az utat, amit a világ kormányai járnak be; ahogy a politikusok próbálják kezelni jól-rosszul a kialakult helyzetet, az egyezkedéseket, kompromisszumokat és fenyegetéseket, a szükség szülte brutális döntések meghozatalának emberi oldalait.

A regény végén megtalálják ugyan az ellenszert, amely, az emberi természet jellegzetességeiből fakadóan csaknem a hatalmat mindenáron akarók, és így majdnem az enyészet martalékává lesz, ám addigra már nagyon kevés nő maradt életben... lesz-e kin kipróbálni, tesztelni a vakcinát? És ha lesznek megmenekült nők, asszonyok, mi lesz a sorsuk? És milyen jövő vár a feleség nélküli férfiakra, az anya nélküli fiúkra?

Hogy a világ milyen lesz azután, csak sejteti az író.

Mindenesetre a könyvet feltétlenül érdemes elolvasni, nemcsak sodró lendülete miatt, nemcsak azért, mert egy végtelenül izgalmas mű, de a benne rejlő mondanivaló, a filozófia és a hihetetlenül jól megrajzolt jellemek miatt is - és persze, amint arra már utaltam: ez a könyv egy igen komoly figyelmeztetés is egyben... amit nem ártana komolyan venni. Egész országokat rettegésben tartó terroristák, csoportok, ha úgy tetszik terrorista államok és országok ma is léteznek, ma is folyik az ilyen-olyan ideológiák mentén folyó brutális és meggondolatlan - vagy nagyon is gonoszul kiszámított - öldöklés, az ártatlanok mészárlása - és sajnos megvan az esély arra, hogy a szörnyűségeket egyetlen - zseniális - őrült is megbosszulhatja...

Források:

Frank Herbert: Védett Nők - A Fehér Pestis
Wikipédia