ÓL, OL > ÓN

Az ón szó azonos az ol gyökkel, csak az l hang n-né vált, ami a magyarban gyakori jelenség. Pl. dal|ol-dan|ol, ott|hol-ott|hon. (A v és az l is gyakran helyet cserél: bév|ül-bel|ül.) Jól igazolja ezt az l-n hangcserét az orosz ólovo [óлово] szó, hiszen jelentése: ón.
Az ol gyök on, ón kiejtési változata áll az on|d|ó, on|t = ön|t, m változattal omol, omlaszt, ömleszt szavakban is, mely szavak eleve megvilágítják az ón szó jelentését. A fenti szavak b-vel ejtve: bomlaszt, bomol, bont (bont eredetileg bomt).

OL, OLU > LÉ, LEV, LAV

Az ol, olu, olv szó gyökfordulással: lé, lev. Az ógörögben is megvan: lüó, lüa [λυα, λυω], továbbá a latinos lev|endula (ugyanis fürdővízbe tették), s a lav|acrum = fürdő) szó elején is a lé, lev szógyök áll. Ugyanakkor latin solvo, felbontva: se-olvo = old, feloldoz, amiből kiderül, hogy e szó pedig nyilvánvalóan az olv gyököt tartalmazza. Ugyanígy a magyarban is együtt él az olv és a lev. Tehát lé, lev és ol, olv eredetét tekintve ugyanaz a szó, csak e kétféle kiejtéssel maradt fenn mára. Pl. a lava, láva is lev, ugyanis lé állapotú. Az őszibarack is lehet lev|es: lé|dús.
Latin lav|o, tulajdonképpen lev|el, lev|ez = mos, áztat, leöblít, öntöz, nedvesít. Angol lav|e = mos, füröszt, lav = mosdó, WC. Latinban lav|andria = mosó hely, lav|ator = ruhamosó. A lav|or: lé tartó edény, angol lav|er = mosdóüst, karcsú füles kancsó. A lav|ór jelentését jobban átérezzük, ha magas hangon ejtjük: lev|er = lé-er, mely úgy képzett szó, mint pl. a ved|er (végső soron „víz|er”).
Orosz lív|eny [ливенъ] = zápor (tehát egész tisztán: lev|eny), valamint lív|mja [ливмя] (értelemszerűen lev|mja) = ömlik, patakzik.
A lé, lev gyökből kis torzulással: latin liqueo = folyó, híg, liquiditas = folyékonyság, hígság.
A lőre szó a Czuczor-Fogarasi szótár szerint a lé-erő összevont alakja. Jelentésének magyarázata: préselés után vizet öntenek a törkölyre, s újból préselik, tehát lőre végső soron borízű lé. Lőr|e a latinban: lor|a, vagy lore|a, az olaszban: lor|e, a németben Lauer.

OL > FOL(y)

Gyakori, hogy a szógyök kezdő mássalhangzója kiesik, avagy ha valami miatt már csak magánhangzóval kezdődik a gyök, akkor eléje kerül egy mássalhangzó. Mint pl. oszlik-foszlik, bámul-ámul, latin hervum-ervum. Az ilyen változási lehetőségeket jól mutatja a veteményt, zöldséget jelentő latin holus = folus = olus: ez egy szó, három féle kiejtéssel. Ilyen változás látható az ol esetében is: ol - fol, lágyan ejtve: foly.
Sajnos nem tudom megmondani, hogy fol > ol, avagy ol > fol-e a szóalakulás iránya. Ettől függetlenül így már teljesen megérthető az ólom szó, hisz teljes az egybeesés: ól|om = fol|om: tehát olyan valami, ami folyó tulajdonságú. De ide illik a foly|om > foly|am szó is.
Folyó egész biztosan eredetileg folo|u. Ez az angolban: flo|w = folyás, ömlés, tovább képezve: flu|id = folyékony, gördülékeny, könnyed, flu|ent = folyós, cseppfolyós stb. Az l hang megjelenése régi lehet, hiszen a hétfalusi csángóknál futár = flújtár.
Latin flu|o = foly, olvadozik, flu|men = folyás, ár, fl|uctus = ömlés, folyás, özönlés, flu|ens = folyó, szétfolyó, flu|idus = folyó, folyékony, híg, fluxus = folyó, s áttételesen omlatag, hullámzó. Ezáltal a flexibilis és a fluktáció szó valódi jelentése is jól megérthető. A magyarban: foly|ós, foly|am, foly|adék, foly|dogál, foly|amat, valami foly|amán, foly|osó, foly|at, foly|tat, foly|tatás, foly|ton, foly|vást.
Előtéttel: elfolyik, lefolyik, szétfolyik, megfolyik, átfolyik, ráfolyik, túlfolyik
Aki tehenet fej (fu-ol): kiárasztja, kifolyatja tejet. Ebből megérthető a bányász munkájára vonatkozó fejt szó is.
A Czuczor-Fogarasi szótárban a folyó szó jelentései között a 9. pontban szerepel: „a Bécsi codexben am. futár (cursor, veredarius)”. Tehát itt a foly, foly|ó szó foly|amatos haladás értelemében szerepel. Ez az alapjelentés áll a foly|ó|írás szóban is. Hogy a fut|ár folyó is lehet, nem meglepő, ugyanis folyamatos haladást jelent a fut szó is. Aki fut: árad, halad, mintegy szél módjára fúva, sebesen. Így értendő az angol foot = láb, csak kis jelentésmódosulás történt. Ma is egyenértékű jelentésű a fut és a foly|ik. Pl. kifut = kifolyik a leves, a tej, de a forrás vize is. Angol (francia eredetű) fountain = forrás, szökőkút, vagyis olyan hely, ahonnan előárad, előfolyik a víz.
A fú, fut szó más nyelvekben: kínai fu = fut, latin fúga = futam, fúgio = elfut, menekül. További egyezések a Czuczor-Fogarasi szótárból: „fú v. fúv, fúj fúl (= fu-úl), fojt v. fujt (= fu-ít) és fut igék származékaikkal együtt (lásd később az f-p változatokat is) megvan /.../ a héber fuach, arab fach, aram foch, német wehen, weg, Wind, latin veho, ventus és flo, cseh wjti, szanszkrit vá, hellen φυσα (szél, fuvalom), finn puhun (fuvok), csagataj pul-ab (fuván), pul-adï (fúva; Abuska), sínai (kínai) nyelven: fúng (fú) stb. szókban.” Ez utóbbi, a kínai fung (fú) azonos a magyar fing szóval.
Fú, képezve foly (fu-ol) tehát jelent szabad haladást is, mint pl. a foly|osó, foly|tat, foly|ton, foly|amatos stb. szóknak csakis ez a jelentésük. Ilyen szempontból a foly természetszerűleg jelenti azt is, hogy szabadon úszik, halad, ami pl. a „folyékonyan beszél” kifejezésben is látható. Lásd: német flott = szabadon úszó, Flotte = hajóhad, Flosse = uszony, Flöβe = tutaj, úsztató hely. Ugyanakkor eredeti jelentésben: flieβen = folyni, ömleni, Flieβ (folyasz > folyás) = patak, Fluβ = folyó, Flut, mintegy: folyat (névszó) = áradat. Valószínű, hogy a német flott = élénk, szabad szó is kötetlen mozgás, mint szabad folyás értelmű, ugyanis jelenti ezt is. Ezt támasztja alá a német fliegend = lebegő, repülő szó is.

FUVOLA, FLUTE, FÜTTY

Az előbbi, utolsó szónál láttuk, hogy flu|t = áradat. Ebben az értelemben a fúj, avagy fú szó is annyit jelent, hogy áraszt, történetesen a levegőt. Ezt igazolja, hogy a latinban fluo = foly, valamint flo = fú, ráadásul ez utóbbi még annyit is jelent, hogy: olvaszt, önt, tehát teljes mértékben összeforr minden eddigivel. Végül is a fúj|ás = fúv|ás így levegő ömlesztését, árasztását, folyását jelenti. Pl. fú a szél: árad, mintegy folyik a levegő. Végül is fú és foly egyazon gyökű.
A fu-ol: fu|l, szóval azonos a fuv|ol szó. Fuv|ol és fuj|ol ugyancsak azonos, jelentése: fú valamit. Innen adódik a fuv|ola, v-j különbözettel: fuj|era, s ebből hangátvetéssel: fu|rulya szó. (Tehát nem azt jelenti, hogy fúrt lyukak vannak rajta.) Fuv|ola fl változattal: fl|óta, fl|auta, fl|őte, német fl|öte. Ugyanakkor latin fluto = foly, német fluten = ömleni áramlani, és ezzel ismét igazolódott, hogy a fú a levegő folyását, áramlását jelenti, s a furulya, flőte, fuvola arról kapta a nevét, hogy levegő áramlik bennük, azaz fúvós hangszerek.
Fúvás a fütty, fitty is. Sípoló eszköz: fütyülő. „Fittyet hányok rá”: fütyülök rá. Hogy a füty valamikor fúj kiejtésű lehetett, jól igazolja a „fújja a nótát”, azaz fütyüli. Az erős szél is fütyül. Fütyül az ógörögben: phüszaó [φυσαω] (értsd: phüszáol) = kifúj, fúj, kilehel (véleményem szerint ez a phüszáol szó alakult mára a fütyül szóvá), phüsza [φυσα] = (kovács)fujtató, lélekzet, szél. Latin fisztula [fistula] = fütyölő. Német Pfiff = fütty, Pfeife: síp, tilinkó, Pfeifer = fütyülő. (Pfeif|er hangtanilag a fuv|er szónak felel meg.)
Német Pfeife = fuve (síp, duda), s innen érthető meg az angol pipe = cső szó. Nyilván a síp lényege adja a cső értelmet: át lehet fúni rajta. Tehát fuve > pipe.

FO +K: FAK

A fo gyök k-val képzett alakja: fa|k, fe|k. A forrás is, a kelés is fak|ad, innen a fek|ély szó. Dalra fak|ad, ki|fak|adt belőle a sírás, avagy a nevetés. Aki fag|gat, valójában fak|gat, az azt szeretné elérni, hogy az illetőből fak|adjon ki az, amit elhallgat. Vizet is lehet fak|asztani, de a bimbók is fak|adnak. Egyezik vele az „arab fakk, finn pakoan (fakadok)” (Czuczor-Fogarasi).

FO > PO, PI, PIV

A fo f > p kiejtési változattal (mint pl. foly, flu a szanszkritban plu): po. Lásd pl. az olasz Po folyó nevét, mely a fentiek szerint csupán vizet, folyadékot jelent. Po magas hangrendben: pi, ez áll egy másik olasz folyó, a Piav|e nevében. E pi gyököt tartalmazzák e szavak is: pió|ca, pi|si, pi|sás, pi|sál, pö|ssent, pi|ss, pi|soar, pi|a, pi|álás, pi|ty|ókás stb. E pi gyök számtalan nyelven megtalálható, mint pl. ógörög pínó [πίνω] (értsd: pínol) = iszik, a szlávban: pijavka, piávka, pijavica. A szláv pivo sört jelent ugyan, de folyadékról van csak szó.
Szakolczai Árpád észrevétele, hogy olasz piov|e = esik az eső, ugyanakkor pio|mbo = ólom. Ez az egybeesés egy újabb bizonyíték az eddig leírtakra. Olasz piombo és latin plum|bum (ól|om) pedig csak kiejtésben térnek el kissé egymástól. (A piombo és plumbum között épp olyan i-l hangváltás van, mint a piac = placc szóban.)
Fou második magánhangzója szabályszerűen mássalhangzósodott, s mint oly sok szó esetében, főként j, v, h hanggá vált. E folyamat eredménye a fent említett piv, pij gyök is. Ez h-val: pih, poh, s mint folyadék tartó alkalmatosság: poh|ár. Úgy képzett szó, mint a vöd|ör, med|er, csup|or szavak.
POHÁR: „Egyezik vele közelebb a régi felső német pehhar, szláv pehár, pohár, román peharu, a rokon hozzá az általános német Becher, régi szász biker, svéd bägare, latin poculum, görög baukalion [βαυκαλιον], bikosz [βικος], franczia bocal stb. Alapját valamennyinek talán az ivás, ital fogalma (latinul: poto, potio) teszi, melynek gyökhangja a görög, latin, szláv stb. és magyar nyelvekben közös, épen úgy, mint az evésre vonatkozó szóké. V. ö. PITI. A magyarból elemezve hangváltozati, és előtéti hasonlatnál fogva pohár lehet am. ivár, ihár, pivár, pihár, pohár; így módosúl az i részint p előtét által ezekben: iti piti, ityók pityók, részint mély hangu szókban o-val váltakozva, gyilk gyolk, csima csoma, csimbók csombók, ih juh, ig jog, sivó sovány silány, stb. Az ár képző oly magyaros benne, mint a sugár, kosár, bogár, agár, madár, hinár, hajcsár stb. szókban. Czuczor-Fogarasi)”
A pint szó gyöke ugyancsak pi. Török pinte, német: Pinte, olasz: pinta, cseh: pint, francia: pinte, angol pint.
Pince: folyadék, pontosabban bor tároló.

PIV > IV, ISZ

A fenti idézetben olvashatjuk, hogy hangvesztéssel piv: iv, melyből iv|ó, iv|ászat, isz|ik, it|al, itt|as, in|na (isz|na), igy|ál (iszjál), felitat, leitat stb.
It|ce, ice: ital mértékegység, pl. egy ice bor. Két it|ce egy pi|n|t.

FÚ > PÚ, PHÜ, PSZI, PIH, PIF, PÖF

A fo, fú, fuv f > p változatának, a pu-nak egy másik jelentős szóbokra is kialakult. Az előbb bemutatott pu, pi áramló folyadékot jelent, de mivel csupán áramlásról van szó, levegő áramlását is jelenti, lásd az előbbi, Fuvola, flute, fütty alcím alatt. A fuv, fu = pu azonosság kitetszik abból is, hogy szabadon cserélgetve használható a fuv|int és a pú|zik szavakat. A pu, pö gyök áll a pufog, puffan, puska, pöffen, pöfög, pöfékel szóban. Pöfeteg (pl. gomba) egyezik a fuvatag szóval: mintegy felfútta magát.
A puska szó a Czuczor-Fogarasi szótárban: „A pu hangból lett pus, innen pusog, azaz, pú hangon szól; ez igéből pedig pusogó, pusoga, puska fejlett ki.” A pukk szóról megjegyzi a Czuczor-Fogarasi szótár, hogy „a perzsában is puk”. Puk, pl. puk|izik. A k hangsúlyozásával erőteljesebb fakadást fejezünk ki: pukk, pukk|an.
Pöf p-b módosulattal: böf, böff|ent, böf|ög (azaz pöf, pöff|ent, pöf|ög, amit mondhatnánk úgy is, hogy puf, puff|ant, puf|og, amiből látszik, hogy a magyarban nagy jelentősége van a magánhangzóknak: ezek finomítják a jelentést). Német puff|en (puffni) = puf|ogni, puff|anni.
Fú, fuj áttételesen utálat kifejezése is lehet, mintegy „fújok valamire”. A Czuczor-Fogarasi szótárból: „Egyezik vele a hellen φευ [pheü], φυ [phü], latin phi, vah, német pfui, franczia fi (donc) stb. V. ö. PIHA.” Tehát az f hang ph [φ] ejtése, illetve e kettő keveredése révén keletkeztek a fú e kiejtései: pfü, pfú, pfuj, s végül pih|a, miből: pih|eg, értsd itt: kifújja magát, s ebből áttételesen: pih|en, pih|enő, pih|enés, pih|ent. A Czuczor-Fogarasi szótárban: „pih gyök eredeti jelentése: fuvás, s rokon hangokban egyezik a fú szóval”.
Piha, pihé az ógörögben egészen díszes kiejtéssel is megtalálható a már említett phüsza [φυσα] = (kovács)fujtató, lélekzet, szél szóalakon túl: pszükhé [ψυχη] = lélekzet, lehelet, így végső soron fújás. Egyben jelent életet is, hiszen csak az él, aki lélegzik, ide illő szóval: piheg (pih|eg). Pszükhé, más kiejtéssel: pszih|é szó töve, a pszih teljesen egyezik a pih, mint piheg szóval, mint ahogyan a pszükh|ó [ψυχω], értsd: pszükh|ól egyezik a pih|el (~ piheg) szóval. E szóból van a pszih|é és ebből a pszih|ológia szó. A pszükh|ikósz [ψυχικόσ] (értsd: pszih|ikás, pih|ikás ~ pih|egős) = szellemi, élethez tartozó. (Tehát pih és pszih egyazon szó, ugyanúgy, mint a lél|ek szó gyöke is egyezik a lehel|et szó gyökével. A lél, sumér lil, valamint a lehel ugyanaz a szó, hiszen mint látjuk régi írásemlékeinkben: egyik neves vitézünket egyaránt írták Lél-nek is és Lehel-nek is.) A pszihé szó alapgyöke, pszi [ψι] (lélekzés, pih|egés) áll az görög pszith- [ψιθ-] szóban, melynek jelentése: suttog, susog, súg, azaz halk hangot ad ki. Ezt a pszith- [ψιθ-] szót csak kis kiejtési módosulattal felszólításként használjuk: pszit!, vagy piszt! = suttogj! Szintén levegő áramlását jelenti: pus|mog, pissz|en.
Mint amit a legkisebb fuvallat is megrezzent: pih|e, pih|és, peh|ely.
Peh|ely átvetéssel: pelyh. Ebből: pihekönnyű. Áttétellel: puh|a, puh|ít, puh|ul, puh|ány, puh|atol, puh|atolódzik.
Csupán a felfúvódást fejezi ki: pöf|eteg, pöff|esz-kedik, pöff|ed, puff|ad, puff|ancs (felfújt).
Mint kiterjedt, belülről dagadó forma: poc|ak, puf|ók, s még áttételesebben: pof|a, ebből: pof|on. Pofa kicsinyezve pof|i, puf|i.