„Az Istenhez való viszony végtelenné tesz.”
(Kierkegaard: A halálos betegség)
1.)
Új térbe helyezem magam. Ismét a gyermekkorom tere. Három hónapos projekt eredményeképp lehetek most jelen. De visszaérkezésem a halálhoz köthető, s én vagyok most itt az egyetlen eleven, élet.
Feltörnek bennem az emlékek, amikor még mind együtt voltunk. Valamikor ez a lakás otthon volt. Most nem tudom, merjem-e annak nevezni! Mert teljesen egyedül vagyok. De újabban szeretem azt hinni, hogy ez az egyedüllét nem csak következmény, hanem Isten különleges kegyelmi állapota is egyben, s hogy ez valamikor elrendeltetett. Visszafelé haladva az időben mindig könnyebb észrevenni a motívumokat. És én felfedeztem néhányat.
Ugyanakkor az Írás óva int: „És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által...” (Róm 12,2)
2.)
Nem különösen nehéz teljesítenem az Írás intelmét. A gondviseléssel magyarázom. Idő előtt megszabadultam a pénz kinyerésének munkavállalói formájától (vagy inkább hisztériájától). Nyugodtan telnek a napok, a vásárnapok valódi ünneppé váltak. Egyre messzebb kerül a vágy, a tüzek elhamvadnak, a súlypontok lassan áttevődnek. A világnak annyit adok magamból, amennyi nekem tetszik.
Napirend szerint élek, aminek keretét az imaórák adják, reggel, délután, este. A nap legszebb és legnyugodtabb órái. A valóság burkán átszűrődő transzcendencia fényei egész nap velem vannak. Felfedik Isten jelenlétét.
3.)
A régi lakás teljes, szükséges, ámde fájdalmas kiürítése a tárgyak vonzásától való megszabadulásához vezetett. A tárgyak nem csak fizikai valójukat, hanem azokat a küzdelmeket, lemondásokat is jelentik, amik a megszerzésükhöz valamikor elengedhetetlenek voltak - ez esetben két élet munkáját. Pillanatok alatt semmisítettem meg mindent, miközben volt gazdáik mintha ismét meghaltak volna. Így vetettem véget a könyvkultusznak, ami népes családunk minden vonalát átszőtte, a miénket is. Valamikor elbűvölt a polcokon a könyvek rendje, a bordáikon megtörő fények, a hanyagul letett, éppen olvasott regények, a különböző diszciplínák könyvei - soha nem tudtam csak egyet olvasni. De amit elolvastam, újból úgysem fogom már, nincs rá időm. Ami megmaradt, bőven kitart. Szeretjük a történeteket, mert történetekben gondolkodunk. Jó volt ezeken keresztül átélni az ember hétköznapi és a mélyrétegeiben zajló titkait, a Lét titkának sugárzását, az emberi drámát - vágyunk arra, hogy megragadjuk az élet értelmét. De a könyv, mint megváltó erő, számomra megszűnt. Ezért minden egyéb mellett felszámoltam könyvtárunk jelentős részét is.
Mire mindezt végrehajtottam, átértékeltem a tárgyakhoz való viszonyomat.
4.)
Ami az új teret, vagyis a lakást illeti, a felújítás tényleg jól sikerült. Jó sáfára szerettem volna lenni. Örülök, hogy betartottam ígéretemet, hogy visszatérek. De nem engedem meg magamnak, hogy a bűvkörébe vonjon. A ragaszkodás félelmet szül. Minden csak átmeneti, időleges. A dolgok vannak, utána meg nincsenek. Ezért külön kihívást okozott, hogyan tudok a legegyszerűbb módon berendezni egy nem túl nagy, amúgy mégis luxusnak mondható lakást úgy, hogy közben érvényesüljön egyfajta metafizikus csend. Aztán megvilágosodtam: a szinte szerzetesi életformám nem igényel mást, mint a minimalitást. Mondhatnák egyesek: akkor minek ez nekem? De szeretem, amikor elindulnak a fények, ahogy bejárják a padlót, négyszögeikkel, trapézaikkal felöltöztetik a falakat, megtöltik energiával a lakást, s ha rögzíteném a pillanatot, az éles kontúroktól érdekesen irreálissá válna a tér. Főleg ilyenkor, téli időszakban.
Egy tér több, mint csak a falak, a berendezések, mert atmoszférája van, színhelye a gondolatoknak. Így válik belső térré is. Isten kegyelméből most engem oltalmaz ebben az idegen és veszélyes világban. Ebbe a térbe kevesen férnek bele.
5.)
Mindenkinek van valamiféle boldogság-tapasztalata. Nem szállnék vitába senkivel, de számomra a legnagyobb boldogság, ha imáim meghallgatásra találnak. Egyrészt megvalósul az ima tárgya, ami öröm, másrészt igazolást nyer a hit, ami szintén öröm. Így együtt, már sokkal intenzívebb a boldogságérzet. Ezért a projektért sok imát mondtam.
Ez a lakás mégis csak otthon lesz! Másképpen, mint korábban volt, de otthon.
6.)
Most egy Bach lemezt hallgatok. Apámtól kaptam, még diák koromban. Orgonaművek. A Präludium und Fuge in c-moll BWV 546 szól. Kicsit visszhangzik a nappali, mert majdnem üresek a falak, és szép telten hangzik a zene.
Az ablak üvegtáblája előtt nézem a tájat. A reggeli köd még nem szállt fel. Követi a város tervrajzát. Egy-két óra múlva csupa mulandó dolgot látok majd.
Egy madár pihen az erkély korlátján. Ha tudná, hogy Isten színe előtt létezik, megsemmisülne? S én megmaradok Én? Sok mindennek meghaltam már, de még nem mindennek.
7.)
Istenem, tanítsd útjaira a szelídeket!
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
