2026. április 3. péntek,
Buda, Richárd napja.
Kalendárium

SZENT GYÖRGY HAVA  Bika
 

Április elseje. Hajdan sok népnél évkezdő nap volt, a tavaszi napéjegyenlőséget, az újjáéledő természetet ünnepelték. Amikor a naptárreformmal január elseje lett az év első napja, április első napja "komolytalan" újévvé vált. Nálunk a diákság terjesztette beugrató tréfák nyugati eredetűek.
...

http://hir.ma/wp-content/uploads/2013/07/jkk.jpg

" 1. Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék.
  2. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.
  3. Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek,
...

 

Albán:
Krishti Ungjall! Vertete Ungjall!
Angol:
Christ is Risen! Indeed, He is Risen!
Arab:
Al Maseeh Qam! Haqqan Qam!
Cseh:
Kristus vstal zmrtvých! Skutečně vstal!
Dán:
Kristus er opstanden! Ja, sandelig opstanden!
...

Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester.

...

Névadója Sárkányölő Szent György, a lovagi erények megtestesítője. Ókeresztény eredetű szent, aki hitéért Diocletianus római császár idején, 303-ban szenvedett vértanúhalált. Magyarországon már az Árpád-házi királyaink idején is nagy tisztelet övezte. Szent György a magyar népi vallásosságban úgy él, mint a pásztorok, állattartók védőszentje. Napja előkelő helyet foglal el a jeles napok sorában. A néphit szerint Szent György napja a legszerencsésebb nap az egész naptárban. Egész Európában - hagyományosan nálunk is - a mezőgazdasági tavasz kezdeteként tartják számon.

...

 

 

ÉMILE ZOLA
(1840-1902)

Az olvasó embereknek a naturalizmus szó Zolát jelenti, és Zola nevéről mindenekelőtt a naturalizmus fogalma rémlik fel. Ez az olasznak született kisfiú francia klasszikusnak nőtt fel. Apja Dél-Franciaországban jó állást szerzett olasz mérnök volt.

...

Tristan Tzara (Moineşti, Bacău megye, 1896. április 16. – Párizs, 1963. december 25.) eredeti nevén Sami Rosenstock (felvett neve románul megszomorított országot jelent), román művész. Költő és esszéista, élete nagy részét Franciaországban töltötte.

...

Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. Manapság - és már régóta - meséit adják ki újra meg újra: idáig több mint 80 nyelven jelentek meg. Ez pedig igen nagy gyűjtemény, hiszen 70 évre terjedő élete folyamán 156 mesét írt. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik....

-Raffaello di Giovanni Santi, a reneszánsz szellem és a reneszánsz művészet egyik óriása 1483. április 6-án született, és harminchét év múlva ugyancsak április 6-án halt meg. Az általa megélt idő, a harminchét év, nagyon kevés egy teljes emberi életre. Raffaello azonban a kivételes tehetségek, a zsenik közé tartozott.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Angyalat
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


   Az évszakhoz képest meglehetősen langyos januári napok egyikének kora délelőttjén Kutas Albert kényelmes léptekkel sétált a parkon át. Friss levegőre vágyott, ezért az imént egy megállóval előbb leszállt a buszról, minthogy azt általában szokta, mert úgy döntött, az utolsó néhány száz métert, kisebb kerülővel és gyalogosan teszi meg a házig, ahol lakik. Az utóbbi hetekben az eget folyamatosan uraló szürkeséget végre valahára felszaggatta a rég látott napsugarak élénk serege, mely bár már-már bántóan vakította az efféle fényes látványtól elszokott szemet, ellenben az ember lelkét szinte simogatta, hangulatát javította, jobb kedvre derítette.  Biztosan ennek volt köszönhető, hogy a vártnál többen, mondhatni, meglehetősen sokan időztek a csontos fák és a valamiféle barna szomorúsággal gubbasztó padok között, a karcossá komorodott bokrok szegélyezte itt-ott sárfoltos gyepen és az azt számtalan irányban keresztülszelő piszkos, nyirkos járdákon. 
  Ha mindezt előre látta volna, dacára a csalogató időjárási körülményeknek, nem ezt az utat választja, de elszámolta magát. Lakása nappalijának ablakából pontosan oda látott, ahol most hazafelé igyekezett; és az elmúlt napokban szinte kihalt volt a park. Tévedett, így sietősebbre fogta lépteit. Nem szerette az embereket, egy ideje már nem.
  
  Az ötvenes évei vége felé járt, fizikailag elfogadható, szellemileg pedig jónak nevezhető állapotban, de lelkében olyan méretű és mélységű keserűség lakozott, mely rátelepedve a mindennapjaira teljesen más emberré tette őt, mint volt egykoron. Mindezt ő maga is tisztán látta, tudta, és sokat is merengett ezen. Megbántani nem akart senkit, ezért került minden olyan találkozást, amelyiknél a legkisebb esély mutatkozott arra, hogy el is kerülhető.
  Ekkor termett előtte szinte a semmiből a kislány.
  - Bácsi, bácsi! Te nyomozó vagy? Segítesz? Angyalat elveszett, megkeressük? – hadarta, miközben a kezével megfogta Albert kabátjának alsó szegélyét.
  - Ki az az Angyalat? – kérdezte meglepetten.
  - Jaj, bocsánat! – lihegte a loholva odaérő fiatalasszony. -  Angyalat, egy plüss angyalka, de ő így hívja. Elhagytuk. Talán itt a parkban esett ki tegnap a hátizsákból, azóta azt keresi – adott magyarázatot az anyuka. - De Emília így nem rohanunk oda senkihez! – fordult a lánya felé és fogta meg annak kezét.
  - De a bácsi nyomozó – jelentette ki határozottan a kicsi.
  - Honnan veszed ezt? – nézett a gyermekre Albert
  - Az előbb kérdeztelek és nem mondtad, hogy nem vagy az. És a kabátod, meg a sálad, meg a kesztyűd is olyan, láttalak a múltkor egy mesében.
   Albert zavarba jött, nem is értette, miért. Furcsa, szokatlan, de jóleső érzés volt a kislány szemébe nézni. A mellkasában különös nyomást érzett, a karjai, akárha zsibbadni kezdtek volna, mindemellett úgy érzékelte, enyhe szédülés kerülgeti.
  - Igen, szoktam nyomozni, majd keresem, megígérem, de most mennem kell – válaszolt feltűnő gyorsasággal, és már indult is otthagyva a kislányt és az anyukát.
 
  Nem viselkedett volna mindig így, sőt…
  Hat évvel ezelőtt, szintúgy, mint most, az év elején, kiderült, hogy a rák a felesége tüdejébe akasztotta kampós, gyilkos ollóit és semmiféle kezelés ellenére sem akarta elengedni azt. Kegyetlen, végtelen hosszúságúnak tűnő és teljes emberi mivoltát próbára tevő időszakot élt meg akkor. A betegség elleni harcra fordította az összes erejét és figyelmét, így minden- és mindenki más jelentéktelenné, érdektelenné vált a számára. Azokban az időkben végül szinte már csak azokkal állt szóba, akik valamiféle újabb gyógymódot, csodaszert, vagy egy másik kivételes képességű orvos nevét ejtették ki a szájukon. Akármibe belekapaszkodott, amiben egy hajszálnyi reménydarabka csillanását vélte felfedezni.  
  A fia nem sokkal a betegség felfedezése előtt esett szerelembe, és az ismerkedés utáni második hónapban már oda is költözött a tőlük majd’ kétszáz kilóméternyi távolságra élő lányhoz, így jelenlétével nemigen segítette, támogatta őket ebben az iszonyú küzdelemben. Leginkább a telefont használta a kapcsolattartásra, amelyről Jánosnak megvolt a nem éppen mindig szalonképes véleménye. Személyesen csupán kétszer jöttek el abban az évben. A második alkalommal, nyár végén, amikor már látszott a jövendőbeli menyecskén, hogy állapotos. Az esküvőre, melyet az ősz derekán tartottak, a felesége egyre romló állapota végett nem tudtak elutazni. Az unoka decemberben született, két nappal karácsony előtt. 
  Adél állapotának romlása ekkortájt kezdett igazán felgyorsulni. Végső stádium, áttét, ilyen és ehhez hasonló kifejezések hangzottak el egyre gyakrabban az orvosokkal folytatatott beszélgetések alkalmával, de még a következő év tavaszán is voltak tiszta napok, olykor olyanok is, mintha csak egy komolyabb náthával viaskodó asszony feküdne az ágyban. Adél mindenképpen szerette volna látni a kis unokáját, Ziát.
  Albert többször is kétségbeesve telefonált, kérlelte a fiát, aki kissé hebegve közölte, hogy miután átbeszélték ezt a lehetőséget a feleségével, Alizzal, arra jutottak, hogy a gyermek lelkivilágának nem tenne jót, sőt egyenesen ártana, ha ilyen korban ennyire közel kerülne egy halál közeli állapothoz, és nemet mondott a kérésre.  Ezt a beszélgetést még számtalan követte, melyek mindegyikét János kezdeményezte, és amelyekben hol győzködött, hol kérlelt, légvégül pedig vádlóan és talán a kelleténél haragosabban és hangosabban ordibált, de mindhiába, Adél sohasem látta életében az unokáját.
 Adél a halála előtti utolsó hónapban már csak egyetlen egyszer volt önmaga. Albert ott ült mellette, fogta a vékonykára soványodott kezet, nézte azt a szempárt, amelyikben annak előtte annyi, de annyi élet lángolt lobogva, hogy a fél világot be lehetett volna világítani vele, de most csak valami halvány, sápadt alig-fény pislákolt benne, ám egyszer, még utoljára mégis felcsillant valami derengésféle. 
  - Nem lehetnek ott, Albert! Nem akarom!
  - Tessék? – kérdezte a férj, akit meglepett, hogy a felesége megszólalt.
  - Ne engedd, hogy a Gergőék ott legyenek a temetésemen, ha az életben nem… Ígérd meg, különben…
 
  Május végén ment el. Albert eleget tett a felesége akaratának. Azóta a fia nem keresi őt, az unokája felől nem hall semmit. Van, hogy előveszi a mobiltelefonját, hívná őket, de akkor eszébe jut a felesége könyörgő tekintete, a fülébe pedig felhangzik a kicsöngés után rögtön megszólaló foglalt jelzés megalázó, szívet, lelket döfködő hangja. 
 
Végtelenül megkönnyebbült, mikor végre magára csukta a lakása ajtaját. Töltött magának egy pohár ásványvizet, leült vele a konyhaasztalhoz, megitta, majd hangos zokogásba kezdett. Nem tudta kiűzni a fejéből a kislány őszinte, színtiszta, és egyben segítséget kérő tekintetét, a szavakat és azt a bizalmat, amit abból a néhány mondatból hallott ki, amelyek egy talán négyéves gyermek szájából hangzottak el. Mintha váratlanul felparázslott volna újra egy réges-rég kihűltnek hitt fekete, szinte már elszenesedett fadarab, mintha újra előtűnt volna az az út, amelyiket végig járni szánt számára a sors. Tudta, hogy van olyan, ami ha elveszett, ugyanabban a formában semmivel sem pótolható.  Nem hitte azt, hogy az élet egy sarki kereskedés, ahol az adok-kapok osztályon  egy patikamérleg segítségével mérik tökéletesen egyforma arányban a különböző előjelű portékákat,  de megviláglott benne, hogy a veszteségekre nem az általuk okozta szomorúságba, haragba való belekeseredés a helyes felelet, hanem az ezekre fentről érkező jelek és válaszok észrevétele, azok megélése, mert csak így lehet tovább, mert az életnek csak így van értelme.
 
Még aznap délután visszament a parkba. Benézett minden bokor alá, felemelte a szemetesedények tetejét. Egyórányi hasztalan keresgélés után lett figyelmes a tacskóját szaladgáltató kamaszra. Amint közelebb ért hozzájuk, mindjárt észrevette a srác kezében lévő megrágcsált, sebesült, de még jól felismerhető angyal babát, amit éppen újra elhajítani készült a lábánál türelmetlenül toporgó kutyájának legnagyobb örömére.
  - Szervusz! Várj egy pillanatot, légy szíves, még ne dobd el! – szólította meg a kissé meglepett fiút. – Itt találtad a parkban az angyalt?
  - Jónapot! Nem én, hanem Zsömi. Egyszer csak kijött vele onnan a bokrok közül – nézett oldal irányba a srác. – Mire a kezembe került, már jól megdolgozta. Elszakadt, hiányzott az egyik lába és egy szárnya is.
  - Értem. Egy kislány nagyon kereste ma délelőtt. Megnézném, közelebbről, ha megmutatod.
  - Nagyon sajnálom, tessék, visszaadom.
  - Nem, nem szükséges, csak megnézem. 
  Mivel már pontosan tudta, hogy milyen volt az angyal, hamar megtalálta az interneten azt a boltot, ahol vásárolhat egy ugyanolyat.
 
  Másnap a reggeli után, melegebben öltözve, mint szokott, a kabátja zsebében Angyalattal lesétált a parkba. Mintha mázsás kövektől szabadult volna meg, még mozogni is más volt, mint ennek előtte. Lelkében szétáradó örömöt, valami rég nem tapasztalt melegséget érzett. Nagyon várta, hogy újra  találkozzon a kislánnyal.

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007