 | | | 2025. november 8. szombat, Zsombor napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében, hát ittmaradtam, újra egymagam. A búcsuzást kiálltam, vége van, de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak, de - bár lelkében önvád is harap - új jég alatt találja őt a holnap. Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Halottjainkra olthatatlan az emlékezés | | 
Kripta. Kő hideg levegő. Villanyt gyújtunk. Ketten megyünk le.
Az Asszony, ki rég temette ide gyermekét, és én. Serceg a gyufa. Megtöri a
csendet.Gyertyafényben látom a márványba vésett betűket. Ilonka.
Állunk. Az Anya ajka mozog. Imát mond vagy
magában beszél? Nem tudom, de ezt hallom én:
" Elestél - felemeltelek. Elbújtál - megtaláltalak.
Tanultál - tanultam veled. Sírtál - szívemre hullott könnyed. Nevettél - hallom
kacagásod. Beteg voltál - voltam ápolod, orvosságod. Megnőttél - nekem
kislányom maradtál. Hamar meghaltál - utánad sikoltott a testem, azóta kereslek
szüntelen, azóta hordalak magamban újra... Márvány a sírodon. Halottak napja -
jaj nekem - csak ezt csókolom."
Állunk. Azután elhallgat az Anya. A fehér márványhoz hajol.
Megcsókolja, gyöngéden simogatja, mintha gyermekének arca volna.
Elindulunk kifelé. A villanyt eloltjuk. A gyertyák maradnak. Még
égnek, majd ellobbannak.
Csak a gyászoló szíve örökmécs, melyben szeretett
halottunkra elolthatatlan az emlékezés! |
| | | | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |