2021. október 16. szombat,
Gál napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Alphonse de Lamartine: Ősz
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Üdv néked, dús pompájú erdő, öled már
Szikár szépségében ringat fakult lombot,
Lelkem ez, gyengéden aranyló őszi határ,
Mi végső napjaiban így lehet boldog.

Merengve járom az elhagyott parkokat,
Fejemre sápadt nap bíborló fátylat sző,
De sötétül a láztól tüzes alkonyat,
Vére hull, mely a csendes ködben áttetsző.

Halk fénnyel múló napjai az ősznek,
Fátyolos felhőin a szem már alig lát át,
S mint haldoklón a mosolyok elidőznek,
felrebbentve az élet illanó sugarát.

Elhagyom múltamnak szépséges tájait,
Odalett mindenem, elvágyó reményem,
De visszanéz, s meg-megáll fájva itt.
Gyöngéden bús szívem kifosztva szegényen.

Földanyám, Völgyek, Fény, búcsúm a tiétek!
Könnyeimet áldozom én haldokló, hát vegyed,
Az ég selymén megtörnek a felremegő fények
Szívembe zárom most megszentelő kegyed.

Felhajtom ábrándos életem poharát,
Melyben a méz kesernyés epével vegyül,
És mi még hátra van, talán jót is ád,
Serlegem még nektárt is rejt érdemül.

Még hiszem azt, hogy új reménnyel jő a nap,
A boldogság felderül halkuló szívemen,
Bár adna egy érző lelket az új virradat,
Mit meglátnék a felhullámzó tömegen.

Úgy halok, mint szertehulló bús virág,
Mely a nyíló fénynek lágyan halk búcsút int,
Ahogy dombok keblén felrepíti illatát,
Lelkem utoljára e fényvarázsba tekint.

                                                                       

                                                                                             

 L'automne

                                                                 

Salut ! bois couronnés d'un reste de verdure !
Feuillages jaunissants sur les gazons épars !
Salut, derniers beaux jours ! Le deuil de la nature
Convient à la douleur et plaît à mes regards !

Je suis d'un pas rêveur le sentier solitaire,
J'aime à revoir encor, pour la dernière fois,
Ce soleil pâlissant, dont la faible lumière
Perce à peine à mes pieds l'obscurité des bois !

Oui, dans ces jours d'automne où la nature expire,
A ses regards voilés, je trouve plus d'attraits,
C'est l'adieu d'un ami, c'est le dernier sourire
Des lèvres que la mort va fermer pour jamais !

Ainsi, prêt à quitter l'horizon de la vie,
Pleurant de mes longs jours l'espoir évanoui,
Je me retourne encore, et d'un regard d'envie
Je contemple ses biens dont je n'ai pas joui !

Terre, soleil, vallons, belle et douce nature,
Je vous dois une larme aux bords de mon tombeau ;
L'air est si parfumé ! la lumière est si pure !
Aux regards d'un mourant le soleil est si beau !

Je voudrais maintenant vider jusqu'à la lie
Ce calice mêlé de nectar et de fiel !
Au fond de cette coupe où je buvais la vie,
Peut-être restait-il une goutte de miel ?

Peut-être l'avenir me gardait-il encore
Un retour de bonheur dont l'espoir est perdu ?
Peut-être dans la foule, une âme que j'ignore
Aurait compris mon âme, et m'aurait répondu ? ...

La fleur tombe en livrant ses parfums au zéphire ;
A la vie, au soleil, ce sont là ses adieux ;
Moi, je meurs; et mon âme, au moment qu'elle expire,
S'exhale comme un son triste et mélodieux.

                                                                       

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007