Mikor az est régi emléket ébreszt,
Szállj hozzá, ó gondolat, és mondd ezt:
’Erőd, mely büszke volt, kedves és merész,
Új kort idézhet, s befogadná az ész
A réges-rég megrajzolt királynőket;
Ám csak félig tiéd; mert ő volt, ki tett,
Egész ifjúságában tésztát gyúrva,
S mindez mit sem ér - ki gondolta volna -,
Sem a drága szavak?’ De ebből elég…
Okolj csak sorsot, szíved szeretetét,
Inkább a csend… ne szólj olyat, ha lehet,
Mi bánthatna eltévedt gyermekeket.

W.B. Yeats: Old Memory

O Thought, fly to her when the end of day
Awakens an old memory, and say,
'Your strength, that is so lofty and fierce and kind,
It might call up a new age, calling to mind
The queens that were imagined long ago,
Is but half yours: he kneaded in the dough
Through the long years of youth, and who would have thought
It all, and more than it all, would come to naught,
And that dear words meant nothing?' But enough,
For when we have blamed the wind we can blame love;
Or, if there needs be more, be nothing said
That would be harsh for children that have strayed.