Mikor kaszált réten járok, s nézem
A lenyírt, friss sarjút,
Elhever harmatos zsúpként és
Itt ér véget félig az út.
S mikor a kertembe lépek és
Panaszos madárdal búg
A száraz gazkupac felől, az
Minden szónál szomorúbb.
A fal mellet egy kopasz fa áll
Rajta egy barna levél,
Meg-megrezzen, s puhán, zörögve
Előbb-utóbb földet ér.
Utamnak lassan vége lesz, de
Virágot azért szedek:
Fakó-kék csokrot, őszirózsát,
S megint elviszem neked.
Robert Frost: A late walk
When I go up through the mowing field,
The headless aftermath,
Smooth-laid like thatch with the heavy dew,
Half closes the garden path.
And when I come to the garden ground,
The whir of sober birds
Up from the tangle of withered weeds
Is sadder than any words
A tree beside the wall stands bare,
But a leaf that lingered brown,
Disturbed, I doubt not, by my thought,
Comes softly rattling down.
I end not far from my going forth
By picking the faded blue
Of the last remaining aster flower
To carry again to you. |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
