Szétvált az út őszi erdőben,
Sajnos mindkettőn nem járhatok,
Csak álltam hosszan és merengtem,
Az egyiket követte szemem,
Míg elnyelték a sűrű bokrok;

Majd a másikra vitt a lábam,
Szép volt – talán jobb is - ki tudja,
A zöld fű csalogatott onnan,
Így ezen indultam, de tudtam,
Hogy épp annyian jártak rajta.

Két út feküdt ott - ugyanolyan,
Az avar rajtuk érintetlen.
S a minap én az elsőn jártam!
Hogy hová vitt el, azt jól tudtam,
De hogy visszatérnék, azt kétlem.

Mindezt nagy sóhajjal mesélem,
És évek múlva is így lesz ez:
Az út kettévált az erdőben,
S a kevésbé ismerten mentem,
És minden különbség ebből lesz.

The road not taken

Two roads diverged in a yellow wood,
And sorry I could not travel both,
And be one traveler, long I stood
And looked down one as far as I could
To where it bent in the undergrowth;

Then took the other, as just as fair,
And having perhaps the better claim
Because it was grassy and wanted wear,
Though as for that the passing there
Had worn them really about the same,

And both that morning equally lay             
In leaves no step had trodden black.
Oh, I kept the first for another day!
Yet knowing how way leads on to way
I doubted if I should ever come back.

I shall be telling this with a sigh
Somewhere ages and ages hence:
Two roads diverged in a wood, and I,
I took the one less traveled by,
And that has made all the difference.