2022. július 4. hétfő,
Ulrik napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Pádraic H. Pearse: A Mester
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

 

Egy kis kolostor az erdőben. Az erdőből tompa napfény szűrődik be a boltíveken keresztül. Bal oldalt, az egyik boltíven keresztül hosszabb rálátás nyílik oda, ahol az erdő kezdődik és a nap egy távoli dombra süt. A kolostor közepén két-három lépcső vezet egy belső helyre, mintha egy kis kápolna vagy cella lenne. Art, Breasal és Maine kavicsokkal játszanak csendesen, amikor Ronan belép balról.

Ronan.

Hol van a Mester?

Art.

Még nem jött ki a cellájából.

Ronan.

Késik. Ki van vele, Art?

 Art.

 Nemrég még én voltam nála. Mikor befejezte a hálaadást, azt mondta, hogy még egy kis imát el szeretne mondani, amit nem halaszthat későbbre. Azt mondta, egy olyan lélekért, aki veszélyben van. Ott térdelt, én meg otthagytam és kijöttem a napsütésre.

Maine.

Ej, tudtad, hogy Breasal és én kavicsosat játszunk.                                                                                     
                 

 Breasal.

 Tegnap én segítettem neki a Misén, és olyan sokáig maradt imádkozni, hogy elaludtam. Meg se mozdultam, amíg a vállamra nem tette a kezét. Akkor felpattantam és azt mondtam: „Te vagy az, anyuka?" Nevetett és azt mondta: „Nem, Breasal, nincs senki sem oly jó, mint édesanyád.„

Ronan.

Vidám és barátságos, de mostanában sokkal tovább imádkozik és böjtöl, mint szokott. A kis Iollann azt mondja, hogy tőle hallja a legmulatságosabb történeteket.

 Breasal.

Kedveli a kis Iollannt.

 Maine.

 Inkább olyan, mint egy kislány a tiszta arcával, és elvörösödik, mikor a Mesterrel beszél.

 Art.

 Komolyan, nem néznéd kislánynak, ha látnád, mikor levetkőzik, hogy ússzon a folyóban.

Ronan.

 Vagy ha látnád, ahogy ugrik a labdáért egy hokimeccsen.

 Maine.

 Hát az tény, ért egy pár dologhoz.

 Breasal.

Nemes, férfias szíve van.

 Maine.

 Szép, fehér teste van, és ezért ti mindannyian szeretitek, az ám, még a Mester is, meg mindenki. Itt nincsen nő, tehát a kis Iollannal szerelmeskedünk.

 Ronan.

 (nevet)

 Hát, tegnapelőtt elpáholtam, mert bogarat tett a nyakamba!

 Maine.

 A férfiak időnként elverik asszonyaikat, Ronan. Ez is a szerelem egyik módja.

 Art.

 Maine, hallottál valami szatirikusról, aki szatírokat csinált. Volt egyszer egy Maine, akit Méz-szájú Maine-nek hívtak. Téged meg Keserű-nyelvű Maine-nek fogunk hívni.

 Maine.

 Nos, megnyertem a játékot. Játsszunk még egyet?

 Ceallach.

 (nagy sietve belép)

 Fiúk, tudjátok, mit láttam?

 Art.

 Micsodát, Ceallach?

 Ceallach.

 Egy seregnyi lovast, az erdő sötétjén át vágtattak. Ádáz egy sereg, lándzsákkal.

 Maine.

 A Király vadászni megy.

 Ceallach.

 Szegény, nemes szarvas, amelyre a Király vadászik!

 Breasal.

 Miért, milyen szarvas az?

 Ceallach.

 A Mesterünk, Ciaran.

 Ronan.

 Hallottam, amint az egyik kapitány azt mondta, hogy körbeveszik a cellát.

 Art.

 De miért támad a Király Ciaranra?

 Ceallach.

 A Druidák bujtották fel. Azt mondják, Ciaran felborítja az emberek ősi törvényét.

 Maine.

 A Király utasította, hogy hagyja el az országot.

 Breasal.

 Bizony, itt volt a Király hírnöke a minap és hosszan beszélt a Mesterrel.

 Ronan.

 Fél attól, hogy a Király megöli?

 Art.

 Nem, egy lélekért imádkozik, amely veszélyben van. A Király lelke van veszélyben?

 Maine.

 Csendet, a Mester közeledik.

 Ciaran.

 (Előjön bentről, a gyerekek felállnak)

 Nos?

 Ceallah.

 Mester, a Király lovasai az erdőben vannak.

 Ciaran.

Remélem, semmi gonosz nem érte a kis Iollann-t.

 Maine.

 Milyen gonosz érhetné?

 Ceallach.

 Mester, a Király téged keres az erdőben.

 Ciaran.

 Nem tudja tán, hol van a cellám?

 Breasal.

 A Királyt felbujtották ellened, Mesterem, kelj fel és menekülj, mielőtt a lovasai bekerítik a celládat!

 Ciaran.

 Nem, ha a Király keres, itt meg is fog találni... Bárcsak jönne a kis Iollann.

[(Iollan Beag hangját hallják, amint énekel. Mindannyian hallgatják)] Ez az ő hangja.

 Art.

 Mindig énekelve jön.

 Maine.

 Elég szentségtörő dalokat énekel a templom előcsarnokában.

 Ronan.

 Ami legalább annyira rossz, mint amikor valaki a templom lépcsőjén kavicsokkal játszik.

 Ciaran.

 Boldog vagyok, hogy a kis Iollann biztonságban megjött.

 Iollann Beag énekelve lép be a kolostorba.

 Iollann Beag.

 (énekel)

 Nézzük a picuri pillangót, amint messzire száll,

Egy óróval és egy ieroval és egy úmbó éróval.*

 Art.

 Csendesen, Iollann. Isten házában vagy.

 Iollann Beag.

 Talán Isten nem szereti a muzsikát? Akkor miért alkotta meg a pintyőkét meg a cserebogarat?

 Maine.

A dalod elég szentségtörő.

 Iollann Beag.

 Nem tudtam.

 Ciaran.

 Nem, Maine, egyetlen dal sem szentségtörő, amíg szentségtörés nem lakozik a szívben. De miért jössz ily későn, Iollann Beag?

 Iollann Beag.

 Találtam egy magas tölgyfát, amire még sosem másztam fel. Felmentem a tetejére és átugrottam a mellette lévő fára. Láttam az összes fa tetejét, olyan volt, mint a tenger zöld hullámai.

 Ciaran.

 Te kis iskolakerülő!

 Iollann Beag.

 Bocsánatot kérek, Mester.

 Ciaran.

 Nem, nem haragszom rád. De legközelebb, ha óra van, nem mászkálhatsz magas fákon. Mindannyian terád vártunk. Akkor, fiatalurak, kezdjük az órát.

 Leül.

 Ceallach.

 Drága Mesterem, kérlek, menekülj innen, mielőtt a Király lovasai bekerítenek!

 Ciaran.

 Kedves fiam, ne kísérts. Szánalmas egy bajnok az, aki elhagyja a csata helyét. Ez az én csatamezőm. Ugye nem akarod, hogy gyáva dolgot cselekedjek?

 Art.

De a Királynak rengeteg lovasa van. Az nem gyávaság, ha egy ember elmenekül a sokaság elől.

 Ciaran.

 Istennek talán nincsenek kapitányai és légiói? Mit tehetnek a Király lovasai az ég lovagjai ellenében?

 Ceallach.

 Ó, drága Mesterem-!

 Ronan.

Hagyd, Ceallach. Úgysem fog elmenni.

 Ciaran.

 Miről is kell ma beszélnünk?

 A fiúk köré ülnek.

 Art.

 Azt mondtad, hogy Urunk barátairól fogsz beszélni.

 Ciaran.

 Igen, a barátságról és az igaz szövetségről fogok beszélni. Hát nem szomorú, hogy minden jó szövetség felbomlik? Egyetlen szövetség, amit az emberek hoztak létre, egyetlen egy sem állt fenn sokáig, csak egy pici, egy icipici ideig. Még a galileai tizenkettek szövetsége is hamar felbomlott. A juhászt megölték és a nyáj szétszéledt. A mi Drága Urunk legnehezebb feladata az volt, hogy elviselje barátai szétszéledését.

 Iollann Beag.

 Senki sem maradt hűséges hozzá?

 Ciaran.

 Egy férfi és egy pár nő.

 Iollann Beag.

 Ki volt a férfi?

 Ceallach.

 Én tudom! János volt az, a tanítványa, akit szeretett.

 Ciaran.

 Igen, Jánosnak, a Kebelbarátnak nevezik, mert ő volt Józsua** kebelbarátja. Meg tudnátok mondani a többi barátjának is a nevét?

 Art.

 Ott volt Jakab, a testvére.

 Ronan.

 És ott volt Lázár, akiért könnyeket ontott.

 Breasal.

És Mária, a szegény asszony, aki szerette őt.

 Maine.

 Ott volt a nővére, Márta, aki azzal foglalkozott, hogy neki kényelmet teremtsen, és a másik Mária.

 Ceallach.

 Mária és Márta; de az a másik Mária csak egy név.

 Ciaran.

 Nem, ő volt Zebedeus fiainak az anyja. Ő védi az összes, szegény családból származó, bujkáló asszonyt, a világ összes asszonyát, akik csak anyjuk gyermekeiknek. És így Máriának hívjuk őt a három nagy Mária között, a szegény, bűnbeesett Máriával és a Gyászoló Máriával, mind közül a legnagyobbal. Más barátait is meg tudjátok említeni?

 Iollann Beag.

 Keresztelő Szent János, a kis játszótársa.

 Ciaran.

 Jól mondtad. Mindkét János jó barátságban volt Józsuával.

 Ronan.

 Ott volt Tamás.

 Ciaran.

 Szegény Hitetlen Tamás. Örülök, hogy nem hagytad ki őt.

 Maine.

 Júdás, aki elárulta.

 Art.

 És Péter, aki-

 Iollann Beag.

 Igen, Péter, a Kardforgató!

 Ciaran.

 Nem, Iollann, Pál hordott kardot.

 Iollann Beag.

 Péternek is biztos volt kardja. Nem mondok róla igaztalant a kardjával! Jó csapást mért vele!

 Breasal.

 Az Úr mégis megdorgálta érte.

 Iollan Beag.

 Az Úr rosszul tette, hogy megdorgálta. Mindig szigorúan bánt Péterrel.

 Ciaran.

 Péter tüzes volt, az Úr pedig szelíd.

 Iollann Beag.

 De mikor azt akarta, hogy Egyháza sziklára épüljön, akkor Péterhez fordult. Nem Jánoshoz, a Kebelbaráthoz, hanem az öreg kardforgatóhoz. Pálnak át kell adnia kardját Péternek. Nem kedvelem Pált.

 Ciaran.

 Pál számos sötét és nehéz dolgot mondott. Ha majd megérted, Iollann, kedvelni fogod őt.

 Maine.

 Ne hagyjuk, hogy csak úgy kardot követeljen, hiszen lefejezték, és Iollann el fogja fogadni őt.

 Ciaran.

 Ki hozott ma nekem verset? Úgy volt, hogy Krisztus barátairól hoztok verset.

 Breasal.

 Van egy dal Mária Magdolnáról. Elmondjam?

 Ciaran.

 Kérlek, Breasal.

 Breasal.

 (kántál)

 1.      1] Ó, asszony, mily ragyogó a te hajad,
2] (Vad haj, mely megőrjít minden férfit)
3] Fáradtan kerülöd a buja pillantásokat,
4] Mert Krisztus az, aki téged szólít.

2.      5] Ó havas hegyoldal hűvös hölgye,
6] Számos szerető hált együtt véled,
7] De otthagytak bánatban reggelre kelve;
8] Ám szerelmed, Krisztus, megvigasztal téged.

3.      9] Ó hölgy, kinek vad szíve dobban,
10] A régi bűn állított csapdát néked;
11] Erdei utakon jársz elcsigázottan,
12] De Krisztus, a vadász, megsajnál téged.

4.      13] Ó hölgy, ki magad eltékozoltad,
14] Eltékozoltál te minden szerelmet ,
15] Kevés pénzért magad a bűnnek árultad,
16] Krisztus, a kapitány kivált majd téged.

5.      17] Ó, Hölgy, nincs oly csók és szerető
18] (Bár sokan adtak csókot tenéked)
19] Mi szerelmed csillapítaná, hát nem ő, 
20] A hős Krisztus, aki meghal teérted?

Ciaran.

Ez egy remek dal, Breasal. Amit mondtál, az így igaz, a szeretet nagyon nagy dolog. Nem hinném, hogy a bizalmat megtagadnák attól, aki szeret. Úgy volt, Iollann, hogy te is hozol egy dalt ma nekem.

Iollann Beag.

Én csak egy kis mondókát írtam. Egy nagy dalra nem tudtam rímeket kitalálni.

Ciaran.

És mi a címe a mondókádnak?

Iollann Beag.

Ez a Kis játszótárs mondókája. Ez az a mondóka, amit Keresztelő Szent János írt, amikor úton volt Józsua házába egy nap.

Ciaran.

Énekeld el nekünk, Iollann.

Iollann Beag.

(énekel)

1] Ifjú Józsua minden nap velem játszik
2] (Egy óró-val és egy iero-val)
3] Fogócskát és Bújócskát a széna között
4] (Egy óró-val és egy iero-val.)

5] Szürke vidrákkal úszunk versenyt a folyóban,
6] Magas fákra mászunk, hol vörös mókusok játszanak,
7] Nézzük a picuri pillangót, amint messzire száll, 
8] (Egy óróval és egy ieroval és egy úmbó éróval).

 [Kopogás hallatszik.]

Ciaran.

Szaladj és nyisd ki az ajtót, Iollann.

Ceallach.

Mester, lehet, hogy a Király emberi azok.

Ciaran.

Ha igen, Iollann majd beengedi őket.

Iollann Beag az ajtóhoz megy.

Ceallach.

A jó emberek miért ennyire büszkék?

A Király egyik hírvivője jelenik meg a küszöbnél. Iollann Beag tartja az ajtó függönyét, míg a hírvivő beszél.

A hírvivő.

Ki ebben a házban Ciaran?

Ciaran.

Én vagyok az.

A hírvivő.

Üdvözletemet hozom a Királytól.

Ciaran.

És én is üdvözlöm a Királyt.

A hírvivő.

A Király azért jött, hogy vadásszon ebben az erdőben.

Ciaran.

A Király kiváltsága, hogy vadásszon az erdőkben.

A hírvivő.

Nem messze innen egy zöld erdei tisztáson a Király, nemesei, emberei, kocsijai és futárai letelepedtek, hogy falatozzanak.

Ciaran.

Kívánunk nekik kellemes falatozást.

A hírvivő.

A Király úgy gondolja, nem lenne királyhoz méltó, ha megízlelné e zöld erdő vidámságát, amíg ellenséges viszonyban van veled; mivel emlékszik a régi mondásra, mely szerint falatozáskor jobban esik a barátság, mint a sör, vagy a zene. Ezért engem küldött, hogy elmondjam neked: száműzte szívéből az ellenségeskedést, és ennek jeleként meghív téged és tanítványaidat, hogy oszd meg vele erdei lakomáját.

Ciaran.

A Király nagyon kedves. Örömmel elmennék hozzá, ám törvényem tiltja, hogy elhagyjam e házat.

A hírvivő.

A Király rosszul visel bárminemű elutasítást. Nem szokás visszautasítani a Király meghívását.

Ciaran.

Amikor én erre a helyre jöttem, miután hosszú utakat bejártam a földeken és a tengeren, azt mondtam magamnak: 'Mostantól fogva itt lakozom, és ez a föld lesz sírom is.' És ünnepélyes esküt tettem, hogy egyedül élek e kolostorban, illetve pár tanítványommal. Tőlem, aki nyughatatlan vándor voltam, és bonyolult dolgok után kutattam, a Király nem fogja megtagadni kolostorom magányát.

A hírvivő.

Minden szavad átadom a Királynak. Ezek az ifjak elkísérnek?

Ciaran.

Elmentek a Király lakomájára, ifjak?

Breasal.

Lehet, hogy megyünk, Uram.

Ciaran.

Nem fogok ellentmondani nektek.

Maine.

Remek dolog lenne a Király asztalánál ülni.

Ceallach.

Mesterem, elháríthatnánk a Király nemtetszését, amiért nem mész, azzal, ha a te nevedben megyünk. Talán el tudnánk hozni a Királyt ide, és béke lenne köztetek.

Ciaran.

Isten kísérjen utatokon, amerre mentek.

Ceallach.

Gyűlölöm, amiért egyedül hagylak, Mester.

Ciaran.

A kis Iollann velem marad. Ugye, itt maradsz, kicsi Iollann.

Iollann Beag sóvárogva néz a hírvivő és a többiek felé, mintha boldogan menne; aztán Ciaranhoz fordul.

Iollann Beag.

Maradok.

Ciaran.

(Megsimogatva őt)

Ez az én igazi, jó fiam.

Art.

Hozunk neked a Király mézsöréből, Iollann.

Iollann Beag.

Inkább hozzatok nekem egy kis almát meg mogyorót.

Ronan.

Hozunk, és talán egy kis sült kappant, vagy egy darab szarvashúst.

Valamennyien nevetve elindulnak. Ceallach visszafordul az ajtóból.

Ceallach.

Minden jót, Mester.

Ciaran.

Érjetek oda épségben, fiatalúr. (Iollannak) Most már te vagy az egész iskola, Iollann.

Iollann Beag.

(A térdére ül)

Gondolod, hogy a Király idejön?

Ciaran.

Igen, azt hiszem, el fog jönni.

Iollann.

Szeretném látni. Nagy, magas ember?

Ciaran.

Nagyon rég nem láttam; azóta, hogy mindketten fiatalok voltunk.

Iollann.

Barátok voltatok?

Ciaran.

Együtt neveltek fel minket.

Iollann.

Ő egy gonosz király?

Ciaran.

Nem, jól kormányozza az országot. Az emberei szeretik. Számtalan veszélyes helyre követték, és ő sosem hagyta cserben őket.

Iollann.

Akkor miért gyűlöl téged? Miért fél Ceallach és a többiek attól, hogy árt neked?

Ciaran.

Húsz éven keresztül Daire és én szemben álltunk egymással. Az iskolában folyton versengtünk azon, hogy ki az első. A férfias játékokban én voltam az; Daire pedig a tanulásban. Mindenki azt mondta: 'Ciaran nagy harcos lesz, Daire pedig nagy költő vagy tanár.' Aztán másként alakult. Majdnem olyan jó voltam a tanulásban, mint ő, és ő majdnem olyan jó volt a férfias fortélyokban, mint én. Azt mondtam, én leszek az ő mestere mindenben, és ő azt mondta, ő lesz az én mesterem. És ez egymás ellen fordított minket.

Iollann Beag.

Miért akartál az ő mestere lenni?

Ciaran.

Nem tudom. Úgy gondoltam, örülni fog, ha én leszek az első, és Daire csak a második. De mindig Daire volt az első. Nehéz dolgok után kutattam, hogy teljesítsem őket, és megmutassam, hogy különb vagyok nála: távoli országokba utaztam, és nagy hírnévre tettem szert idegen emberek között, de vagyon kevés jutott, öröm meg semmi sem; elhajóztam tengerekre, ahol ember még nem hajózott, és láttam olyan szigeteket, amiket előtte csak Isten és az angyalok láttak; távoli országok nyelvét tanultam meg, számos nép könyvét olvastam és tanulmányoztam tudományukat; és amikor visszatértem országomba, azt találtam, hogy Daire lett a király, és minden ember őt szerette. Engem meg elfelejtettek.

Iollann Beag.

Szomorú voltál, mikor hazatértél és láttad, hogy elfeledtek téged?

Ciaran.

Nem, boldog voltam. Azt mondtam: 'Nehéz feladatot találtam magamnak, egyedül és nem szeretve élni tulajdon nemzetségem között. Daire semmilyen, ennél nehezebbet nem tett.' Az egyik városban, ahová elhajóztam, hallottam az igazi és nevezetes Istenről, emberekről, akik otthagyták meleg és kényelmes házaikat és nevetős arcú szomszédjaikat, hogy olyan elhagyatott helyeken éljenek, ahol csak Isten sétált szörnyen magányosan, és azt mondtam, megteszem ezt a nehéz dolgot, noha örömmel maradtam volna atyám házában. Így eljöttem ebbe a vadonba, és itt élek már hét éve. Néhány évig egyedül voltam; aztán elkezdtek jönni a tanítványok. Aztán a druidák közhírré tették, hogy új dolgokat tanítok és megszegem az érvényes szokásokat; és a Király megtiltotta, hogy tanítsak, én pedig nem hagytam fel vele, így régóta szembeállunk.

Iollann Beag.

Ezúttal te fogsz győzni, Uram.

Ciaran.

Gondolom, igen; remélem is, kedvesem. [(Félre)] Mondhatnám, hogy 'tudom'. Úgy tűnik, ez a legnehezebb dolog, amivel valaha is megpróbálkoztam. Harcolhat-e egy katona olyan ügyért, amiben nem biztos? Meghalhat-e egy tanár olyanért, amiben nem hisz? Bocsáss meg, Uram! Csak a gyengeségem siránkozik. Hiszek, hiszek, segíts hitetlenségemen! [(Iollann Beagnak)] Miből gondolod Iollann, hogy ezúttal győzni fogok - én, aki eddig mindig veszítettem?

Iollann Beag.

Mert Isten nagyszerű angyalai harcolni fognak érted. Vagy nem?

Ciaran.

Igen, azt hiszem, fognak. Az összes lovag fel van szerszámozva a Mennyekben.

Iollann Beag.

Nem fognak jönni, ha hívod őket?

Ciaran.

De igen, jönni fognak. [(Félre)] Most igazat beszélek ennek a gyermeknek, vagy hazudok neki? Eljönnek, ha hívom őket? Eljönnek, ha hívom őket? Szellemem nyújtózkodik, és üresen találja a Mennyországot. A nagy termekben se ló, se lovas. Hívtalak titeket, ó, lovasok, és nem hallottam jöttetek mennydörgését. A roppant, sokhangú tengernek, és a zöld, csendes földnek mind vannak gyermekei, de hol vannak a Mennyország fiai? A világ e templomában, ebben a homályos és csodálatos templomban, hol bujkál az Isten?

Iollann Beag.

És ha én hívnám őket, jönnének-e - az öreg Péter, keresztelő Szent János és Mihály és a lovasaik?

Ciaran.

Azt tanították nekünk, ha bizalommal hívjuk őket, jönni fognak.

Iollann Beag.

Láthatom őket és beszélhetek velük?

Ciaran.

Ha Isten bármely drága célját szolgálja, hogy megmentsen egy veszélyben lévő lelket, nos, azt tanították nekünk, hogy testileg is megjelennek, és akkor lehet látni őket, és lehet velük beszélni.

Iollann Beag.

Ha bármely drága barátom lelke veszélyben lesz, én hívni fogom őket. Azt fogom mondani, hogy 'Keresztelő Szent János, Keresztelő Szent János, segíts neki! Kardforgató Jó Péter, küzdj vitézül! Ifjú Mihály, állj a Mennyország hősei mellé!

Ciaran.

(Félre)

Ha bármely drága barátjának a lelke veszélyben lenne! A veszély közel jár! A veszély közel jár!

Kopogás hallatszik az ajtón, Iollann Beag elfordul Ciarantól.

Ciaran.

Szaladj, Iollann, nézd meg ki kopog. [(Iollann kimegy)] Visszanéztem életem utazásaira, akárcsak az ember, aki este a dombról visszatekint az utakra, amiket reggel óta megjárt. Nagy tisztaságot láttam, mintha itt hagytam volna ezt a zöld, homályos erdőt, és felmásztam volna ama domb tetejére, amelyet már hetedik éve csak nézek, de még sosem másztam fel rá. És látom, minden vándorutam hiábavaló volt. Az ember nem menekülhet onnan, ahol saját maga van. Az ember nem találhatja meg küldetését, hacsak el nem pusztítja a legdrágább dolgot, amit birtokol. Azt gondoltam, hogy mindent feláldozok, de szívem régi büszkeségét nem áldoztam fel. Az önmegtagadást választottam, de nem alázatból, hanem büszkeségből: és Isten, a szörnyű, rejtett Isten megbüntetett azzal, hogy megtagadta tőlem a legdrágább ajándékot, a bizalmat. A bizalom csak a szerénységgel jön meg... Nem, Uram, én hiszek: de ez csak kísértés. Téged is megkísértettek. Téged is cserbenhagytak. Ó, vitéz Krisztus, add át az erőd! Nagy szükségem volna rá.

Iollann Beag visszatér.

Iollann Beag.

Egy harcos van az ajtónál, Uram, és menedéket kér. Azt mondja, eltévedt az erdőben.

Ciaran.

Hívd be, Iollann. [(Iollann újra odamegy az ajtóhoz)] Eltévedtem én is. Olyan vagyok, mint az az ember, aki a bonyolult erdei ösvényeket járta, amelyek kanyarogtak és kanyarogtak össze-vissza, és sosem vezették az embert haza; vagy mint a tengerész, aki a parttalan tengeren hajózott, zöld föld után vágyakozva, ám soha nem pillantotta meg azt. Ha találhatnék egy kis helyet, ahol megpihenhetnék, ahol leheveredhetnék végre annyi vándorlás után, annyi hangos szélzúgás után, azt hiszem, megtalálnám Istent; hát nem Isten a csend, hát nem Isten a béke? De mindig csak megyek sírva, mintha csaholó szelek, vagy üvöltő kutyák járnának nyomomban... Azt beszélik, a Király ma rám vadászik: de a Király nem oly könyörtelen vadász, mint az ember szívének vágyai és kétségei. Találkozhatom a Királlyal félelem nélkül, de ki nem fél saját magától? [(Daire lép be, hosszú köpönyegbe burkolva, és megáll kicsit a küszöbnél: mögötte Iollann Beag. Ciaran mereven nézi, majd megszólal.)] Jó volt ma a vadászat, ó, Daire!

Daire.

Jó vadász hírében állok.

Ciaran.

Amikor fiatal voltam, azt mondtam, 'Küzdeni fogok a nagy, szelídíthetetlen elemekkel, az ősi, korlátlan tengerrel és a zűrzavaros szelekkel', Te, ahogy a Királyok szokták, háborút viseltél gyáva és alattomos lények ellen, s ez neked csak kegyetlenséget és fondorlatot tanított.

Daire.

A te háborúd mit tanított neked? Nem látok benned változást, Ciaran. Régi büszkeséged megmaradt; pusztán más nyelven beszél... Én, ahogy emlékeztetsz rá, csak egy Király vagyok; de jó király. És te milyen tanító vagy?

Ciaran.

Erre a tanítványaimnak kell megfelelniük.

Daire.

Hol vannak a tanítványaid?

Ciaran.

Való igaz; itt nincsenek.

Daire.

A sátramban vesznek részt egy lakomán. [(Közelebb lép Ciaranhoz.)] Nem azért jöttem, hogy kötekedjek veled, Ciaran. Nem is azért, hogy te kötekedj énvelem. Úgy tűnik, azzal töltötted életed, hogy árnyakat kergess, amelyek előled menekültek, igen, szellemeket üldöztél a világ nagy és kanyargós útjain: és én sajnálom azt a nemes férfiasságot, amit elvesztegettél. Én úgy látszom a te szemedben, mint aki lényegtelen dolgokkal tölti idejét, közönséges kis dolgokkal, egy Király közönséges kis örömeivel: és sajnálsz engem, mert nem kalandoztam, mert nem próbáltam meg azt, amit te, és nem szenvedtem attól, amitől te. Elegendő diadalnak kéne lennie, hogy mindketten sajnáljuk a másikat valamiért.

Ciaran.

Finoman szóltál, Daire, és bölcsen is. Mindig is bölcsen beszéltél. És mégis, úgy gondolom, tévedsz. Mélyebb az ellentmondás közted és köztem, mintsem azt gondolnád. Nem egyszerűen rólad van szó, az apró, ostoba és kellemetlen dolgokról, amik egy ember életét érintik, amelyek kielégítenek téged, és amelyek miatt én zúgolódok, távoli, szent és veszedelmes dolgokat keresve-

Daire.

Szellemeket, szellemeket!

Ciaran.

Nem, ők valósak egyedül, vagy inkább ő az, aki egyedül valós. Mert lehet ugyan sok neve, a lényege egy. Van, aki boldogságnak hívja, van, aki szépségnek, a harmadik meg szentségnek nevezi, a negyedik meg nyugalomnak. Mindezen nevek alatt kerestem őt.

Daire.

Mi az, amit kerestél?

Ciaran.

Az igazságot kerestem.

Daire.

És megtaláltad az igazságot? [(Ciaran szomorúan lehajtja a fejét)] Ciaran, megérte feladni a jó életet csak azért, hogy egy gúnyolódó fantomot kövess? Nem mondom, hogy az embernek nem kell feladnia a gondtalanságot. Én sosem szerettem a gondtalanságot. De mindig is szerettem a hatalmat, a győzelmet, az életet, a férfiakat és a nőket, és a nyájas napot. Az, aki mindezen dolgokról lemond, hogy egy fantomot kövessen a világon keresztül, az mindenét feladta a semmiért.

Ciaran.

Nem éri meg gyakran a puszta kutatás, még akkor is, ha a keresett dolgot nem leljük meg?

Daire.

Tehát nem találtad meg, amit kerestél?

Ciaran.

Ravasz csapdákat állítasz nekem a beszédedben, Daire. Ez volt a módszered az iskolában is, amikor vitatkoztunk.

Daire.

A Királynak ravasznak kell lennie. Ravaszsággal uralkodunk... Ciaran, az árnyékért, amit kergetsz, én a lényeget ajánlom fel; a hiábavaló utazgatás helyett pihenni hívlak... ha békét kötsz velem, te leszel a második ember királyságomban.

Ciaran.

(Megvetéssel és haraggal)

A második ember!

Daire.

Régi önmagad beszél, Ciaran. Nem állt szándékomban megsérteni téged. Én vagyok a Király, akit az emberek választottak, hogy uralkodjon és vezesse őket. Még ha akarnálak, sem tudnálak magam elé helyezni; de te lehetsz a jobb kezem.

Ciaran.

Ezzel a jelentéktelen megtiszteltetéssel akarsz lekenyerezni?

Daire.

Nem. Azért akarlak megnyerni, hogy az embereidet szolgáld. Mi más szolgálatot vállalhatna az ember?

Ciaran.

Mondtam, hogy nem érted a kettőnk közötti különbséget. Nem szolgálhatja egy valaki az embereket úgy, hogy tanúságot tesz egy igaz ügyért, úgy, hogy kenyeret ad nekik?

Daire.

Megint az igazságról fecsegsz. Szereted azt hinni, hogy még amit a tanítványaidnak sem írtál elő, azt nekem fogod előírni?

Ciaran.

Az én tanítványaim hisznek. Nem bánthatod meg őket, Daire.

Daire.

Biztos vagy bennük?

Ciaran.

Igen, biztos vagyok. [(Félre)] Bár néha úgy gondolom, hogy az a csúfolódó Maine nem hisz. Talán-

Daire.

Hol vannak a tanítványaid? Miért nincsenek itt, hogy a keserű szükségben melléd álljanak?

Ciaran.

Ravaszul elcsábítottad őket.

Daire.

Meghívtam őket, és ők eljöttek. Nem tarthatod meg őket, Ciaran. Gondolod, hogy hasonló esetben az én ifjaim elhagytak volna engem? Testük lett volna az én védőbástyám a sereggel szemben.

Ciaran.

Kimondhatatlan dolgokra célzol.

Daire.

Így van, de emlékeztetlek rá, hogy ma nincsenek tanítványaid, [(mosolyog)] kivéve talán ez az egy fiatalúr. Nézd, elcsábítom tőled egy almával.

Ciaran.

Őt nem fogod megkísérteni!

Daire.

(nevet)

Ciaran, bevallottad: nincs bizodalmad a tanítványaid iránt; úgy gondolom, nincs bizodalmad a vallásodban sem.

Ciaran.

Kegyetlen vagy, Daire, Nem voltál ennyire kegyetlen, amikor még fiatalok voltunk.

Daire.

Te jöttél az én országomba új dolgokról prédikálni az én embereimnek, hihetetlen dolgokról, olyanokról, amelyekben még te magad sem mersz hinni. Nem engedem, hogy ezt a hazugságot hirdesd az embereimnek. Ha a te vallásod igaz, akkor jelét kell adnod az igazságnak.

Ciaran.

Igaz, mondom, hogy igaz!

Daire.

Adj jelet. Nem, mutasd meg, hogy te magad hiszel. Szólítsd Istened, hogy fedje fel Magát. Nem bízom ezekben a bujkáló istenekben.

Ciaran.

Ki vagyok én, hogy megkérjem a nagy Titokzatosságot, hogy fedje fel arcát? És ki vagy te, hogy neked egy csoda csak úgy megnyilvánuljon?

Daire.

Ez nem válasz. Szóval a papok mindig védik a titkaikat. Nem fogok félreállni, mint ahogy valaki félreállít egy gyereket, amikor az kérdéseket tesz fel. Íme, kivontam a kardom az Istened ellen; és felemelem a pajzsom. Jöjjön hát egyik nagy kapitánya, hogy válaszoljon a kihívásomra!

Ciaran.

Ez ostoba hetvenkedés!

Daire.

Ez sem válasz. Ciaran, a hatalmamban vagy. Embereim körbevették ezt a házat. A tieid meg ünnepségen vannak.

Ciaran.

Ó, bölcs és messzelátó Király! Ezt jól eltervezted.

Daire.

Őr áll a házad minden ajtajában. Nyomkövetők állnak az erdő minden ösvényén. A vaddisznó az embereimtől reszketve kucorog az odújában. Háromszoros gyűrű veszi körbe a sátrat, ahol tanítványaid mulatoznak. Az Istenednek meg kell mutatnia, hogy valóban Isten!

Ciaran.

Nem, inkább ölj meg, Daire. Az életemmel teszek tanúságot.

Daire.

És az mit fog bizonyítani? Az emberek hamis dolgokért halnak meg, nevetséges és gonosz dolgokért. Mely hitvány ügynek nincsenek hősei? Itt halhatsz meg örömmel és kacagva, de nem bizonyítod ügyed igazát. Ciaran, hadd küldjön Isten egy angyalt, hogy közénk álljon!

Ciaran.

Gondolod, hogy az én jelentéktelen életem megmentése érdekében a Mindenható felfedi magát?

Daire.

Ki beszél az életedről? A lelked forog itt kockán, meg az enyém és ezé a kisfiúé, és e nép minden egyes lelke, élőé és meg nem születetté.

Ciaran.

(félre)

Igazat beszél.

Daire.

Nem, vizsgálatnak vetlek alá. [(Iollannak)] Gyere ide, gyermek. [(Iollann Beag odamegy.)] Ciaran, ez az utolsó tanítványod igazán tanult. Esküszöm neked, hogy meghal, ha az Istened nem küld egy angyalt, hogy megmentse. Térdelj le, fiú. [(Iollann Beag letérdel)] Beszélj most, van-e istenednek füle, hogy meghallja!

Felemeli a kardját.

Ciaran.

(félre)

Nem merek szólni. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Iollann Beag.

Ne félj, Mesterem, emlékszem a szavakra, amiket tanítottál... Ifjú Mihály, állj mellém!

Egy erős, szárnyas, fénybe öltözött Harcos jelenik meg a fiú mellett. Ciaran térdre borul.

Daire.

Ki vagy te, ó, katona?

Mihály.

Én vagyok az, aki várakozott a kapunál. Én vagyok az, aki sietett. Én voltam az, aki lovagolt a század előtt. Én voltam az, aki pajzsot tartott a menekülő embersereg fölé, amikor a Sátán háborút indított. Én voltam az, aki megfordult és lesújtott. Én vagyok Isten seregének Kapitánya.

Daire lassan térdre ereszkedik.

Ciaran.

A Szeráfok és a Kerubok lovakon állnak! Hallom jövetelük mennydörgését... Ó, dicsőség!

Holtan előrebukik.

Függöny.

 

Jegyzetek:

* Eredeti ír szavak.

** Eredetiben: Iosa, Jézus neve Gael nyelven.

 

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007