2021. december 8. szerda,
Mária napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Életünk megkezdett örökélet
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

“Számolni kell azzal, hogy lényünk örök és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosság kell hozzá.” (Hamvas Béla)

Ki aggódik ma a halálon túli sorsáért, olyan megközelítésben, hogy üdvözül-e vagy elkárhozik? (Talán a szó tartalma is ismeretlen: üdvösség, kárhozat.) Még a keresztények sem gondolnak mindennapi életük folyamán, döntésük közben sem a mennyországra, sem a pokolra. Mintha nem lenne másvilági sorsunk, amit egyértelműen tanít a keresztény hitvallás és több világvallás. Kiáltva hirdet a ránk ismét köszöntő Húsvét ünnepe.

Ezen érdektelenség mellett sürgető erővel kér választ a ma embere arra a kérdésre, hogy van-e egyáltalán célja és értelme az életnek? Úgy érezzük, hogy létünket – mely talán csak a “létbe dobott semmi” – üresség tölti be, hiábavalóság veszi körül. A “minden hiábavaló” első megrendülése gyöngít és képtelenné tesz a szeretetre. Istent nem tagadjuk, egyszerűen távol érezzük életünktől. Istenhiányban fuldoklunk és sürgetően kiált szívünkből a kérdés: van-e értelme életünknek?!

Ha értelme van életünknek, akkor sorsunk megkezdett üdvösség és földi életünk minden fényével s árnyékával együtt az elkezdett mennyország.

Ha nincs értelme életünknek, akkor sorsunk már kárhozat és földi életünket a kilátástalanság poklában szenvedjük.

Íme, ha a középkorban központi kérdés volt az üdvösség vagy kárhozat, ma ilyen jelentőségű a kérdés: mi vagy ki a célja életünknek? Eddig az üdvösség öröme vagy a kárhozat félelme halálunk utánra irányult. Ám most, hogy van-e értelme életünknek vagy nincs, már most megadja a földön megvalósuló kezdetét valami mennynek vagy kezdetét a kárhozat reménytelenségének.

Elgondolkodhatunk azon, hogy az élet értelmét kereső ember, aki nagyon a mindennapok történéseire fordítja figyelmét, az egyben az odatúli – örök – sorsának alakításán is dolgozik. Mert igaz az, amit János evangélista tanít: ” Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné? ” l Jn 4,2o. Miért ne lenne igaz a jánosi kérdés állításához hasonlóan a következő kérdés: Hihet-e az az ember a halálon túli életbe, melyet még nem lát, ha nem hisz a most tapasztalható életébe?!

Vajon a depresszió, az önpusztítás felé sodródó elkeseredés, az önmagát droggal mérgező ember nem poklot teremt önmagának és embertársainak? Míg aki élete értelmét nyugodtan keresi, célt érez és szívével lát, az olyan boldogságok birtokosa lesz, amely képessé teszi hitben, reményben, szeretetben élni és meghalni is. Boldogsága pedig embertársai boldogságának forrása! Élete valóban megkezdett örökélet. Sejtésnél igazabbnak tudja Hamvas Béla tanítását: “Az élet nem hatvan vagy nyolcvan év, hanem örök létezés, és nem úgy kell élni, hogy az ember a végén megsemmisül, hanem úgy, hogy ha még akarna sem tud soha megsemmisülni.”


(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. március 12-i számában.)

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007