Ember és ember között bemutatkozással kezdődik a kapcsolat. Vezeték nevük mellett személynevükkel nyílnak meg egymás felé. Istennel hasonlóan legyünk, vagyunk. Az egyetlen Isten oly sok személyneve forog közszájon és tudományos körökben, hogy magunk is felsóhajtunk egy középkori bölcs szavaival: “Mindennevű, hogyan szólítsalak?”
Több mint háromezer éve a zsidók vezére, Mózes megkérdezte tőle, mi a neve? Égő Csipkebokor el nem hamvadó lángjaiból hallotta, amint Isten bemutatkozott az embernek: “ÉN VAGYOK, AKI VAN!” (A válasz megtalálható [Kiv 3,14] a Bibliában. A szemita világban a név a lényeget fejezi ki. A Jahve fordítható: Aki van, – helyesebb értelmezés: Aki itt van, – Martin Buber értelmezését is elfogadhatjuk: Az leszek, aki leszek. Izaiás próféta “megfejtése” áll szívünkhöz legközelebb: Velünk az Isten: Imanuel.)
Isten tehát, AKI VAN. Ő a lét és az élet teljessége. Örökkévaló, aki VAN. “Az örökkévalóság a határtalan létnek és életnek egyszeri és tökéletes birtoklása.” – Tanítja Boethius. A Jelenések Könyvében maga Isten vallja: ” Én vagyok az Alfa és az Omega, az Isten, aki van és aki volt, és az eljövendő: a Mindenható.” (Jel,3.8)
Így nézzük Istent, így hisszük? Ilyennek felismerve tagadjuk? Ha Isten ilyen Isten, akkor üres fecsegés a világkatasztrófákat emlegetni, attól félni. Isten léte a garancia. Örök “személyes Vanjából” a teremtés lendületével elindított világmindenség az általa beleoltott fejlődés feltartóztathatatlanul halad beteljesedése felé, ahol Isten lesz minden mindenben.
…………………
És mi emberek? Te és én? Hulló levél vagy eltűnő szellő? Porból porrá? Nyugodtan vélhetjük, hogy nemcsak Jeremiásnak mondotta, hogy “Mielőtt megalkottalak már anyád méhében ismertelek…” Az Isten előttünk még alig ismert világmindenség “megálmodásában”, létezésének talán örök és nem csupán időleges mivoltában, már mi, ha csak porszemként ott voltunk. Terve van velünk, amint ezt Jézus ígérte a mindenség beteljesedésének idejére: “Jöjjetek atyám áldottai és vegyétek birtokba a világ teremtése óta nektek készített országot.” (Mt 5,34)
Nemrég így gondolkodtunk: Isten és én. – Most, hogy rácsodálkozunk Istenre, aki VAN, és érezzük lényünk (vajon mihez is hasonlíthatnánk) félelem és öröm hatja át. – Kérdezzük, mit tegyünk?
…………………
Mécs László, akiben a humor és a bölcseleti mélység egyaránt megtalálható volt, egyik sétáján kérdést tett fel a fecskéknek, fülemüléknek, vágyaknak, virágoknak, viharoknak, teleknek: miért? – Egyöntetű választ kapott: “Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.” A költő akkor megkérdezte a Napot, a csillagrendszereket, sőt bölcseleteket, eszméket, vallásokat: miért?! – Válaszuk: “Azért jöttünk, hogy tovatűnjünk.”
A költő (ijedten, rémülten) önmagának teszi fel a kérdést: “Mi vár itt én reám?” Végiggondolja: bárkibe vagy bármibe kapaszkodna, az mind tovatűnik Újra kérdezi önmagát: “Mi vár itt én reám?” – Megtalálta a választ:
“Arany-hidat verek hitből, reményből, szeretetből.
Az elmúlás erecskéi, csermelyei, folyói felett,
tavaszok, eszmék,filozófiák felett,
emberek, Nap, Hold, csillagrendszerek felett,
az elmúlás tengere felett,
arany-hidat verek Ahhoz,
aki nem jött és nem megy,
aki nem volt és nem lesz,
AKI VAN!”

 (Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. július 16-i számában.)