Az ötödik levél töpreng:

MEG TUDNÁL ÖLNI VALAKIT?

Megborzadsz a kérdésre.
Hogyan tennél olyat? Más életet kioltani?
Még arra sem lennél képes, hogy haragosod véresre verjed, hát még azt bántani, aki bízik benned? Minden élet legelébb önmaga felé hajlik. Minden emberi szív önkéntelen, ősi érzéssel önmagát szereti mindenki előtt; így szereted magad, még ha tagadod is. Bízol magadban. Magadban kell bíznod, hiszen könnyen van, aki örömödet megossza. Veled örül, veled nevet, de könnyeid ízét ki tudja (ki akarja) megkóstolni? Fájdalmaiddal oly hamar magadra maradsz, most is, titkos terveddel, melyet keserűség szült benned. Ebben az állapotban kiben bízhatsz, ha nem magadban? MAGADBAN PEDIG AKKORÁT NEM CSALÓDHATSZ, hogy magad hagyod cserben, önmagad ellen emelsz kezet.
Megölni senkit?
Akkor magadat se bántsad! Ne légy gyilkosa önmagadnak. Különben a gyilkosnak könnyebb, mint az öngyilkosnak. A gyilkos életben marad és
– tettét beismerheti,
– tévedését elismerheti,
– vétkét megbánhatja,
– magyarázhatja tettét,
– megértést remélhet,
– számíthat bocsánatra,
– őt még embernek tekintik,
– vállalhatja a büntetést,
– felmenthetik,
– egyszerűen: él.
Az öngyilkos halott lesz csupán. Nem szólhat, hogy mi törte össze szívét. Fel nem menthetik az alól az ítélet alól, melyet maga mondott ki és hajtott végre. Igaz volta ellen igaztalanul. Nem kapja meg az utolsó szó jogát. A halál után mit remélhet?
Megölni senkit nem tudnál. Elhiszem. Önmagad gyilkosa se légy!
 
A hatodik levél kiáltja:

ÉLETVESZÉLYBEN VAGYI

Aki életveszélybe kerül,
kiált, ordít, suttog, nyöszörög, kezét nyújtja, dörömböl, fut, menekül,
valamit tesz, hogy elkerülje a halált. Jelet ad, hogy segítsenek neki.
Aki önszívétől és önkezétől kerül életveszélybe, nem kiált, nem suttog, nem fut, nem menekül – hallgat. Hallgatsz te is? Elmondtad már valakinek szándékodat?
Magadba vonultán ápolod lelkedben gyilkos tervedet. Érzed, hogy ez nem természetes állapot. Ha az lenne – mivel életveszélyben vagy – szólnál, kiáltanál, nyújtanád kezed. Azért őrződ titkod, mert magad bizonytalan vagy abban, jó-e, rossz-e, amit tenni szándékozol. Magad sem látod, megoldás lesz-e, ha megszűnik életed?
Életveszélyben vagy. Adj jelt magadról!
Biztos ismered az óriáshajó történetét, mely süllyedni kezdett. A Titanic. Több ezer emberrel. Világgá röpítették az S.O.S. jelet. Mentsék meg lelkeinket – az életünket!
Arról is tudhatsz, hogy hazánkban felépült több S.O.S. gyermekfalu, melyekben árva gyermekek, fiatalok kapnak otthont. Árvaságuk hangosan (legtöbbször halkan) otthonért kiáltott. Emberi életért.
A Titanic utasai közül néhány száz megmenekült. Magyarország árváiból otthonra talál több száz fiatal.
Tudod-e, hogy hazánkban évente egy városkára való ember, 5000 ember, köztük gyermek, fiatal és öreg életveszélybe kerül, hívják a halált és végezni akarnak magukkal? Ha te sem akarsz tovább élni, akkor ennek a feltérképezhetetlen városnak a lakója vagy. Segítenénk, de nem tudjuk: „hol” laksz, hol laktok. Magatokba zárjátok magatok. És nem adtok jelet.
Menekülj!
– Nincs, aki segítsen – mondod.
Nincs, amíg nem szólsz. Kérlek, adj jelet,
beszélgess.
Nyisd meg a szíved, hogy megtaláljon az, aki megért. Keresd azt, aki rád néz, együtt érez veled. Nem lehet, hogy ne találd meg. Micsoda kaland az élet?! Már ezért érdemes élni, hogy keressük azt, aki ránk vár, vár! Lehet, már elindult feléd. Mint ez a levél, melyet tulajdonképpen nem vártál. Csak úgy a kezedbe került. Levél, mely több, mint papír, nyomdafesték. Több. Gondolatok, érzések, bennük valaki, aki szól.
A Titanic utasaiból sokan megmenekültek, nem mind. Magyarország több ezer árva gyermekéből az S.O.S. gyermekfaluban több százan emberi életre találnak. Az önpusztítók városából te megmenekülhetsz: ÉLETÖRÖMBE AZ ÉLETVESZÉLYBŐL.
– Honnan tudod? – kérded.
– A hatodik levelet olvasod. Ha nem lenne benned több, mint magadról ítéled, akkor már rég letetted volna ezt az írást. De olvasod. Ez nekem jel. Rólad. Értékeidről. Bízom benned. Higgy önmagadban! Élni fogsz.