A nyolcadik levél nem érti:

MIÉRT VÁLASZTASZ ÉRTELMETLEN HALÁLT?

Ha hiábavalónak ítéled az életedet, sorsodat miért tetézed értelmetlen halállal?
Értelmetlen halálnak tartják a közlekedési balesetet. A baleset áldozatait kivédhetetlenül, váratlanul érte a halál. Tulajdonképpen nem kellett volna megtörténnie. A közlekedési balesetnél van értelmetlenebb halál. Az öngyilkosság. Ugyanis ez elkerülhető.
A legyőzhetetlen betegségben az ember harcol, ellenáll, szól, jajgat teste-lelke. A szenvedésben jelen van. Megéli saját énjét. Mikor érzi, hogy erősebb a halál, elfogadja. Saját halálával hal meg.
Jókai Mór „meséli” el A Kőszívű ember fiai című könyvében a fiúk apjának halálát. Az apa tudta, még 60 perc van életéből s utána megáll a szíve. Magához rendeli feleségét, fiait. Intézkedik. Búcsúzik. A közeledő halál perceiben arcát mutatja övéinek. A saját halálával hal meg. Élete tetteit halálával koronázza.
Az öngyilkos elrejtőzködik. Félrevonul. Az arcát se lássa senki. Sejti, nem igazi énje cselekszik. Ő az első, aki nem tudja elfogadni halálát. Nem azonosul vele. Magának sem meri bevallani, inkább élni, másként szeretne élni. Ha önkezeddel szándékozol kioltani életedet, akkor amellett, hogy halálod értelmetlen lesz, még csak a sajátodénak sem mondhatod. Az öngyilkosság jelenségével foglalkozó világhírű francia tudós állítja, hogy az egyént a közösség törekvései hatják át, és késztetik öngyilkos tettére. Vannak társadalmak, melyekben az önpusztítás járványként szedi áldozatait. Akit megfertőz, aki ettől a „mérgezettségtől” szabadulni nem tud, az vet életének önkezével véget. Ezért az öngyilkos, aki elveszettnek, elrontottnak tartja életét, még halálát is elrontja. Olyat tesz, ami nem természetes.
Így érzel te is. Szíved az életet akarja. Ha most még mint árnyék fedi be az önpusztító vágy, győzd le.
Szíved még nem dobogta el minden dobbanását, melyre született. Ha elkerülöd az értelmetlen halált, értelmessé válhat életed, s a halálod egyszer majd a sajátod lesz.
 
A kilencedik levél szeretné:

BÁR ISMERNÉD RASZKOLNYIKOVOT ÉS SZONYJÁT

Miért szeretném, ha ismernéd Szonyja és Raszkolnyikov történetét? Előbb elmondom röviden, ami történt velük.
Raszkolnyikov baltával megölt egy öregasszonyt meg egy fiatal leányt. Senki sem tudta, hogy ő tette. A gyilkosság szörnyű terhe azonban belül kínozta. Arra gondolt, öngyilkos lesz. Elkerülné a megszégyenítést, az ítéletet, a szibériai kényszermunkát.
Utcai balesetnél találkozik a szőke, csinos, 18 éves Szonyjával. A lány, hogy pénzt keressen, az utcán árulta magát. Raszkolnyikov azon töprengett, hogy tud ez a lány gyalázatban, aljasságban élni, belül mégis ártatlan. Okosabb volna vízbe ölnie magát. Erre Szonyja is gondolt. Mikor azonban Raszkolnyikov ezt meg is kérdezi tőle, Szonyja csak azt válaszolja kistestvéreire, boldogtalan, félőrült anyjára utalva: És velük mi lesz? – Értük kell ártatlan szívvel aljasságban élnie.
Raszkolnyikov lelkét egyre erősebben kínozza a gyilkosság terhe. Egyre többet sétál a Néva folyó partján. Vízbe ölje magát? Szonyjának elmondja tettét. Bevallja a gyilkosságot. Kimondja önmagából a terhet.
A lányt rémület tölti el. Meredten nézi, hátrál, ágyára ül, arcát párnába fúrja, majd feláll. Megfogja Raszkolnyikov kezét. „– Mit csinált, hogyan tehette ezt magával? – kiáltotta kétségbeesve; nyakába borult, átölelte.
– Furcsa teremtés vagy te, Szonyja, ölelsz, és csókolsz, most, amikor ezt megmondtam neked?”
Szonyja kéri, vállalja a szenvedést, a büntetést tettéért. Így váltsa meg magát, hiszen kínnal élni nem lehet.
Raszkolnyikov tovább vergődik. Izgalma olykor őrjítő félelemig fokozódik föl. A Néva-parton járkál. Ott jut eszébe egy ismerősének mondata, aki sejti bűnét: „Ne vesse meg az életet, sok van még maga előtt.” Élni vagy meghalni – a döntés az övé. Mit tegyen? Tudta, gonosz, de érezte, szeretik, Szonyja, a húga, az anyja; bár nem érdemli meg. „Minek éljek? minek?”
Raszkolnyikov vívódásában végül győzött a szíve, mely érezte, szeretik. Elment a rendőrségre. Vállalta az ítéletet, és a büntetést: 8 évi szibériai kényszermunkát.
Szonyja vele ment. Odaköltözött abba a városba, ahol a férfi raboskodott. Az első év betegségek, kétségek között telt el. A második évben „a szerelemben támadtak fel, mindkettejük szívében az élet kiapadhatatlan forrása fakadt a másik számára”. Így vállalták a hátralévő éveket, mely boldogságuk pillanataiban csupán hét röpke percnek tűnt.
Raszkolnyikov és Szonyja történetét Dosztojevszkij regényében ismerheted meg. A címe: Bűn és bűnhődés.
Az ő sorsuk megmutatja,
– hogy nem lehet olyan elrontott élet, melyből ki ne lehetne kerülni, melyben ártatlannak ne lehetne maradni!
– nem lehet olyat elkövetni, melyet mások és önmagunk ne bocsáthatnánk meg,
– bármi történik az emberrel, el lehet viselni, ki lehet bírni, és nem hiábavaló a szív reménye. Bárki „Raszkolnyikov”, megtalálja Szonyját és bármelyik „Szonyjára” rátalál egy Raszkolnyikov. Ha nekik sikerült, neked miért ne sikerülne?!