A huszadik levél állítja:
VALAKI MINDIG SZERET!

Hogyan is mondtad az előbb? „Emberre vágyom, aki szeret.” Válaszom annyira igaz, mint egyszerű: Valaki mindig szeret.
– Most senki nincs.
De már volt. Ezt ne tagadd. Volt, aki szeretett. Nos, arra a szeretetre gondolj. A szeretet erősebb, mint a halál. Emlékezz. Támaszd fel a szívedben. Ápolgasd. Ha akkor szeretett, most az emléke éltet.
– Meghalt – hallom könnyeid közül.
– Benned él! Az a fontos, ami benned van, az az igazi életed. Él benned. Halhatatlanná te teheted. Benned nem halhat meg, ha szeretett.
– Elhagyott – panaszolod.
– Szívedből magát ki nem tépheti. Ha egyszer gyökeret vert szeretetével, kivirágzott idegeidben, lelkedben szerelmével, nem képes teljesen elhagyni téged. Énjéből az égett bensőd mélyére, ami a legfontosabb: a szeretet. Lehet távol tőled, te azért még szeretheted.
– Emlékeim nem segítenek – állítod röviden.
– Álmodni talán tudsz. Hiszen életre születtél és akkor álomra is születtél. Álmodj! Képzeld el, akire vágysz, akit magadnak akarsz, hogy szóljon, öleljen, csókoljon kedvesen, mint anya gyermekét, szerelmes szerelmesét, testvér testvérét. Lehet, hogy ő szintén álmodik. Érzed? Rólad. Álmodja hangod, arcod, szemed, lelked, beszéded, te kellesz neki és ő akaratlanul neked érik. Idő kérdése minden. Álmodj és várj.
Eléd lép majd a barát, eléd a kedves, Ő, akivel szeretetben eggyé lesztek, és elfelejted, hogy magányban voltál valaha.
– Múlt, jövő nem éltet, kevés nekem – szólsz közbe.
– Akkor – kérlek – nézz körül! Már írtam, mindig szeret valaki valahol. Talán félénk, mint te, talán nem meri mondani. Nézz körül, figyelj, nehogy úgy járj, mint az az ember, aki napjaink jellemzéséül szomorúan panaszolta: „Tegnap kinyújtottam kezemet valaki felé, s nem vette észre; ma felém nyújtotta ki valaki, és én vagyok az, aki nem veszem észre.” (Hamvas Béla) Van valaki, aki éppen feléd nem a kezét, hanem a szívét nyújtja, mert szeret, a KÖZELEDBEN,
talán együtt laktok,
egy utcán jártok,
egy boltban vásároltok,
rokonod,
ismerősöd,
testvéred,
iskolában, munkában társad,
az anyád, az édesapád,
aki elhagyott (mert belül még szeret!)
akit elhagytál (vár rád s megbocsát)
valaki,
én tudjam, mikor téged szeret?!
Higgyél a szeretetben!

A szeretet úgy átszövi a létet, az emberi létet, mint a természet minden más törvénye, ösztöne. Nem csaphat be, nem akar félrevezetni. Célja, hogy az élők egymásra találjanak.
Csak te lennél kivétel?
Szeress! A szerető szív mágnesként vonz magához szerető szíveket. Ismét Hamvas Bélától idézek: „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak ad belőle.”
Éppen te ne találkoznál valakivel, aki boldogságát akarja megosztani, fényéből akar mást részesíteni? Éppen ebben az állapotodban, mikor is a boldogtalanság kiüresítette szíved, és lelked sötétségébe vonta a keserűség?
Találkoztál már igazán vallásos emberrel? Akár fiatal, akár öreg, ha igazán vallásos, áthatja az a hit, hogy VALAKI mindig szereti. Isten. Hitüket a már említett örömhírből veszik. Hisznek a Szeretetben.
Ha nem vagy vallásos, attól még lehet és kell, hogy legyen hited. A hit óriási IGEN az életre, mely felszíne ellenére, valósága mélyén szeretet. (Erről énekel Juhász Ferenc hatalmas verseiben.) Csak akkor érezheted át, hogy valaki szeret, ha élsz. Várj. Nincs messze tőled. Talán már benned dereng, mint hajnalokban a felkelő Nap...
 



A huszonegyedik levél tanít:
AZ ÉLET ÉRTELMÉRŐL ÉS CÉLJÁRÓL

Megértem, hogy keresed életed értelmét és célját. Mióta ember az ember, öntudatának legfontosabb kérdése, ami téged most foglalkoztat. Miért? Érteni az életet, érteni saját életünket.
Érteni? Mindig mindent érteni. Szükséges ez? Nem elég, hogy élünk? Éljük az életet önmagáért.
Észrevetted, hogy az ártatlanok – kicsiny gyermekek – nem kérdezik, miért élnek, hanem élnek.
Egyszerűen: élnek. Örülnek az életnek. Vannak „bölcs” öregek, akik már túl vannak az élet faggatásán. A megértés kényszere nélkül, „csak” élnek. Várják a holnapot, teszik, amit tenniök kell, és természetesnek veszik, hogy majd a maga idejében eljön a halál. Nem kérdezik, hová, honnan, és miért? Van valami ősbizalom, őshit az ártatlanokban és az öregekben.
Magatartásukon el lehet gondolkozni, még irigyelni is lehet őket, követni azonban alig tudjuk. Bennünk izzik a kérdés, hogy mi az élet értelme, célja. S keressük. Keresed.
Keressed! Önmagadban.
Önmagadból indulj el. A veled született értékcsírák szeretnének kibontakozni énedben. Általad. A cél, hogy JÓ LÉGY, hogy IGAZ LÉGY, hogy SZÉP LEGYEN VALÓD. Ma, holnap, iskolában, önmagaddal szemben és társaiddal. Embertársaid között. Igen, ez fontos: mások iránt. Magadban keresd, magadban rejlik és másokban találod meg a CÉLT.
Mit ér jónak, igaznak, szépnek lenni, ha egyedül maradsz? Az értelmes emberi élet nem maradhat egyedül. Nem is kell. Hadd idézzem Juhász Ferenc szavait:

„Az ember azért nincs egyedül, mert az ember a mindenség hegedűje. Az embersorson a csillag hegedül, s a csillagsors az embertől nem magányos.
Az a boldogság, ha azt tudod:
léted nemcsak egyszerű emberállapot, de részese a léttömény egésznek, s résznek azért születtél, hogy az egészet kimondd!
A boldogság az a gond, hogy tudtál-e a törvény szigorú, buja, szelíd, okos, zsúfolt, könyörtelen szava lenni éneddel?
Volt-e gyönyörű emberhaszna annak, amit kimondtál?
és volt-e?”

Ő énekről beszél, szavakról, amiket kimondasz, de tudnod kell, ének és szó:
minden tetted,
a munkád,
a mosolyod,
a könnyed,
a küzdelmed,
az örömed,
a kínod,
az, aki és ami vagy:
ének és szó
magadból másoknak
és a másokból visszatükröződött ének magadban.
A szeretet valósítja meg énedben és énedből a benned szunnyadó értékeket. A szeretet teremti meg benned jóságod, igazságod, szépséged. A szeretet viszi, adja, ajándékozza másoknak, ami és aki vagy. Értékeidet.
Mi az értelme életednek és mi a célja?
Szeretni önmagad és szeretni másokat.
Az emberi élet célja a M1NDENSÉG SZERELME. Szerelmet írok, mert az izzó szeretet, égő szeretet, tevékeny szeretet. Akit betölt az élet szerelmes szeretete, mely önmagából indul, embertársain folytatódik, s azon túlnőve magába foglal mindent, ami él és van, az ilyen ember megtalálta élete értelmét és megtalálta célját
a mának,
a holnapnak,
a tettnek, munkának,
a betegségnek,
a hiánynak,
a gyönyörnek,
a könnynek,
a halálnak.
Levelem elején említettem az ártatlanok és bölcsek magatartását. Nem kérdeznek, „csak” élnek. Még elmondom egy másik titkukat: szeretnek.
A megélt szeretet a Teljesség felé viszi az emberi életet.
Most félek, hogy többen lesznek, akik olvassák levelemet, és azt mondják: ha ismerne minket, engem, nem írna így és ilyet az élet értelméről, céljáról. Félek, többen lesznek, akik önmagukról nem hiszik el, hogy ők is erre a nagyszerű, előbbiekben felvázolt szép életre születtek.
Te elhiszed? Kérlek, hidd el. Tudom én, amit leírtam, lenyűgözőnek tűnik a maga tartalmával. De megvalósítható! Aki embernek született, annak vérében, ösztöneiben, idegeiben szunnyad, lappang a legősibb érték: jóság, igazság, szépség. Aki embernek született, szeretetre született.
Ha ismernéd emberi természetedet, ha ismernéd önmagad sajátosságait, akkor, akkor nem kételkednél: neked szól az a gyönyörű életcél, melyet – nagyjainktól tanulva – levelemben leírtam neked.
Hidd el, embernek születni csodálatos dolog.
Hidd el, érdemes élni.