Az első karácsony és azóta minden karácsony az Isten embereknek elmondott gyönyörűszép meséje.
Mondják, a mese nélkül nevelkedett gyermekek lélekben szegények. A mese a szív levegője és napfénye.
Istenem, meséld minden évben újra és újra nekem, nekünk, a jelenben élő és a jövőben élő emberiségnek Fiad születését. Meséld a karácsonyt, melyet az embereknek készítettél! Apánk meséit nem feledjük el. Mennyei Atyánk, mesélj, a Te meséd igaz, jó, szép és az élet nekünk!
Az első karácsony óta a betlehemi istálló és bármilyen emberi "istálló" nem istálló többé, mert ahol megszületett Szeretet van, ott a menny, ott az Isten.
És ezért az első karácsony óta minden palota, kastély, toronyház, felhőkarcoló, kunyhó, templom, vagy akár az emberi szív, ha nem születik meg benne a Szeretet, csupán istálló...

Az első karácsony óta Jézusban Isten emberként vállalta a világot. Ezt a világot, és élni kezdte emberi életünket.
Az első karácsony óta ez a világ nem átkozott, hanem áldott. Az Istengyermek szívének dobbanásait anyja sem hallotta. Oly kicsiny a magzatnyi szív. De ez a szív attól a pillanattól kezdve, hogy dobogni kezdett, szereti a világot és Földünket, életünket Isten szívéhez emeli.
Az első karácsony óta hihetjük, hogy az ember többé nincs a Földhöz kötve. Tér és idő rácsait szétfeszítette a Megtestesült Isten Fia. Örök sorsát veszendő sorsunkba szőtte, múlandóságunkat örökkévalóságába emelte. (Pilinszky)
Az első karácsony óta mi emberek, istenképmások, rokonai lettünk az Istennek: " Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám." (Márk 3,35)
Az ember továbbra is érzi, tapasztalja a világkatasztrófákat, háborúkat, ártatlanok szenvedését és vélheti, hogy "az Isten is lehunyja a szemét", ám hittel hihetjük keserű gondolatainknál
az erősebb tényt: Isten megtestesült Fiában, kinyitotta szemét, és emberszemmel látja könnyeinket, emberszívvel érzi szenvedésünket, és mondja: " Ne féljetek... Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből..."

Az első karácsony óta az embert kell elkerülni, ha valaki az Istennel nem akar találkozni Őrjítő lehet annak, akit nem érdekel az Isten, tagadja és állítja: nem láttam soha. Ám kénytelen tudomásul venni, hogy Jézus születése óta ezt mondja az Isten: "Bizony mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim (a rászoruló emberek) közül eggyel is tettetek, velem tettétek... Amit nem tettetek eggyel is e legkisebbek (az emberek) közül, velem nem tettétek..."
Az embert kellene elkerülni, hogy Istennel ne találkozzunk. Kegyetlen ez annak, aki nem akar
Isten szemébe nézni. Boldogító annak, aki "igaz" akar lenni. Ó mily könnyű szentnek lenni: el kell fogadni Isten szeretetét, és szeretni Őt mindazzal, amit embertársainknak teszünk a legkisebbeknek, az első karácsony óta.
Az ember szívével közeledhet Istenhez, s amit szíve dobog, azt szája megvallhatja: szeretlek
Istenem. És Isten Jézus Szívével dobogja vissza: "Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket."

Az első karácsonyt és a ma karácsonyát szívvel lehet megközelíteni. A Húsvét tagadások és tanúságok kereszttűzében áll előttünk.
A Pünkösd bölcselkedni késztet a Lélek keresésében. A Szentháromság szellemi erőfeszítést igényel. Ezekben az ember "erőlködik" Isten felé.
A karácsony ünnepeiben Isten hajol gyöngéden az ember felé. A Kis Jézusban gyermekszemmel néz ránk, kicsiny kezével integet, hívogat, hús-vér szívből szeret...