Minden igaz?!

Írom, írom fekete betűkkel fehér lapokra e sorokat... Vajon milyen nyomot hagynak olvasóim szívében?
Kedves Leányom, mit váltottak ki szívedben az elolvasott gondolatok? Feltűntek-e legalább sejtésszerűen női lényed titokzatos mélyében az ÖRÖK NŐ ősképének szűzi, jegyesi, anyai arcvonásai? Megmozdult-e a szíved, hogy szeretnéd megélni a teljes nőiesség benned szunnyadó lehetőségeit? Ibsen szavait idézve, amely szerint az ember feladata „mutatni a Mester célgondolatát” – vajon Te megvalósíthatnád másként, mint nő?
Észrevetted, hogy a NŐT így látni és bemutatni bölcsen és felelősen gondolkodóktól is tanultam. Amikor először olvastam meglátásaikat, csodálat töltött el, és ma is csodálkozással idéztem őket. De igaz lehet mindez? Lehetséges a hétköznapi életben erre törekedni? Ők nem látták, amit én látok és láttok ti is, ha a kétely kérdésként felmerül bennünk? Mennyire más nőképet tálal a tömegkommunikáció legtöbb ábrázolása, írása, rajza és a hétköznapok történetei! Ezekben a családok széthullanak, nem találják önmagukat, és átérzik Peer döbbenetét, hogy életük alapján, még sírjuk előtt e szó jellemzi őket: Senki. Erre jön a „megoldás”: ital, kábítószer, felelőtlen kalandok, kísérletek a lassú vagy azonnali önpusztításra.
Látom mindezeket, és mégis leírtam, amit írtam.
Csak azt írtam, amiben hiszek.
A gyémántot a Föld sötét mélységeiből „szennyezetten” hozzák föl – ám a gyémánt sárban is gyémánt. A fehér gyöngy a nyálkás kagyló verejtéke... De gyöngy! Amikor erdő sötétjében eltévedve, bokáig sárban keresem a kiutat, talán ne nézzek a lombok között rám néző csillagokra?
Hiszem azt, amit az emberiség évszázezredek tapasztalatából örökül átad minden megszületett új embernek: az ősképet, mint életmintát; az nem tévedés. Az a tévedés, ha becsukjuk előle szemünket, ha nem engedjük hatását életünkbe!
Olyan eszmény szunnyad benned, bennem, mindannyiunkban, amely a Teremtő ősálma, igaz és megvalósítható. Ezért írtam le az elképzelhetetlenül szépet...
És leírtam azért is, mert minden Örök Női értékkel, amellyel e lapokon találkoztál, én a valóságban is találkoztam. Ha pedig egy vagy két embernek megélhető volt, miért ne élhetné meg bárki – hiszen erre született?!
Kérlek, nézz szét környezetedben! Ne csak azt lásd, ami azonnal látható, hanem tekints a „fátyol” alá: óh, mennyi szűzi, mennyi jegyesi, mennyi anyai, mennyi örök női szép, jó, igaz tett jelenik meg majd szemeid előtt! Akár önmagadban, aki magad is „határtalan lény” és „mérhetetlenül több” vagy, mint látszol.

-Vége-