Szeretlek - mondod, mondom. Más, ha én mondom, más, ha te mondod s ismét más, ha a harmadik és a többi mondja. Mennyi változata a szó jelentésének, ha a közel hétmilliárd egyenként vallja. - A tenger lehet "ennyi" arcú számlálhatatlan hullámaival. "Ennyi" fényes csillaggal az éjszaka ege fénylik.
Szeretlek - mit jelent? Mást jelent, ha szüleimnek, mást, ha barátomnak mondom és megint mást, ha szerelmet kívánok vallani. És mily édes, ha gyermekem vagy unokám ölelem e szóval: szeretlek! Szeretlek, így mondom Donna és Fanni névre hallgató házőrző kutyáimnak s így udvarom fenyőjének. A szó azonos, a betűk ugyanazok, mégis mennyivel mást mondok az egyiknek, mint a másiknak.
Szeretem a mézet és a whiskyt, szeretem a kalácsot és a forrás vízét. Szeretem érinteni a bársonyt s markolni a sziklát, - hallani a veréb csivitelését és Bach orgonamuzsikáját. Szeretem az eső illatát, a gyöngyvirág leheletét, szeretem látni a madarak színes tollát, a hó hatszögletű kristályait.
A mindenséget "szeretem" érzékszerveimmel. Mennyi változás a viszonyulásban, a közeledésben, az élményben, s mindezeket egyetlen szó, a " szeretet " ragozva fejezi ki. Mennyi gazdagság?! Honnan? Belőlem, bennem. A szeretet az én élményem, az én életem. Talán magam is szeretet vagyok?
A Biblia arról tanít, hogy Isten képmására teremtette az embert. Ha ezt teljes értelmében nem is értem -ki érti teljesen?- föl nem foghatom, azt azonban érzem és élem: szeretek! - Ezért érzem, hiszem, hogy Isten rokona vagyok.
Ha él bennem a Szeretet,
ha vallom és élem: szeretem,
akkor döbbenetes kimondani:
valamiképpen "isten" vagyok,
szikra a Teremtetlen Szeretetből...
"Szeretet az Isten: aki szeretetben él,
Istenben él és Isten őbenne." (Lk.4,10)

Olvasóim közül többen feltehetik a kérdést: "Mégis mit gondol e sorok írója önmagáról?" Válaszom: semmi mást, mint minden emberről! Embernek születtünk szeretetben szeretetből. - Más megjegyzést is hallani vélek: " Vak ez az író, aki nem látja, hogy mennyi ember ember voltát elveszítve szinte embernek sem nevezhető, nemhogy isteni természetét lehetne feltételezni?" Én is látom őket, és "értem", mert ily mélyre bukni csak oly magasból lehet. Csak az ember képes embertelenné válni. Az állat nem válik állattalanná. Hallott már valaki libátlan libáról, kutyátlan kutyáról? A maguk természetes szintjén élnek. Csak az ember, aki istenivé lehetne a Jézusban emberré lett Isten szeretete által, süllyedhet mély embertelenségbe.
Írásommal senkit nem kívánok meggyőzni szeretetértékéről. Csak abban reménykedem, belelapoz szívének könyvébe, és rátalál az életét és létét meghatározó két szóra: szeretet vagyok...