 | | | 2025. november 3. hétfő,
Győző napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Jézus és a lator |   | (lK.23,32-34 - 39-43)
A kép, amelyet az evangélium bemutat, döbbenetes. Az emberi gonoszság rendkívül találékony mások megkínzásában. Nem elég, hogy halálra ítélik Jézust, gerendákból ácsolt keresztet vitetnek vele, tövissel koronázzák, gúnyt űznek belőle, káromolják, eszelős gonoszsággal keresztjét két közismert gonosztevő bitófái között állítják föl. Lássa a nép: gonosz Ő is a gonoszok között...
Ám az Isten, aki " görbe vonalakon egyenesen ír ", aki a rosszból is jót hoz elő, váratlanul úgy rendezi át a jelenetet, hogy kínhalálra ítélt Vesztes haldoklásában is megváltó lesz. Az egyik lator káromolja: " Nem te vagy a Messiás? Szabadítsad meg hát magadat és minket is. " A másik lator látva Jézus vér borította arcát, felsejlik benne a szánalom érzése. Rászól társára: " ... ez semmi rosszat nem tett..." Talán valamikor tanítását is hallotta, bűnbánatról, mennyek országáról. Bizalommal fordul feléje és kéri: " Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz országodba." S akkor a Megfeszített Isten, aki nem szólt a gúnyolódókhoz, szitkozódó gyűlölködőkhöz , légszomjtól gyötörten a Jó Lator felé fordítja fejét és ígéri neki: " Bizony mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban. "
"Egyetlen tiszta moccanása a szeretetnek, és megsemmisít egy egész bűnös életet " - vallja Mauriac. A megbánás egyetlen szava elég Jézusnak, hogy megbocsásson. Az az ember "latorként" került a keresztre és "szentként" halt meg rajta. Mást nem tudunk róla. A hagyomány őrzi nevét: Dismas.
Amikor Jézus virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, hívei énekkel dicsérték. Az ellenséges farizeusok kérték Jézust, tiltsa meg nekik az ünneplést. " Mondom nektek -válaszolta Jézus - ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni. " - Csoda lett volna? Mennyivel nagyobb "csoda", hogy amikor hívei a keresztúton ott vannak ugyan (kevesen!), hallgatnak, sírnak, félnek és akkor bátor szólni egy pogány asszony, Claudia Procula, védelmébe veszi egy méltán elítélt Lator, s majd látni fogjuk, szint vall mellette a római Százados!
Vajon ez nem nagyobb csoda, mintha kövek kezdtek volna kiáltani?!
Megfeszített Uram, ha vétkesen is, bár jobbodon lennék majd... Emlékezzél meg haldokló Uram és haldoklásomból boldogságodba emeljél.
 |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika