Ha már eltűnődtünk azon, hogy a velünk született vallási ösztön halhatatlanságra vágyik bennünk és értelmünk halált követő életünk után kutat, kérdezzük, vannak-e jelek, amelyek túlmutatnak a temetők sírjain?
1.- Elgondolkoztató jel, hogy az élőlények közül, melyek fajtájuk szerint, csak az ismertek száma több, mint 2 millió, egyedül az ember temet. Halottjait csak az ember temeti el. Az állatok fajtájuk elhullott tetemeit elkerülik. (Néhány megeszi.) Miért temet az ember, hacsak azért nem, mert bízik: " meg nem halhatok én", "jobb részem nem enyész, szellemem él tovább".
Az ember őstörténelmét kutatók és vallástörténészek egyöntetűen bizonyított tapasztalata, hogy a földön nem élt még ember valamiféle vallás nélkül. A vallásokban pedig legkülönbözőbb formákban ugyan, él az az elképzelés, hogy halottaik nem semmisülnek meg. A középső csiszolatlan kőkorszakban vagyis Krisztus előtt már 70000-50000 ezer évvel igazi temetők lelhetők fel. Már a Neander-völgyi ősember hitt a halál utáni életben. A temetkezés módja jelzi a továbbélés reményét, hiszen élelmet, fegyvert temettek halottjaik mellé. Minden világvallás foglalkozik a halál utáni élettel.
Nemcsak a piramisok, de minden sírhalom az örök életbe vetett bizalom jele. Minden szál virág a temetőkben egy-egy szavazat az ember elpusztíthatatlansága mellett.
2.- Másik jel az ember végtelenbe törő vágya. Megnyilatkozik ez a gondolkozás területén. Mi ösztökéli az embert a tudományos gondolkodásra. Soha nem mondta: elég. A tudomány egyre gyorsuló fejlődése, haladása letagadhatatlan. A végtelen felé siet. - És már nem elég neki a Föld. Más égitestek után kutat. Hold, Mars, az egész világűr. Idő és tér rácsait szét akarja törni valami végtelen szabadság utáni vággyal.- A művészetek szüntelen tartalmi és formai változatra törekszenek. Más és más formában, színben, hangban akarja megjeleníteni a Szépséget. "Végtelen" változatban alkotnak.
Vajon nem jel az a küzdelem, amellyel a pillanatot akarja megfogni, állandóvá tenni? Fényképezőgépek, videók. Őrizni a hangot, a mosolyt, a virág színesedő szirmát, a hulló levelet, az emberi arc megszámlálhatatlan kifejezését. Ne múljon el. Vajon ez a "megörökítési" szándék, nem az örök, az igazi múlhatatlanra törő vágy cselekvése?
3.- Gabriel Marcel író csodálatos és annyira igaz megállapítása: " Ha valakinek azt mondom, szeretlek, az lényegében azt jelenti, hogy te nem halsz meg. " Ahányszor kimondjuk a másiknak: szeretlek, annyiszor remélem, hogy halhatatlan. A szeretet erősebb a halálnál. Isten maga mondta Jeremiásnak: " Örök szeretettel szeretlek". Jézus , pedig nekünk mondja: "Az Atya ugyanis szeret titeket." " Amint én szeretlek titeket, ti is úgy szeressétek egymást." Nem azt szeretjük a másikban, ami felbomolhat, távol lehet, elsiklik előlünk, hanem halhatatlanságát, amely lényének mélyéről ragyog elő, tanítja Paul Claudel költő.
4.- Jelnek tekinthetők érzéseink. Nem csalhatatlanok, de elgondolkodtatók. Családom egyik tagja soha nem mondja: megyek a temetőbe. Így mondja: Virágot viszek Édesanyámnak. Szabó Magda írónő vallja: " S ha valaki azt kérdezi tőlem, özvegynek érzem-e magam, azt mondom: nem érzem. Érzem, itt van, beletettem a legtartósabb dobozba, ami csak létezik, ez a szívem." - Bár többünk számára szokatlan, mégis egyre többen vannak, akik szeretteik hamvait az urnában otthon tartják, hogy közel maradjanak egymáshoz.
Csak mi érzünk valami közelséget elhunytjaink után? Valami igazságot látok Rónay György neves költőnk figyelmeztetésében: " Ne ásd fel a múltat a holtakért. Hagyd csendesen pihenni őket, s inkább várj. Előbb utóbb maguk jelentkeznek, szokásaik szerint. " - Elment szeretteinek közelségét ki nem érezte már?....
....
Halál. Halottak. Síron túli élet. Töpreng az ember. Vallási ösztönével érzi " a nem ismert tartományt." Értelmének felismerései nyugtatják az ismeretlen felől. Még jelek is jeleznek a hit és hitetlenség, a remény és a kétségbeesés útkereszteződéseiben. Mégis az ismeretlen csak sejthető marad...
Vajon mit mond az Isten?
Megkérdezzük Őt is.