4.

( l969.09.03)

Kicsi Lányom,

most legszívesebben verset olvasnék fel neked. " A királyfi három bánata ". Arról panaszkodik benne a költő, hogy miért is nem látja az egyik ember a másikat olyannak, amint anyja látja gyermekét. Királyfinak, nagynak, szépnek, erősnek. Akiben bízni lehet, akiért élni érdemes. Kicsi Lányom, ahogy most nézlek törékeny testedben, - csak a virágok szirma törékenyebb a kertekben! - ahogy nézlek, arra gondolok, miért is nem tudjuk egymást mi emberek úgy látni, mint ahogy most látlak, parányi gyermeket?

Megcsodáljuk a kisbabákat, hiszen a kezdet minden frissesége bennetek. Alig vagytok 3-4 hónaposak. Mi ez az emberélethez viszonyítva, mely 70-80 év? De vajon nem így kellene nézni a meglett korú embert? 70-80 évét viszonyítva a Mindenség becsült életkorához. 15-20 milliárd év... Csodálkozni a mindenségben tipegő emberen, aki bármennyire is megöregedett, mégiscsak most kezdett élni... És egész élete nem csupán leheletnyi? Sóhajtja is: csak most kezdtem élni, elfutottak az évek, mintha tegnap lettem volna gyermek!

Kicsim, vigyázunk rád, a törékeny kisbabákra mindenki vigyáz, óvja, félti, hiszen oly gyöngék. Majd meglátod, a felnőtt ember is gyönge, esékeny. Ha királyfinak nem is látjuk, de gyöngeségét takarni nem tudja, segítségre szorul. Segítségemre, amint én az övére.

Lessük mosolyodat. Kit ajándékozol meg vele? Rád mosolygunk, hogy visszamosolyogjál. Vajon nem mosollyal kellene másokra néznünk, s az visszamosolyogna. Derűsebb lenne az utca, kedvesség olajozná kapcsolatainkat. (( És felvillan bennem, amit egyszer mondott Jézus, de örökké igaz: "ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek".))

Csodálattal nézünk benneteket. Várakozással, mi lesz belőletek, belőled. Várakozásunk szellemi erőterében növekszetek, alakultok. Az anyai, az apai szív várakozása, reménye csalja elő belőletek, akik lesztek, lehettek. A Nap ízzása vonzza a fű növését, a fák magasra törését, a növényvilág versenyét: fölfelé, egyre magasabbra! Jó lenne, ha a bizalom várakozásával néznénk egymásra mi, már "felnőttek", akik tulajdonképpen mégiscsak szükséget szenvedők, mert belénk vetett bizalom nélkül megrekedünk munkában, jellemben, szeretetben.

Kopog a gép, hallod, nézdegélsz, de ha egyszer olvasod a neked írt sorokat, megérted-e az én "bánatomat", amelynél csak egy dolog nagyobb most is bennem, a szeretet kis Királynőm...

Apa

V.

( l969.10.06.)

Csöpp Gyermekem!

Figyeljük egymást. Melykönkben nagyobb a figyelem? Benned vagy bennem? Minden érdekel, ami szemed elé kerül: arcok, falevél, fésű, csörgő, maci. A felfedezés izgalmával figyelsz mindent. Kétségtelen, jó anyád és az én arcom megkülönböztetett figyelmet kap már részedről. Kicsi szívedből szeretetünk hatalma a puszta megismerés vágya mellé a viszont szeretet vágyát gyújtja ki. Szóval figyelsz és figyellek.

Ahogy figyellek, rajta kapom magam, hogy azt teszem, mint minden apa és anya. Rajongó szeretettel dédelgetjük parány testecskédet. Apró kezeidet, formás lábacskáidat. Elnézegetjük formásodó fejedet, mennyi nőtt a hajad. Lessük szemed színét, hangod zene akár gőgicsélsz, akár kiáltasz vagy éppen sírdogálsz. Mérjük, hány kiló is vagy? Szeretjük kicsiny testedet.

Az ember első lépései a világban anyagi jellegűek. Kapcsolatai szintén. Hol van még a szellemi életet teremtő lélek megnyilvánulása? Mélyen szunnyad a csöpp emberkékben. Ez a kezdet. A vég hasonló. "Visszahúzódik" a szellemi lélek. Fátyolt vet rá a betegség, takarja az öregkor. Az agg élete leszűkül, a megtört test igénytelenné válik. Egy korty víz. Egy érintés.

Anyag és szellem megbonthatatlan egysége az ember. Egyensúlyban kell lennie. Ám, ha nézem a kezdetet, ha nézem a véget, és közte a fejlődést, hullámzást, hatalmas küzdelem. Nézem gyermekem és most válik nyilvánvalóbbá a test jelentősége. Chardin szerint minden embernek az anyag bizonyos lépcsőit végig kell járnia. Majd kezét fogom gyermekemnek, mikor járni tanul, és majd fognom kell a kezét, hogy lelke lásson, halljon, alkosson... És megtanítani arra, hogy a test nem kevesebb, mint a lélek, hiszen Jézus azt kéri majd számon, hogy adtunk-e enni az éhezőnek, inni a szomjazónak, otthont a hajléktalannak...

Csöpp Gyermekem szeretjük kicsi testedet. Testben léptél a világba, testeddel kell egyre tökéletesebbé lenned. Az embereket akkor kezded szeretni, ha szolgálod testüket. A szeretet terhe a test szolgálata. Enélkül önámítás minden vonzalom. Az anyagnak bizonyos lépcsőin lehet csak előre jutni a másik ember lelkéig.

Vagy már a lelkedet érintgetjük, amikor szemünk magába issza mosolyodat?

Inkább a lélek, mint a szív virága az emberi mosoly.

Figyeljük egymást. Nagyon. Lám mennyi mindent tanultam most tőled. Vajon tőlem te mit tanulsz majd?

Apa

VI.

( 1970.05.10.)

Elringatott a kék kocsi. Csöndben aludtál. Az ártatlanság szép fátylát takarta arcodra az álom. Minden este így történik. Lehajolok hozzád, karjaimba ölellek. Óvatosan viszlek a lépcsőkön az emeleti szobába, hogy ágyacskádba fektesselek. Minden este így történik és minden este úgy érzem magam, ahogy csak egy pap érezhet a körmeneteken, amikor kezében viszi az Oltáriszentséget.

Oltáriszentség. Benne Isten. Titok. Szentháromság. Takartan, megfoghatatlan és valósággal.

Parányi gyermek. Benne Isten. Szentháromság. Emberségbe rejtetten, más létmóddal, mint az eucharisztiában, de valósággal. " Nem tudjátok, hogy testetek az Isten temploma? " - kérdezve állítja Pál apostol.

Mindkettőről az Írás beszél, a hit elfogadja, a szív érzi. Az Oltáriszentség Isten teste-vére. A gyermekeké pedig az Isten Országa.

Vittelek minden este fel a lépcsőkön. Minden este körmeneten éreztem magam, mint a pap, aki fehér fátyollal takart monstranciát visz. Vittelek karomban, néztem az ártatlanság áttetsző fátylával takart arcodat.

Aki monstranciát visz a kezében, Istennel jár együtt. Ki gyermeket hord karjában, azzal együtt lép az Isten.

.......

Gyermekem, csak Istennel egész az élet!

Apa