4.
( l969.09.03)
Kicsi Lányom,
most legszívesebben verset olvasnék fel neked. " A
királyfi három bánata ". Arról panaszkodik benne a költő, hogy miért is
nem látja az egyik ember a másikat olyannak, amint anyja látja gyermekét.
Királyfinak, nagynak, szépnek, erősnek. Akiben bízni lehet, akiért élni
érdemes. Kicsi Lányom, ahogy most nézlek törékeny testedben, - csak a virágok
szirma törékenyebb a kertekben! - ahogy nézlek, arra gondolok, miért is nem
tudjuk egymást mi emberek úgy látni, mint ahogy most látlak, parányi gyermeket?
Megcsodáljuk a kisbabákat, hiszen
a kezdet minden frissesége bennetek. Alig vagytok 3-4 hónaposak. Mi ez az
emberélethez viszonyítva, mely 70-80 év? De vajon nem így kellene nézni a
meglett korú embert? 70-80 évét viszonyítva a Mindenség becsült életkorához.
15-20 milliárd év... Csodálkozni a mindenségben tipegő emberen, aki bármennyire
is megöregedett, mégiscsak most kezdett élni... És egész élete nem csupán
leheletnyi? Sóhajtja is: csak most kezdtem élni, elfutottak az évek, mintha
tegnap lettem volna gyermek!
Kicsim, vigyázunk rád, a törékeny kisbabákra mindenki vigyáz, óvja,
félti, hiszen oly gyöngék. Majd meglátod, a felnőtt ember is gyönge, esékeny.
Ha királyfinak nem is látjuk, de gyöngeségét takarni nem tudja, segítségre
szorul. Segítségemre, amint én az övére.
Lessük mosolyodat. Kit ajándékozol meg vele? Rád mosolygunk, hogy
visszamosolyogjál. Vajon nem mosollyal kellene másokra néznünk, s az
visszamosolyogna. Derűsebb lenne az utca, kedvesség olajozná kapcsolatainkat.
(( És felvillan bennem, amit egyszer mondott Jézus, de örökké igaz: "ha
nem lesztek olyanok, mint a gyermek".))
Csodálattal nézünk benneteket.
Várakozással, mi lesz belőletek, belőled. Várakozásunk szellemi erőterében
növekszetek, alakultok. Az anyai, az apai szív várakozása, reménye csalja elő
belőletek, akik lesztek, lehettek. A Nap
ízzása vonzza a fű növését, a fák magasra törését, a növényvilág versenyét:
fölfelé, egyre magasabbra! Jó lenne, ha a bizalom várakozásával néznénk
egymásra mi, már "felnőttek", akik tulajdonképpen mégiscsak szükséget
szenvedők, mert belénk vetett bizalom nélkül megrekedünk munkában, jellemben,
szeretetben.
Kopog a gép, hallod, nézdegélsz, de ha egyszer olvasod a neked írt
sorokat, megérted-e az én "bánatomat", amelynél csak egy dolog
nagyobb most is bennem, a szeretet kis Királynőm...
Apa
V.
( l969.10.06.)
Csöpp Gyermekem!
Figyeljük egymást. Melykönkben nagyobb a figyelem? Benned
vagy bennem? Minden érdekel, ami szemed elé kerül: arcok, falevél, fésű,
csörgő, maci. A felfedezés izgalmával figyelsz mindent. Kétségtelen, jó anyád
és az én arcom megkülönböztetett figyelmet kap már részedről. Kicsi szívedből
szeretetünk hatalma a puszta megismerés vágya mellé a viszont szeretet vágyát
gyújtja ki. Szóval figyelsz és figyellek.
Ahogy
figyellek, rajta kapom magam, hogy azt teszem, mint minden apa és anya. Rajongó szeretettel dédelgetjük parány
testecskédet. Apró kezeidet, formás
lábacskáidat. Elnézegetjük formásodó fejedet, mennyi nőtt a hajad. Lessük
szemed színét, hangod zene akár gőgicsélsz, akár kiáltasz vagy éppen sírdogálsz.
Mérjük, hány kiló is vagy? Szeretjük
kicsiny testedet.
Az ember
első lépései a világban anyagi jellegűek. Kapcsolatai szintén. Hol van még a
szellemi életet teremtő lélek megnyilvánulása? Mélyen szunnyad a csöpp
emberkékben. Ez a kezdet. A vég hasonló. "Visszahúzódik" a szellemi
lélek. Fátyolt vet rá a betegség, takarja az öregkor. Az agg élete leszűkül, a
megtört test igénytelenné válik. Egy korty víz. Egy érintés.
Anyag és
szellem megbonthatatlan egysége az ember. Egyensúlyban kell lennie. Ám, ha
nézem a kezdetet, ha nézem a véget, és közte a fejlődést, hullámzást, hatalmas
küzdelem. Nézem gyermekem és most válik nyilvánvalóbbá a test jelentősége.
Chardin szerint minden embernek az anyag bizonyos lépcsőit végig kell járnia.
Majd kezét fogom gyermekemnek, mikor járni tanul, és majd fognom kell a kezét,
hogy lelke lásson, halljon, alkosson... És megtanítani arra, hogy a test nem
kevesebb, mint a lélek, hiszen Jézus azt kéri majd számon, hogy adtunk-e enni
az éhezőnek, inni a szomjazónak, otthont a hajléktalannak...
Csöpp
Gyermekem szeretjük kicsi testedet. Testben léptél a világba, testeddel kell
egyre tökéletesebbé lenned. Az embereket akkor kezded szeretni, ha szolgálod
testüket. A szeretet terhe a test szolgálata. Enélkül önámítás minden vonzalom.
Az anyagnak bizonyos lépcsőin lehet csak előre jutni a másik ember lelkéig.
Vagy már a
lelkedet érintgetjük, amikor szemünk magába issza mosolyodat?
Inkább a
lélek, mint a szív virága az emberi mosoly.
Figyeljük
egymást. Nagyon. Lám mennyi mindent tanultam most tőled. Vajon tőlem te mit
tanulsz majd?
Apa
VI.
( 1970.05.10.)
Elringatott a kék kocsi. Csöndben aludtál. Az ártatlanság
szép fátylát takarta arcodra az álom. Minden este így történik. Lehajolok
hozzád, karjaimba ölellek. Óvatosan viszlek a lépcsőkön az emeleti szobába,
hogy ágyacskádba fektesselek. Minden este így történik és minden este úgy érzem
magam, ahogy csak egy pap érezhet a körmeneteken, amikor kezében viszi az
Oltáriszentséget.
Oltáriszentség. Benne Isten. Titok. Szentháromság. Takartan,
megfoghatatlan és valósággal.
Parányi
gyermek. Benne Isten. Szentháromság. Emberségbe rejtetten, más létmóddal, mint
az eucharisztiában, de valósággal. " Nem tudjátok, hogy testetek az Isten
temploma? " - kérdezve állítja Pál apostol.
Mindkettőről az Írás beszél, a hit elfogadja, a szív érzi. Az
Oltáriszentség Isten teste-vére. A gyermekeké pedig az Isten Országa.
Vittelek minden este fel a lépcsőkön. Minden este körmeneten éreztem
magam, mint a pap, aki fehér fátyollal takart monstranciát visz. Vittelek
karomban, néztem az ártatlanság áttetsző fátylával takart arcodat.
Aki
monstranciát visz a kezében, Istennel jár együtt. Ki gyermeket hord karjában,
azzal együtt lép az Isten.
.......
Gyermekem, csak Istennel egész az
élet!
Apa |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
