2025. december 6. szombat,
Miklós napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

A keresztény egyház első vasárnapja közeleg, mely egyben Advent első vasárnapja is. Az Advent szó az „adventus Domini” szóból ered, melynek jelentése: eljövetel. Ez az eljövetel Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik, kinek születését December 25-én ünnepli az egyház.

...

December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi.

...

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár.

...

Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.

Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna.
...

Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. 

...

Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.

Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni.

...

Kosztolányi Dezső: Ádám

Most sokszor gondolok arcodra, Ádám,
Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem
S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán
Feléd lóbázom csüggeteg kezem.

Papagály s tigris közt csúf ember-állat,
...

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Az értelem és az őrültség párviadalában
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Földi paradicsom vagy az emberiség pusztulása? – kérdésre 1961-ben Fritz Baade közgazdász válasza ma is – szerintem érvényes -, idézem: „Az a reménységünk, hogy az értelem és az őrültség párviadala, amelynek most tanúi vagyunk, az értelem javára dől majd el, ha a hit erői nem volnának szövetségben az értelem erőivel…” Legszebb azonban, amit a hegyi beszéd a ma élő emberek és a következő generációk előtt álló problémákkal kapcsolatban mond, a boldogságról szóló egyik igéjében: „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.” (Mt 5,5)
Nem tévedés ez? Jézus, aki minden hatalom birtokosa mennyben és a földön, kéri tőlünk: ”Tanuljatok tőlem, mert szelíd és vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek.” (Mt 11,29)
A szelídség? Mosoly. Könny. Simogatás. Csönd. Ennyi az egész. És belső erő, mely a szelíd ember szívében él. Van, és hatással van mindenkire és mindenre. ”A szelídség az a gesztus, mely zavarba hozza az erőszakot és megszégyeníti azt.(Bibó István.) A szelídség lágy érintés, ám ez olyan “gyöngeség”, mint a víz gyengesége, mely medret képes mosni a földben, és sziklákat repeszt csöppje. Vagy viharos erővel hódít, amerre szándéka szerint zúdul. Jézus korbáccsal lépett fel a templomban kereskedőkkel szemben. – A szelíd víz alkalmazkodik, de nem adja fel lényegét. Az ember szelídségében önmaga elveszítése nélkül hajlik, változik, alkalmazkodik. Minden látszat ellenére a szelídség történelmet formáló erő volt, erő most és erő is marad.
A szelídek öröklik a “földet”? Az erőszakkal szemben erő. Sebzetten és holtában is győz. Jézus végig járta a keresztutat, meghalt és feltámadt! A történelmet nemcsak történelmi eszközökkel -fegyverek, diktatúra, zsarnokság- lehet formálni, hanem a “nem történelmi eszközzel” a szelídséggel is. Gondoljunk az indiai Mahatma Gandhira, gondoljunk Martin Luther King ugyancsak győzelemmel végződött harcára, jusson eszünkbe a Nobel-díjjal kitüntetett Kalkuttai Teréz Anya… Hódítók jönnek és mennek, nevüket semmivé fújja a feledés, az említettek harcának eredménye mindenkoron él. És a földet művelő nép, mely fenntartja és szolgálja a mindennapi életet, türelmes szelídségben él!
Az atomfegyverek árnyékában élő emberiség csak úgy bízhat jövőjében, ha nem hiába reméli: az értelem szövetségben a hittel győz a vad erőszakkal szemben. A szelídek kezében van földünk sorsa.
Sőt a hit messzebbre néz. A végső megsemmisülés vagy öröklétezés, örök élet őrült dilemmájára is találunk választ a Jelenések Könyvében: ”Ekkor új eget és új földet láttam, mert az első ég és az első föld elmúlt.” (Jel 21,1)
Ne félj a szelídségtől! ”Ha győzni akarsz, hajtsd meg a fejed. / Ha uralkodni vágyol, térdepelj! / Ha embertestben Isten akarsz lenni / Szelíden szolgálj örökké / És lábaidhoz gördül ajándékul / A föld.” (Dienes V.)
Nem kétséges, hogy hitünkkel az értelem és őrültség párviadalában kikkel fogunk kezet!

 


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007