"Egy Isten sok arca" című könyv nemrég került a kezembe. Istenünk "sok" arcát mutatja be a Biblia alapján. A középkorban Nazianzi Szent Gergely egyik fohászában kérdi Istent, a Mindennevűt, hogyan szólítsa – a Mindenszívűt, hogyan szeresse és végül: "Mindenarcú, hogy tapintsalak?"
Isten, akiben hiszel, annak milyen arca van?
Benned!
Kérdeznünk kell ezt és kérdezzük, még akkor is, ha tudjuk, ha tapasztaljuk, hogy
láthatatlan Ő –
ám teljes láthatatlansága mellett kell az érzékekhez kötött emberben, hogy kép éljen róla.
Ősi és kiirthatatlan ösztön él az emberben: látni az Istent! A bibliai Mózes, amikor beszél vele, szinte követeli: "név szerint ismerlek... mutasd meg nekem arcodat!" Jézustól pedig egyik barátja kéri: "Mutasd meg nekünk az Atyát!"- Az istenlátás ösztönmélységű igényét a misztikusok és a költők fogalmazzák meg újra és újra, minden korban. Napjainkban is.
Miért kételkednénk abban, hogy erre az emberi igényre válaszol Isten az ő megjelenéseivel. Égő Csipkebokorban, Felhőben, Tűzoszlopban, Szellőben, Mandulafa-virágzásban,
és az idők beteljesülésekor a világmindenség iránti szerelemmel Megtestesült Fiában, a Názáreti Jézusban, akinek arca volt és van, aki Fülöp apostolnak azt válaszolta: "Aki engem lát, látja az Atyát is."
"Látni szeretnénk" kívánságunk kielégítése már az is, hogy nevet mond önmagáról. "Én vagyok, aki Van."
Én vagyok az Út, az Igazság, az Élet. "Én vagyok a világ Világossága." – Sőt, Jézus megígéri, hogy a tiszta szívűek meglátják az Istent. Az örök élet sem más, mint megismerni, látni az Istent. A látás öröme, ténye, valósága emberi életünk lényege.
Látás képességünkhöz mérten megmutatja önmagát. A Láthatatlan látható lesz. A "sokarcú", a "mindenarcú" Istenünk létének és életének általunk felfoghatatlan gazdagságát egyetlen arcban miattunk megmutatni nem tudja. Számlálhatatlan megjelenésben közelít felénk.
Újra kérdezem,
milyen az istenarc benned – vajon a lélek Veronika-kendőjén mit látni? Az istenképmásnak teremtett minden egyes ember a maga egyetlenségében nem más és más vonását hordozza lelkén?
Előttem Isten Szépsége sejlik fel.
A kegyelem "előhívó" természetfeletti "vegyületében" megmártva lelkünket, lássuk Őt a maga semmihez nem hasonlító szépségében. Teilhard de Chardin egyik imájában felkiált, hogy neki nem elég a Názáreti Jézus, neki teljes nagyságában kell a Názáreti, amint valóban az, a Mindenség Istene, a Kozmosz Krisztusa.
Könyörgöm én is, engedje meg Isten, hogy Irgalma, Jósága, Szeretete, Minden hatalma mellett elém ragyogjon Arcának Szépsége is, mert csak így elég nekem. Tudom, Napba nem nézhetek. Belevakulnék, ám a napfényben minden más, szebb, színesebb. Isten, szépséged fényében szeretném látni és szeretni az engem körülvevő világot...
Jézus megváltó kegyelmed
megszépítő erő, hiszen
a szenvedést örömmé,
a sírást nevetéssé,
a bűnöst szentté,
a halandót halhatatlanná,
a halottat feltámadottá,
az elmúlást öröklétté
szépíted –
Te Fájdalmak Férfija
Megdicsőült Krisztussá,
Megfeszített Halott
Élő Feltámadottá
szépülsz –
Benned az emberi természet
isteni szépségben részesül
és
az isteni természet
emberi szépséggel színesül –
Általad
a széthullást hordozó Anyag
az Új Ég és az Új Föld
szép dicsőségében részesedik.
És én Uram?
Szépségeddel szeress
I s t e n e m !
1999, 2016 Szentháromság ünnepére
|
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
