2021. szeptember 22. szerda,
Móric napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Montmartre 6.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


Hétvége.
Még a dologtalan ember is ünnepel. A templomok elnyelik az embereket, és a kávéházakban sem lehet leülni a zsúfoltságtól. A kocsmákból harmonikaszó és duhaj ének csap ki. Kevesebb az autó, az emberek váratlanul udvariasak lesznek. Kinyitott ablakok százai lehelik az utcákra az ágyak nehéz izzadságszagát, az öreg bútorok és emberek öregségét. A kirakatokban mindenféle húsféle, pékáru, a franciákra jellemző racionalitást nélkülözve lóg, függ, dől egymásnak, hever a másikán. Illatok és szagok keverednek egymással, és ez az illatkavalkád kitámolyog az utakra, felszippantja a parfümök édes áradását, a kocsmák szeszgőzeit, majd tovább sodródva magába gyűjti a nyitott vécék és csatornák kipárolgásait, a kert végében száradó ruhák mosószappanszagát, az éttermek égett olajbűzét.
Nézem a húsboltokat, és egy kisgyermeket, aki még most is a kirakatot takarítja. Mögötte békacombok sorakoznak egymás mellett tíz méter hosszan, alattuk üveglapú medencék, bennük halak, melyek kidülledt szemmel bámulják az emberi vegetáció elborzasztó dzsungelét.
Kora ősz van, sárgulnak a lombok, az utcákon az elszórt levelek recsegnek rá az emberekre. A férfiak fekete zakóban és nadrágban járnak, s fehér ingre kék szalagot vagy fekete csokornyakkendőt kötnek. Az asszonyok legtöbbje világos színű szoknyát hord és kendőt terít a vállára. A fiatal lányok még könnyű kis szoknyát vesznek, és ujjatlan ingben mutogatják friss, fehér bőrüket.
- Öltözz fel rendesen, mert pofán váglak! – hallom az egyik udvarról.
Egy másikról már csak azt, hogy pofán is vágnak valakit. Feltehetőleg itt nem közölték előre, így gyorsabb eredményeket hoz a nevelés.
Egy ablakból ordítás, majd tányércsörömpölés hallatszik.
- Már megint olyan meleg a sör, mint a…
A végére nem vagyok kíváncsi, az utca látványa befejezi a hasonlatot.
Egy nagyobb ház parkszerű kertjében vörös hajú kislány játszik egy kék labdával. Aztán magasba dobálja, mire a labda átrepül a kerítés felett, s elgurul a szemben lévő ház kapujáig. A lányka odaszalad a rácsos kerítéshez, s úgy nézi sóvárogva a labdáját. Odamegyek, s visszadobom. A lányka nem kapja el, keze közül a labda elpattan. Haragosan néz rám:
- Stupide! Hülye!
Már rég nem sértődöm meg az ilyesmiken. A gyerekek neveletlenségénél a felnőttek neveletlensége jobban zavar. A Montmartre-on az otrombaság olyan szerves tartozéka a mindennapi életnek, mint Rómában a keresztvetés.
Egész délelőtt lézengek a városban. Madame Durand templomba ment, de mielőtt elment volna, szent borzalommal nézett rám, mint valami eretnekre, aki egy könyvvel a kezében ücsörög a kertben.
- Ha elmegy, ne felejtse bezárni az ajtót!
Különös vasárnap volt, valami elmúlásféle egészen a Saint Pierre de Montmartre-ig űzött. Bentről orgonaszó, fehér ruhás ministránsok eltorzult képpel bámulják a füstölőt. Bent mégis az áhítat könnyű párái lengik be a hívőket, s kifényesítik az oltárkép szűzmáriás freskóját. Váratlanul eszembe jutnak a Place Pigalle bordélyházai, s az utcák mellett álló lányok kéjes vagy ijedt tekintete.
Érzem, hogy zaklatott vagyok, s ötig még rengeteg idő van. Arra gondolok, ahogy a rendez-vous-nak egyszer vége szakad, úgy az addig kivárni való időnek is.
Ahogy nézelődöm, azt látom, hogy többen mutogatnak a Rue des Trois-Fréres felé. Aztán néhányan arrafelé szaladnak. Kíváncsi természetem engem is arrafelé hajt. Zsebredugott kézzel megyek arra. De a sarkon egy keresztbefordult autót látok. Előtte egy férfi legalább hárommal vitatkozik. Közben a csődület nő. Nem látok másik autót, de mivel már egy egész tömeg feketedik a kocsi előtt, odamegyek. Közben kiabálások pattognak, melyeket már jól érteni.
- Ekkora barmot! Miért nem figyel?
- Miért nem figyelt a nő?!
- Akkor is neked kell jobban. Te vagy az autós!
- Ne vitatkozz öregem, mert átépítem az arcodat!
Mire odaérek, felfogom, hogy mi történt. A Trois-Fréres sarkán egy nő sietve lépett le a járdáról, s egy gyorsan jövő autó elütötte.
A tömeg a vér látványától megvadul.
- Megölte ez az állat!
- Orvost, hamar…
- Ne pofázzanak, hanem hívják a mentőt!
Annyi hely van, hogy letérdelek a nő mellé. Fiatal lány, talán tizenkilenc éves lehet. Halántékánál hosszú seb húzódik, karja lehorzsolódott, lába kifordulva. Ruhája elszakadt, megmutat egy zsebkendőnyi nagyságot a fehérneműjéből.
A haja szökésbarna, az egyik szeme félig nyitva. Kéken derengő, fennakadt szemet látok. A karja piszkos és véres.
- Az ipse orvos!
- Hagyjanak helyet a doktornak!
- Hívták már a mentőt? - Hozzon valaki forró vizet!
- Doktor úr, kezdje el!
Zaklatottan nézek körül, ezek engem néztek orvosnak.
Valaki barátilag hátba ver, de a legtöbbek előzékenyen félreállnak előttem. A tömeg udvariasan megnyílik.
- Siessen már doktor úr!
- Milyen fiatal, és már praktizál! – hallom innen is, onnan is.
A tömeg hörögve lesi minden mozdulatom. Mikor leguggolok, felhördül.
De az izgatottság pillanatonként változik. Akik még egy perccel ezelőtt ünnepeltek, most ellenségessé válnak.
- Lásson már hozzá! – üvöltik többen.
Közben az autóssal szemben is már féltucatnyian állnak. Lincshangulat forrósodik a levegőben, szinte tapintani lehet az emberek indulatát.
- Ne azt pofázd, te állat, hanem azt, hogy miért nem fékeztél!
Még a háború után oktattak elsősegélynyújtásra. Először kitapintom a nyaki ütőeret, ellenőrzöm a szájon át történő lélegzést, megvizsgálom a pupillákat.
- Érti a dolgát a pasas! – hallom az elismerés fortissimóját.
- Micsoda szerencse, hogy egy orvos járt erre!
A nő, bár mozdulatlanul fekszik, él még. Felnyitom a szemét, majd megfogom a kezét, s kérdezgetem.
- Hogy van, Mademoiselle? Kérem, válaszoljon! Meg tudja-e mondani a nevét, hogy milyen nap van, s hogy mi történt?
Remeg a hangom, de a tömeg folyton bátorít. Most újra mellém állnak.
A nő közben magához tér. A zsebkendőmmel letörlöm az arcáról a vért. Hála csillan a tekintetében.
- Ne mozogjon, kisasszony – mondom, s mosolyt erőltetek az arcomra. – Mindjárt itt a mentő. Nem lesz semmi baj.
Szavakat formál az ajka, de még most sem értem, hogy mit mond.
- Kérem, ne folytassa. Pihenjen…
Egyszerre merevvé válik a tekintete, az arca elsápad. Közben hallom a mentő szírénáját. Baljóslatún zúg bele a tömeg lármájába. Megsimogatom az arcot, még meleg és lágy tapintású. De a vonások lassan felszabadulnak, majd semmivé simulnak. Alig látok, párássá lesz a tekintetem. Ismét megnézem, de most úgy hat ez az egykori női arc, mint ha valaki az aszfaltra tejet öntött volna ki. Már nem látom a szemet, csak a csatakos haj kusza csomóját.
- Engedjenek! – hallom magam mögül.
Majd kezek ragadják meg a vállam, s arrébb lökdösnek. Majdnem hátraesem, de mégis felegyenesedem. Már nem törődik velem senki. Kóvályogva indulok el, magam sem tudom, hogy merre kell mennem. A kiabálások és a sziréna elcsendesedik bennem, a nap is a lány arcává sápad. A fák közönyösen totyognak el mellettem.
Néhány nappal később valaki rám köszön:
- Salut, seigneur de docteur!
De most konokul megyek előre, s nem nézem, hogy merre járok. Órák telnek el, már a fél ötöt is elütötte a Sacre Coeur harangja. Leülök egy padra, itt várom Elzát. A kezem még mindig remeg. Fájon lüktet bennem az érzés, hogy egy fiatal lány reggel elindul, még a kora őszi fényekkel is kacérkodik, telve van az életvágyás aranyderűjével, és délben már a halottszállító kocsira teszik fel halálba gyötört testét. Talán már a halottasházban van, és a hideg és a sötétség könyököl a mellkasára, s úgy kémleli az üres arcot.
- Bonjour, Paul! – hallom magam mellett.
Még nincs öt, s Elza már itt van mellettem.
Tekintete tele van kérdéssel.
- Leülhetek maga mellé?
Nem várja meg a válaszomat.
- Istenem, véres az inge! Mi történt magával?
Most látja meg a kisírt szemem.
- És a szeme… Mondja, mi történt? Nem is tudom, hogy kérdezhetek-e…?
- Láttam egy lányt meghalni. Még nálunk is fiatalabb volt… - mondom könnyek közt, s már magamat siratom, az elvesző idealizmusomat.
Ismét látom, ahogyan ott fekszik kiterülve. Apró keze az ég felé nyúl, mintha meg akarna kapaszkodni a felettünk lebegő nagy semmibe, ahogy az élők is azt teszik.
Aztán elmesélem az egész délelőttömet, majd a délutánomat is.
Elza két kezébe veszi az arcomat, s kellemesen búgó hangjával vigasztal.
- Paul, naponta történik ilyesmi. Nem akarom, hogy közönyösnek lásson, de ez a gyász nem az enyém vagy az öné. Együttérzek, de ennél egyikünk sem tehet többet. Nem vagyunk szentek, hogy a boldogtalanság súlyát mások helyett mi cipeljük. Nyugodjék meg, Paul, ezen már nem változtathatunk.
A szemébe nézek, majd az arcába, s a tenyerébe hull a tekintetem.
Most még szebb, mint amikor először láttam. Nincs benne feldúltság, inkább aggódás. Milyen szépen ívelt a szemöldöke, s a szemének zöldje is csendes révületté altatja az indulataimat. Vékony ajka izgatón vörös, keskeny álla is formásabb, mint bármelyik nőé, akit eddig ismertem. És a keze is szép és ápolt. A karján apró anyajegy vöröslik.
Megérintem a kezét. Egy pillanatra megremeg. Majd megfogom, mintha bele akarnék kapaszkodni. Nem a kezébe, hanem az egész lényébe. Kettőnk közül ő az erősebb és a bölcsebb.
Nem tiltakozik. Most elé guggolok, úgy fogom a kezét. Nem törődöm a következményekkel, s élvezem puha és meleg érintését.
- Szeretlek – mondom neki, s alig tudom kiejteni a szavakat.
- Én is szeretlek, Paul – válaszolja.
Szinte megfordul velem az egész világ. Kimondtam azt, aminek a gondolatától féltem, s válaszolt rá. Fátyolos volt a hangja:
- Je vous aime aussi, Paul.
Egy boldog szeptemberi szellő futott végig az utcán, egy pillanatra megrázta a fiatal fák zsenge lombját, majd szuszogva elcsendesedett az aranyló levelek közt. Milyen szép is a Montmartre…

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007