 | | | 2025. március 28. péntek, Gedeon napja. Kalendárium | 
Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi. ... | | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | 
Életrajza SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott. ... | |  Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.
Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...
| |
A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget." (Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...
| | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Utazom | |  
Utazom
a vonaton, s kihallgatom az ócska sínek és a rozoga kerekek kattogó
feleselését.
Egy vasúti kocsi a
társadalom keresztmetszete, ahogy a magyar vasúti közlekedés annak kritikája.
Legfeltűnőbb utasok
azok, akik sohasem utaznak vonattal. Mégis látjuk őket a képzeletünk kanyargós
indulatában, ahogy a sofőrjük mögött ülnek méregdrága autójukban a
nemtörődömség büszke kényszerével. Ezek az emberszabású lények a magamfajtával
ellentétben sohasem látnak meg engem, a könyvvel a kezében rázkódó embert, de
nem látják meg a temető felé utazó véneket, akik naftalinszagú öltönyben vagy
piacszagú ruhában utaznak ódivatú táskával, fonott kosárral az ölükben, lompos
indulattal a szemükben, nagy és elhasznált kézzel a térdükön. Részvétet érzek
irántuk még akkor is, ha ők ellenszenvvel figyelnek, mert én megbámulom őket,
vagy belesüppedek a könyveim követelőző magányába.
Ezek Móricz vagy
Nyirő emberei, s még inkább a földeké, az örök győztes por és sár emberei, akik
öntudatlanul is helyettem és miattam harcolnak éggel, földel, viharral és
forrósággal.
A vonat, amelyre
felszálltam koszos, rendetlen és elhasznált. Valakik elhasználták, s mivel
nekik már nem kellett, ideadták nekünk, a vonaton olvasóknak, a munkából néhány
órára kimenekülteknek, akik a rég elhaltak sírjához zarándokolnak. Nekünk még
jó ez az elhasználtság, hiszen a mi életünk legalább ennyire elhasznált. Így
lesznek ők stílusosak, mi pedig, akik utazunk rajta, stílustalanok a
stílustalanság összes stigmájával.
Eszembe jutnak száz
évvel ezelőttről Bartha Miklós szavai a magyar vasúti közállapotokról:
„A külföldi utazó
erről ismer hazánkra. Átlépve a Lajtát, Keleten érzi magát. Bűz, rondaság,
szemét. Narancshéj, almatorzsa, hagymaszár, szalonna-bőr. (…) Füstös
petróleumlámpák, izzóvá fűtött vaskályhák, rozsdás ajtókilincsek, bedagadt
ablakok. Légykultúra az étkező helyiségekben. Évek óta száradó és naponként
felújuló sörlocsadék a padozaton.”
Ahol
ülők, mocskos, rozsdás, bűzös. Ha néhány erőművész segítségével kinyitom az
ablakot, örvényszerű huzat, ha bezárom, elviselhetetlen hőség tör rám. Látni
alig lehet, az ég mintha lángolna, de a függönyöket letépték. Télen
szaunaforróság a fülkében, szibériai hóvúvás a folyosón. Udvariatlan kalauzok,
durva és közönséges emberek mindenhol. Az illemhelytől húsz méterre átható
csatornaszag, a WC az összes fertőzőbetegség telephelye.
A rovartan kiváló
tudósának nem kell messzi tájakra utaznia egy-egy különleges rovarért, itt
mindent megtalál.
Az egész szerelvény
olyan, mint a kanális, s talán az egész vasúti közlekedésünk is az. És benne mi
vagyunk a konokul sodródó ürülék, mely a szétszaggatott üléseken nyomorog, s
aki csak sötét ruhában mer vonatra szállni, mert ellenkező esetben, mint egy
vizsgálati minta, ruházatán vinné magával a vasút teljes mocskát és bűzét,
elhanyagoltságát és hanyagságát.
Nézem az embereket, a
lázadásra képtelen, tunya és mindenbe beletörődő fajtám néhány képviselőjét, és
egyre inkább érzem közép-európai mivoltom összes tragikumát. Nem kell
megvilágosodnom, hogy felismerjem, a Nyugat megvet, mert eladja nekünk azt,
amit ő már szemétbe dobna, Kelet pedig azért, mert megveszi. És belecsomagol
tanárt, parasztot, munkást, potyázót, prolit, diákot, hogy eggyé rázza mindet
ebben az ócska és bűzös fémdobozban.
De a magamfajta újra
és újra felül ezekre a Nyugaton már szemétnek sem jó kocsikra, mert a világ nem
ennyire szűkkeblű; megmutatja ölét és keblét, titkos és izgató mélyeit,
fenséges és aranyosan ragyogó homlokát, hajamra rázza csapzott üstökének őszies
esőit, s ébren tart vad rázkódásával. És én a vonaton ülve elolvasom a messzi
tájak vad hívásait, ahogy Mallarmét Illyés fordította fájón magyaros
vágyakozással és olyan kíméletlenül áthangszerelve:
„…szállj szűzi, messze partra! konok, kemény
remény keserve s búja rág, vágyom a
keszkenők utolsó búcsúját” |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |