2022. augusztus 18. csütörtök,
Ilona napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Trianon
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



A trianoni országrablás történelmi kataklizmája még mindig nem nyerte el a magyarságon belül a teljes elutasítást. Még mindig nem tudatosult e prolivá zsugorított nemzedékben, hogy Magyarország emiatt nagyhatalmi státuszát elvesztve Közép-Európa bohóca lett. 
Pedig azok, akik ráerőszakolták a magyarságra ezt a példátlan rablótörvényt, azok maguk is évszázados rablásokból és népirtásokból híztak és gőgösödtek az erkölcstelenség hétfejű sárkányává.
A kisantant diplomáciai érvelései pedig semmi másból nem állottak, csak aljas nagyotmondásokból és beteges képzetek közt gyártott mitológiákból, melyek ezeréves csehszlovák államról és nagyromán birodalomról hazudoztak. Másrészt a határozathozókat könnyű volt a kisantantnak néhány tucat prostituálttal megvennie, és ez az érv sikeresebb diplomáciai fegyvernek bizonyult, mint az európai hírű tudományos munkákkal, példátlan retorikai érveléssel és sok ezeréves igazsággal magyarázkodni újra és újra, de örökké megkésetten.
A trianoni döntéshozók közül volt, aki lopás, csalás és sikkasztás miatt került börtönbe, mások csak a nemzetközi irányításban szokásos erkölcsi züllöttségben henteregtek. Igaz, ezeket a hentergéseket az akkori román és a cseh kormány finanszírozta.
De a legfájóbb még a magyarság öléből erőszakosan kivajúdó nemzetközi liberalizmus volt, melyet a szabadkőműves páholyokban főztek pusztító méreggé, s a cionista és bolsevista sajtóban pároltak bódító itallá. Legvégül puskatussal verték bele a parasztba és a munkásba, keresztény és keresztyén papba, a magyar lelkiségét féltőn viselő arisztokratába.
De nem szabad elfeledkezni a magyar tunyaságról sem, mely évszázadokon keresztül eltűrte, hogy a mócföldi félállat oláh, a török elől a magyarság oltalmába menekülő kultúranélküli szerb és a keletről és északról kibotozott tót úgy szállja meg a természetes határok ölelte szent magyar földet, ahogy a kosz és a bűz belerágja magát a legkényesebb és legdrágább szövetbe.
Ez a tunyaság lelkesen tapsolt a magyarfaló Mária Teréziának, a lelkileg megsavanyodott és álnok II. Józsefnek, az ügyefogyott és infantilizmusban megromlott Ferenc Józsefnek, az egész Habsburg pereputtynak, mely a vérfertőzésben és szellemi tunyaságban még az amúgy romlott euró-atlanti dinasztiák közt is a söpredéknek számított. De a félkegyelmű és az érzelmi retardációkból a bolsevizmus felé vergődő Károlyinak is, és Ady Endre által is ostobának és gonosznak tartott Kun-Kohn Bélának, a magyar forradalmat embersárba tapsoló Kádár-Csermanek Jánosnak, és a mai politikai futóbolondoknak, akik azon versengenek, hogy ki előtt tudnak mélyebbre hajolni.
És azt is fájdalmas látnunk, hogy a legelemibb iskolás műveltségünk kétszáz éve a fülünkbe ordítja a sorsunkat, miközben mi az esztétikai csillogást keressük a szívünk felé imádkozott panaszokban. És talán a végzetünk utolsó stációját irodalmi siketségünk fogja beteljesíteni.
Mert Arany malomkődobáló Toldija már megmutatta, hogy mi vagyunk az elárult kisebbik fiú, Európa parasztja, akit saját testvére is bitóra juttat, ha a mihaszna belső ellenséget a földbe tapossa.
Molnár ifjúsági regénye pedig már a közeljövőnk felé lökdösött minket, s mi akkor sem láttuk be, hogy nekünk Európa Nemecsek Ernője szerepet, az egyetlen közlegény kulisszahasogató játékát, a kisbetűvel írt nevű mamlasz, a magát mindenkiért feláldozó és megvetett idealista szerepét szánták.
Ezért verik minden évvel mélyebbre szívünkbe a trianoni cölöpöket, egészen le az ősök sírjáig, a balladásan szép és igaz magyar mélységekbe, a mi berzsenyisen fájó és döbrenteisen stigmákat elvakaró életküzdelmünkbe. 
Nekünk Mohács kell… sírta egykor a költő, s helyette Trianont kaptuk. Pedig egy újabb Moháccsal csak az akkori jelenünk vérzett volna ki. Trianonnal a jövőnk is elveszett…

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007