2022. augusztus 14. vasárnap,
Marcell napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Meghökkentő valóságok 1.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Egy vidám főúr


Rolly József az egyik legszellemesebb futóbolondja a magyar kultúrtörténetnek. Egész életében sokszor és sokat elverték ezt a bolondos nemes urat. Volt, hogy parasztjai hagyták helyben, máskor katonák vagy éppen polgárok kifogásolták csínytevéseit, különcségeit, vaskos tréfáit. Szívből gyűlölte a németeket és a császárt, ezért egy alkalommal Bécsben, mikor savanyú káposztát rendelt, azt kérte, hogy tegyék bele a császár húsát is apróra darálva. A börtönt csak azért kerülhette el, mert lefizette a zsandárt, másrészt bolondnak nézték a hatóságok.
Másik alkalommal egy asszonyságot vett észre az ablaka alatt. Gonosz ötlettől vezérelve ráöntötte az éjjeli edényének a tartalmát. A rendőr természetesen hamar megjelent, de addig Rolly kidobatta a lakájával a porcelánedényt, s arra hivatkozott, hogy a magyar az udvarra jár ki… Így egy alatta lakó német urat büntettek meg, aki büszkén vallotta, hogy a német éjjeli edényt tart a lakásában.


Bűnös nyelvelések


Az első írásos törvényt a magyar jogban 1563-ra datálhatjuk a káromkodás és a káromkodók ellen. Már ez a törvény is arról rendelkezett, hogy azokat, akik nem jelentik az Isten vagy a szentségek ellenében kimondott káromló szavakat, maguk is bűnrészesként bűnhődjenek. A törvényt másfélszáz év múlva újból megerősítették, majd újabb és újabb cikkelyekkel egészítették ki.
A XVIII. század már nem elégedett meg a megveretéssel, pálcázással, hanem az ismétlődő bűnt megkövezéssel büntette. Még asszonyi személyek arcának kővel való szétveretését is elrendelte.
Nem egy esetben férfiakat és nőket köveztek meg. A törvény később enyhült, bár a pálcázások és az „ellapátolások” továbbra is megmaradtak. Inkább jelentős pénzbüntetésre számíthattak azok, akik Isten, keresztényi vallásfelekezetek nevét vagy ördögi kifejezéseket, szitkokat mondtak. Más esetekben egyévi fogházbüntetést szabott ki a városi elöljáróság a vétkesre.
De a puritán elöljáróságok sokszor szigorúbbak is voltak, hiszen a XVIII. század végén egy férfi ismétlődő káromkodásait a nyelve kiszakításával, majd a káromkodó fejvesztésével sújtották.


A kézcsók kultúrtörténete dióhéjban


A XVIII. század divatjának hisszük a nőknek köszönésként elrebegett „Kezét csókolom” formulát, s nagy íróink leveleiben vagy a főúri levelezések nagy többségében ekkor lesz általános, hogy a nőket így idvezelték a férfiak. Akkoriban még tett követte a szót, de már a XIX. században egy magyar nyelvet ismertető német nyelvkönyv éppen a tett hiányát kéri számon a köszönés nyelvi formulájának fejtegetésekor.
A kézcsók férfi és nő között a nyelvben szófordulattá valóban csak a klasszikus század folyamán lett még akkor is, ha Zrínyi és a korszak főpapjai gyakran használták „básalamán” vagy „bazalaman”-ként.
A kifejezés a spanyol „beso la mano” szókapcsolatból lépett át a közös európai kultúrkincsbe.
Azonban ez a kifejezés a XVIII. század elejére kikopik a nyelvből, mert a világi udvarok erkölcsi fellazulásában már nem tartozott véteknek egy nő kezét nyilvánosan csókkal illetni.
A "Je vous baise la main" hamar megjelent a franciás műveltségű magyar családoknál, s talán egy időben terjedt el a németes formulával együtt a Habsburg Birodalom egész területén.
A kifejezés a XIX. század és a XX. század első felében már devalválódni látszott, a polgárság ezt is lealacsonyította, ahogyan a nagyvonalú élet egészét. Ráadásul a szakrális életből ugyanúgy eltűnt, mint ahogy a férfiúi hódolat őszintesége is megkopott. Az erkölcsök és a női ruhák zsugorodásának arányában egy szép női kéz is elveszítette a varázsát. Pedig egykor a költészet és a festővászon egyik legszebben ábrázolt nagyszerűségévé vált egy csókra hajló női kéz.


A nem hervadó Lilla


Karinthy szerint két férfi van. Az egyik sok nőt szeret, s valójában egyet sem igazán, míg van a másik, aki egész életében egyet szeret. A nagy debreceni poéta, Csokonai volt az első romantikus, aki bele is halt ebbe a szerelembe. Az irodalomtörténet ma már úgy tudja, hogy a Tartózkodó kérelem virtuóz ódája nem Vajda Júliához írt vers, mégis a fiatal lány lesz a címzettje. Mert az ifjú poétazseni már formázhatta saját lelkéből az egyetlen nőt, akit szerencséjére vagy szerencsétlenségére megtalált. Így a Tartózkodó kérelem szimultán verszenéje valójában az ideálnak szólt annak megismerése előtt, s maradt örökre az ideálé, mert ez a Júlia - a másik Júliával, Petőfi későbbi hitestársával szemben - erélytelen volt a szökéshez. Igaz, abban a korban a nők többnyire megmaradtak annak a vitrinbe zárt porcelánfigurának, ahova a férfi önzés száműzte őket.
Talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha bátran feltételezzük, hogy Júlia mégis szerette a költőt, de a szülei nem engedték, hogy a felesége legyen ennek a sovány, törékeny, szegény és bánatos képű bohémnek. Ezért kellett Csokonainak menekülnie, míg Júliának feleségül kellett mennie egy fakereskedőhöz.
Az esküvő napján még Júlia levelet kap a költőtől, kinek kesergő és fájó vallomásától elájul. A lányt később úgy kell erőszakkal az oltár elé vezetni. Csokonai kisebesedett lelkében az elvesztett idea szent hatalommá növekedik, mely olyan erős, hogy néhány év alatt elpusztítja a férfit.
Lilla hosszú évtizedeket élt meg házasságban, szüntelen betegségekben, komor szívvel és a gyermektelenség rosszkedvében. Mikor férje meghal, az nem a feleségére hagyja a vagyonát, hanem saját rokonaira. Talán megérezte, hogy csak az asszony egzisztenciáját és fizikai valóját bitorolhatja.
Júlia később újra férjhez megy egy jólelkű presbiterhez, majd asszonyi hervadásának végidején hal meg. A legenda úgy járja róla, hogy a szíve szakadt meg. Második férje az első férj mellé temeti, s a sírkőre a Lilla nevet vésette.


Egy nő, aki először fordította Andersen meséit


Mikor Vajda Júlia meghalt 1855-ben, egy másik híres Júlia már Horváth Árpád felesége immáron öt éve. Öt éve szenvedi egy ország néma megvetését, Arany János keserű haragját, az irodalmi élet fojtogató közönyét.
Júlia művelt, nyelveket beszélő ifjú hölgy volt megannyi irodalmi ambícióval. Megjelenése már ifjú hölgyként sem volt ment a botrányoktól, mert a George Sand-i módon dohányzó, férfiruhákban járó nő igazi különc volt.
Petőfi valójában sok nőt szeretett, s talán Csapó Etelka lehetett volna az igazi felesége, mégis Szendrey Ignác lánya lett az igazi ihlető ereje, ki megtisztította a költőt a németesen szétfolyó biedermeieres szentimentalizmusától, s aki mellett Petőfi az a szikár, akaratos és végletesen önmagára lelő férfiú lett, akinek ereje lett ahhoz, hogy az ország első embere legyen a forradalmi kormány politikuszsenijeit megelőzve. Ő volt, aki a magyar kokárdát kitalálta, s megvarrta az elsőt a férjének. Maga is verselt, s abban az évben, mikor Csokonai múzsája meghalt, Európa legszebben álmodó férfiúját, Andersent kezdte fordítgatni németből. Mindezek után az irodalomtörténet is enyhített álláspontján. E szikár jelenkor már Szendrey Júliát áldozatként rajzolja meg, s a gyermekeit imádó anyaként láttatja, aki gyermekeinek fordítgatja a nagy meseköltő meséit. Ma már ritka kuriózum ez a vékonyka kötet, melyre igaz, hogy az egyik legihletettebb magyar prózafordítás a magyar irodalomban.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007