2025. március 23. vasárnap,
Emőke napja.
Kalendárium

Március (Ősi magyar nevén, Kikelet hava) az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 Életrajza
 
SzülőházaKözép-Lengyelországban, a Varsói Nagyhercegség Mazovia tartományában, a Sochaczew város melletti Żelazowa Wolában született. Bár a születés után hetekkel kitöltött anyakönyvben február 22. szerepel, a család március 1-jét tekintette születésnapjának. Édesapja Mikołaj (Nicolas) Chopin (1771–1844) francia bevándorló, édesanyja, Tekla Justyna Krzyżanowska (1782–1861) lengyel volt. Egy nővére és két húga volt Chopinnek: Ludwika (1807–1855), Izabela (1811–1881) és Emilia (1812–1827). Néhány hónappal Fryderyk születése után a család Varsóba költözött, ahol a családfő franciatanárként dolgozott.

...

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai. Szegény református családba született. Szüleinek késői gyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elvesztettek. Ő azonban igazi csodagyerek volt, már tizennégyéves korában segédtanítói állást tudott vállalni, és támogatta idősödő szüleit. Az anyagi javakban nem dúskáló családi háttér ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. Ő a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője és páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Műveiben 60 ezer körüli egyedi szót használt, ezzel messze fölülmúlta költőtársait.
...

A három - tavaszhozó - szent ünnepe. Ha ezeken a napokon kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyarat jövendölnek, ha nem, akkor esőre lehet számítani; viszont ha kemény az idő, akkor a tavasz már közelít. Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalat a Sándor, József és a hivatalos tavaszérkezés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: "Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget."

(Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A könyvek élete
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Nemrég egy barátom az igen csinos könyvtárába vezetett be.
Díszes polcokon szép és ifjú könyvek sorakoztak, ahogy az első bálozós lányok a nyitótánc előtt felsorakozva. Volt bennük, ahogy azokban is némi önelégült fölényeskedés. Szemben velük, mint katonák az uniformisuk szigorával a tudományos könyvek sorakoztak. Némelyikük ki is hízta az egyenruháját, s ahogy a könyvtest megnyílt, mintha meg is roggyant volna, mint valami vén veterán.
A felületes szemlélő talán észre sem veszi, hogy a könyveknek legalább van annyira társadalmi életük, mint magánéletük.
Vannak könyvek, melyeket szégyellnek a tulajdonosuk, s ha vendéget hívnak, hátrébb rendelik őket egy sorral.
Aztán titkos találkozókon újra előkerülnek, hogy az éjszakai olvasás meghitt csöndjében ismét találkozzanak az olvasójukkal. Kényes és titkolt kapcsolat ez, olyan, mint amikor az olvasó jól nevelt polgárnak mutatja magát, miközben titkos szeretőket tart.
És vannak a gazdagon öltöztetett üresfejűek, a talpig díszbe csomagolt  semmítmondások lexikonméretű pocakkal.
Úgy viselkednek, mint a korlátolt banktisztviselők, üresfejű államtitkárok vagy az országos tanfelügyelők. Szinte megkísértik az életünk bosszantó pillanatait.
A verseskötetek mindig félszegen sorakoznak egymás mellett. Különösen az első kiadások, melyek olyan vékonyak és kiéheztetettek, mint egykor a szerzőjük, aki egy fűtetlen szobában az éjjeli lámpa sápadt fényköréből álmodta a lapokra a szómágia varázslatát.
Aztán az „összes költeményei” felirat alatt ezek is meg- és elhíztak, s inkább könyvkereskedői szokásokat vettek fel kövéren és önteltté válva. Hol vannak már azok a régi álmodozó poéták, akik a Tisza- vagy a Duna-parton merengtek egykor? Esetleg Párizsban, Velencében vagy az Akropolisz unalmasan lenge romjai alatt.
A nyelvkönyveket sosem szerettem, azok mindig lekezelők. Ellenben a szótárak közt olyan érzés fogja el az embert, mintha egy óvodába lépne. A szavak megbámulják a vendéget, fényes és kíváncsi tekintettel leselkednek, s ha megszoknak, hozzánk tódulnak, az emlékezetünkre csimpaszkodnak.

Egy régi mesekönyv megkopott fedelével szinte magához hív. Még elaggottan is szép, bár meglep, hogy a mesekönyvek is megöregednek. Ahogy a pufók, pirospozsgás arcú gyermekekből is egyszer megsárgult bőrű, ráncos, kopasz ember lesz görnyedt háttal és kellemetlen köhögéssel.
Ahogy kinyitom, a könyv is öregesen viselkedik. Recseg, ropog, sóhajtozik, mintha néha köhentene is. Óvatoskodó kézírta levél esik ki belőle. Szinte egyidős a könyvvel.

Drága Annuska!

Tudom, hogy nem szabadna ilyet írnom tizenegyévesen egy tízéves lánynak, de én mégis leírom: Szeretlek. Kérlek, ne mutasd meg ezt a levelet senkinek! Még édesapádnak se! Édesanyádnak kiváltképp ne! Értesültem róla, manapság sokat betegeskedik. És ne beszélj senkinek se’ róla, rólam! Félek a csúfolódástól! Sokat félek így is a rossz jegyektől, az elsötétítésektől, a bombázástól, s attól, ha egyszer majd ideérnek az oroszok. Kérlek, szeress Te is! Nem vagyok rossz; azt hiszem, inkább jól nevelt és barátságos. Így gondolj rám!

Zoltán

 Budapest, 1944. március 2.


Elgondolkodtat, hogy vajon Annuska rejtette ide a levelet, vagy Zoltán nem jutatta el annak a kislánynak, akitől szeretetet remélt. A gondolat gyermeki volt, hiszen bizakodott, hogy felnőttkéz nem nyitja fel ezt a karcsú gyermekkönyvet…
Felkiáltójelek  közt bukdácsoló a gyermeki szív megható vallomása. A két gyermek megöregedett, talán meghaltak. De mégis itt maradt a lényegük, az örök emberi vágy.

Vannak könyvek, melyek lepecsételt virágot őriznek, s találtam olyat, melyben pénz volt rejtve. Ma már értéktelen holmi, valakinek akkoriban titok és meglepetés.
Nézem a könyveket, s egyre többet tudok meg az emberről.
A szépnek tartott könyvek előretolakodnak, a bölcsek hátraszorulnak. Nyugodt csodálkozással lesnek felém egy-egy résen át, s mintha belenyugodtak volna abba, hogy ők a csúnyák, a vének, a sikertelenek.
A törtető szépek, sikerrel ingerlők a boldogság látszatával. Ismerem a magánéletüket. Legtöbb koldusként kezdte, de mindnek közös a meséje.  A boldog könyvek csak abban különböznek a szomorú könyvektől, hogy az előbbiek szerzőit megvásárolta az önbecsapás.

Azt hiszem, az emlékiratok a legfontosabbak. Hiszem, a könyv emiatt jött létre. Az ember nem is a múlással akart dacolni, hanem a feledéssel. Az ősi sziklafalak, majd a templomok és sírok voltak az elsők, melyek őrizték, hogy valamikor itt élt egy dicső, igaz és fontos ember.
A későbbi emlékiratok mást mondtak el. Arról szóltak, hogy az ember miképpen ég el a szenvedély, a fájdalom vagy a röpke boldogság kétes lángjai közt. Az egész irodalom mintha kitakart mellkassal keseregne.

Egy útikönyv ismerősen köszön rám. Én is emlékszem rá. Arról beszélt, hogy egy férfi miként szelte át Ázsia pusztáit, mennyit éhezett, milyen betegségek döntötték le, s miféle szörnyűségeket evett, ha evett, miközben ellenséges törzsek, népek csatáztak körülötte, mészárolták le egymást. Aztán visszatért hazájába, s ráeszmélt, hogy mindez hiábavaló, hiszen legalább annyi nemes és igaz dolgot látott máshol, mint amennyit elveszejtett azzal, hogy elhagyta a hazáját.

Ahogy az alkony milliárdnyi fénycseppként bezuhog a szobába, arra gondolok, hogy az esti csendben majd miként fognak fecsegni, elmélkedni, pletykálkodni, dohogni, sóhajtozni, panaszkodni a könyvek. Miként ámulják át az éjszakákat, ahogy egykor a költő vagy az író tette, mikor kileste az embereket, akik az utcákon merengve és megkeseredetten ténferegtek.
A könyvek közt biztos lesz csúfolkodó és hivalkodó. S lesznek tűrök, lassan elrongyolódók százévnyi koldusságukat rejtegetve. Testükben háborúk, nagy tervek, végtelen emberi akarások, dicső tettek és tragikus kudarcok lobognak vagy éppen recsegnek kiábrándultan.
Olyan esendők és fennköltek, amilyenek az emberek az utcákon, hegyek közt, száguldó vasutakon, bolyongva az éjszakában. Mert a könyvek az egész emberi faj tükrei, ahogy otthonülő és házsártos öregúrrá válnak egyszer mindannyian, s néha igazat is szólva mesélnek rólunk, az emberekről. S bár nem a valóság igéit hirdetik, hanem a képzelgés opiumával vigasztalnak. S ha valamelyik mégsem tetszik, ne a könyvet hibáztassuk!

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007