2022. november 27. vasárnap,
Virgil napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Így védjük édes anyanyelvünket!
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


Hányszor hallom: „nem jöttek össze a dolgok, de majd összehozzuk őket”, „tető alá kerülnek a dolgok”, „benne van a pakliban”! Nem folytatom. Csak az a kérdés kínoz, ami egykor Bereményi Gézát és Cseh Tamást: „Száz év múlva ki tud majd itt magyarul?" Pedig édes anyanyelvünk védelme legalább olyan fontos, mint testünké.

 

Már kisgyermekekként megtanultuk, hogy testünket fürdéssel-mosdással naponta megtisztítjuk. Csakhogy az embernek nemcsak teste, hanem szellemi lelke is van. Amit éppen úgy ápolnunk kell, mint a testünket – ha nem jobban. Mondhatnók, erről kár írni, ezt minden ember tudja. De vajon ha ez így van, akkor miért nem ennek megfelelően cselekszenek mindennapjaikban?

Tisztelet a kivételeknek, tehetnők hozzá. Mert még ha kevesen is, de azért akadnak korunk bábeli zűrzavarában, akik mindkettő ápolását fontosnak tartják, de valahogy különösen is a lélekét. Aminek része nyelvünk ápolása. Anyanyelvünké. Ami elé odatesszük, hogy édes. És mint mindent, ami szép, jó és nemes, védeni kell a megromlástól. 

Nos, ami édes anyanyelvünket illeti, ki tudja, naponta hányszor szorul védelemre. Ámde miként tegyük ezt? Erre ad példát mindnyájunknak Lakatos Pál minapi fészbúk-bejegyzése:

»„– Sajnos keveset kommunikálnak egymással az emberek”, mondja nekem szomorkásan a postáskisasszony. „– Nem haragszik, ha mondok valamit, mert van erre egy szép magyar szó is, a kommunikálni helyett használja a beszélgetni szót.” A gazdaboltban meg terhes nőről beszél a fiatal eladó férfi. „– Ugye nem veszi zokon, ha mondok valamit, próbálja meg a terhes szó helyett a várandós kifejezést használni”, kérem tőle illedelmesen „– Hiszen a kis jövevényt izgatottan várjuk, és elsősorban nem a teherre gondolunk várakozás közben.” „– Tényleg, mennyire igaz!”, ízlelgeti a szót, amit lehet, hogy most hallott először. 
Én meg boldogan lépkedek tovább, hiszen ma is tettem valamit édes anyanyelvünkért.«

Ahhoz, vagy valaki így tegyen, éppúgy nem kell nyelvésznek lennie, mint a testét ápolónak sem szükséges orvosnak lennie. A baj csak az, hogy jó ideje olyan korban élünk, melyben szinte senkinek és semminek nincsen sava-borsa. Szürke egyhangúság uralkodik nyelvi téren is. Hogyan is írta valaha Herczeg Ferenc„A mai kor már nem tűr úriembereket. Nem akar semmit, ami egyéni, semmit, ami különbözik az átlagtól, aminek ritkasági becse van. Kötelező az, ami ordináré. Ordináré emberek persze azelőtt is voltak, de akkor szégyellték és letagadták magukat. Ma azonban divatot, meggyőződést és világnézetet csinálnak önmagukból. Ordinárének lenni szent jog, sőt kötelesség is.”

Lassan ott tartunk, hogy ha tiszta magyar szót szeretnénk hallani, Székelyföldre kell utaznunk. Pedig lehetne ez egészen másként is. Ami csak rajtunk múlik, azon, hogy kigyomláljuk-e rendszeresen édes anyanyelvünk veteményeskertjéből a nyelvrontás gaznövényeit?

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007