Teljesen igazuk volt a régi bölcseknek, akik szerint minden igazi baj forrása a hitetlenség. Jó kétszáz éve viszont ezzel nem is olyan kevesen egyenesen kérkednek. Ilyenkor – szintén nem kevesen – szólni sem tudnak. Miként lehet őket meggyőzni arról, hogy ebben mennyire végzetesen tévednek?

Mondhatnók, nem kellene mást tenniük a harcos hitetleneknek, mint józan paraszti eszüket használni. Ezt elősegítendő, íme néhány csattanós történet. 

Ebéd közben egy francia azt mondta, hogy ő csak azt hiszi, amit lát. Erre Sidney Smidt a süteményre mutatva megkérdezte:
– Ugyebár ez aztán kitűnő sütemény?
– Felséges – válaszolta a francia.
– Hát aztán, ha szabad kérdeznem – folytatta Sidney Smidt, a sütemény feltalálója –, hisz Ön a szakács létezésében?

Igen, mennyi mindent nem látunk, mégis tudjuk, hogy létezik! De lássunk egy hasonló frappáns példát!

Azt kérdezte egyszer valaki egy paptól:
– Tisztelendő úr, nem tudom elhinni, hogy nekem lelkem van.
– S miért nem? – kérdezte csodálkozva a pap.
– Mert nem látom! Csak azt tudom elhinni, amit látok.
– Rendben van – mondta a pap –, most gondoljon valamit. Mindegy, hogy mit. Tetszésére bízom. Na … gondolt valamit?
– Igen, gondoltam.
– Nem hiszem. Én nem tudom elhinni, hogy kegyed valóban gondolt valamit. Bizonyára csak úgy mondja.
Az a valaki először csodálkozott, majd dühös lett.
– De ha egyszer mondom és állítom, hogy gondoltam valamit. Ne tartson engem a tisztelendő úr gyermeknek!
– Pedig barátom, én mégsem hiszem el.
– És miért nem?
– Mert nem látom. Én csak azt hiszem, amit látok.
A pap mosolygott, a kérdező megszégyenülten távozott.

Végül íme egy harmadik példa!

Egy előkelő társaságban hasztalanul igyekezett egy hitetlen férfi egy hívő, vallásos nőt meggyőződésében megingatni. A nő bátran védekezett s pompásan verte vissza a megismétlődő támadásokat a hit ellen. A hitetlen férfi, miután látta, hogy minden hasztalan, a gúny fegyveréhez nyúlt, hogy legalább vérig sértse a hívő asszonyt:
– Nagyságos Asszonyom, igazán nem hittem volna, hogy ebben a házban, hol annyi szellemes ember van, az egyedüli legyek, aki nem hisz Istenben.
– Óh, csalódik kérem – felelte mosolyogva az asszony. – Kegyed nem az egyedüli, a háziállataim sem hisznek Istenben, csak ők szegénykék nem tudnak még külön dicsekedni is vele.

Szivontsik Antal hitvédelmi művéből idéztem (Krisztussal vagy Krisztus nélkül, 1931) – mindnyájunk okulására. Mert ne feledjük, hogy a harcos hitetlenekkel ellentétben a kultúra, a tudomány és a művészet nagyjainak elsöprő többsége mindig is mélyen vallásos keresztény volt.