2024. december 9. hétfő,
Natália napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A Vlád-kápolna
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák



  Lehet, hogy a sorsszerűség, a karma ami Vetésre vezényelt.
  Alig 50 kilométerre szülőfalumtól, egy szinte más világ tárult elém. Ahogy belemélyedtem egy kicsit a helytörténetbe, rájöttem, hogy jelentős történeti múlttal rendelkezik a település. Erről már számos írásban beszámoltam, most azonban csak egy dolgot szeretnék kiemelni, bár ez talán a legtöbbet mediatizált.
  Már postás voltam és vidáman, vagy éppen nem úgy, karikáztam a falu utcáin, ismerkedtem házakkal, utcákkal , emberekkel. Rövidesen köszönőviszonyba kerültem szinte az egész lakossággal, hisz valamilyen formában a posta és ők keresztezték egymás útjait.

  Sokszor megálltam beszélgetni, vagy épp csak üdvözöltük egymást vidáman az emberekkel, aztán ment ki-ki a maga dolgára. Legtöbbet azonban Orosz Laci bácsiéknál üldögéltem, persze csak ha időm volt rá. Jól esett megpihenni az aznapi biciklizést és váltani pár szót a falu, vagy éppen magunk gondjáról, bajáról. Mindig megkínáltak valamivel, ami kéznél volt, sőt, a frissen főzött pálinkákból is kaptam olykor egy–egy üveg kóstolót.
  Utamat mindig a Fő utcán kezdtem, neki a faluvégnek, ahol két nagy ipari létesítmény, a Bardi Industry és az Unicarm működött. Ide számtalan ajánlott küldeményt és egyebeket kellett szállítanom napi pontossággal. Ezeken az útjaimon feltűnt egy régi ház, aminek előterében egy mondhatni makettszerű kis épület állott, tetején hatalmas vasból készült keresztekkel. Mi a csuda lehet ez a kis házikó azokkal a nagy keresztekkel? -furdalta az oldalamat a kíváncsiság. A ház jóval idősebbnek nézett ki száz évesnél, jellemző vetési stílusú, kontyolt deszkahomlokzattal, valamikor biztosan náddal volt fedve, L-alakú tornáccal, s a régi házakra emlékeztető első homlokzati padlásfeljáróval. Az évszám deszkába fűrészelve sajnos hiányzott a homlokzatról, mint a szembe szomszéd házról, helyette két kis ablak volt a feljáróajtó mellett. Egyszer jártam is benne, mielőtt átépítették volna, hatalmas mestergerendája volt. Kik lakhattak abban a házban és vajon miért építették azt a miniatürizált épületet a ház előtt lévő kiskertbe, ez egyelőre megoldatlan kérdés volt.
  Aztán egyszer vettem a bátorságot, bementem a kisajtón, a tornácról átmentem az elburjánzott virágoskerten. A miniatürizált épületen hátul volt egy padlásfeljáró, elkorhadt ajtóval, három oldalán zsalus kis ablakokkal. Elől, az útra néző nagy, szintén korhadozó ajtóval. Az ajtó egy pánttal volt bezárva, ami egy gerendába ágyazott karikára passzolt, és egy letört ágdarab helyettesítette a lakatot. Mély lélegzetet vettem és kinyitottam a szuvas ajtót. A mindenfelől csüngő pókhálók mögött lévő alkotás szíven ütött. Sokáig álltam az ajtóban, nem engedett el a látvány.
  Később kiderült a története is ennek a kis laknak. Az első világháborúban a galíciai fronton elesett 22 éves fiának emelte ezt a hajlékot a fájdalomtól megtört szívű, 60 év körüli apa. A fiú augusztus 26-án ért a frontvonalba, az első bevetésen halálos sebet kapott, amibe 28-án belehalt. Teste valószínűleg tömegsírba került. Szülei hiába várták haza, hiába kerestették a bécsi Vöröskereszttel is.
  Ezekben a reményekkel és kétségekkel teli időkben az apa egy éjjel álmot látott. Azt álmodta, hogy fiával állnak a ház előtt, ahonnan egy rózsafa eredt. Ez, mint a mesében, egyre csak nőtt és nőtt a fellegekig, úgy tele volt virágokkal, hogy saját súlyától összeomlott. Reggelre ébredve értette meg Vlád Károly, hogy hiába a remény, a várakozás, Endre már nem tér vissza soha a szülői házba. Elment a legkisebb fiú, mint a mesében, de ő nem járt szerencsével, nem hozott sem terülj-terülj asztalkámat, sem szép feleséget apja házába. Maradt a holtig tartó gyász, a temetetlen fiú emléke.
  A megroskadt apa jelképesen eltemette fiát abba a kis házba, amit az álomban látott rózsafa helyére épített. Ha hazaszáll a lelke, legyen hova szállásoljon. Sírkövet faragtatott neki ebbe a kis kápolnába, arany betűkkel vésette rá  Vlád Endre élt 22 évet, meghalt hősi halállal az orosz harctéren. Béke poraira. Ebből a sírkőből virágzott ki Vlád Károly minden fájdalma vasba kalapálva.
  Jézus Krisztus kereszthalálába beleélte fia halálát is. A kápolna belsejében három regiszter található. A szemközti a kereszthalált ábrázolja, annak minden kellékével, a keresztgerendán kardos szent, valószínűleg Mihály arkangyal, mellette Júdás, kezébe szögezett, 1915-ös háborús pénzzel, a gerendán épp 30 darab található ezekből, amennyiért elárulták Jézust. Megjelennek a világegyetem szimbólumai, a Nap, a Hold a csillagok, üstökösök. Erdők , dombok mutatják magukat vasba örökítve az utókornak: íme, itt járhatott a fiam!

  A bal oldalon szintén domborzati formák között széttépett katonatetemek hevernek vasba merevedve, sírok, köztük egy nyitott koporsóban Endre holttestét jelképező fotóval, ami sajnos eltűnt az idők sodrásában. De egy kép megmaradt épp a feszület alatt, Endrét polgári ruhában ábrázolva. A bal oldali regiszterben visszatérnek a domborzati formák, ám Jézus teste már nem a középső kereszten van, hanem a két lator mellett, a jobb oldalon. Helyette a katonafiú kerül a sírba, körülvéve siratókkal, akik a bibliai alakok, de a család tagjai is lehetnek. Alattuk egy bádogtáblára a vetési elesett katonák neveit is felírta az apa, fiával együtt.
  Annak ellenére, hogy egyszerű földműves volt Vlád Károly, rendkívüli, a világon egyedülálló alkotást hagyott ránk. Óriási szerencsére, megtaláltam Vlád Károly 500 oldalas kéziratú könyvét, amit Kállai (Vlád) Erzsébet, az építő unokája említett. Ebben a könyvben az apa leírja kimondhatatlan fájdalmát, érdekes módon legtöbbször versben. Annak ellenére, hogy görögkatolikus vallású volt, nagyon sok fájdalom-verset komponált református egyházi énekek dallamára is.

Érdemes még megemlíteni, hogy az apa mozgássérült volt, a sokszor 5-6 mm vastag vasakat tolószékben ülve, az udvari üllőn kalapálta ki, alakította ki belőlük metaforikus mondanivalóját, üzenetét az utókornak.
  Percekig némán álltam eme egyszerű, de mégis lenyűgöző alkotás előtt. Minden darab hideg vasban éreztem azt a kozmikus feszültséget, amit a gyermek halálával érezhet egy apa.
  Szerencsénk van, hogy megmaradt ez a mementó nekünk.

 Azóta számos publikáció és tévécsatorna is foglalkozott a kápolnával, 2015-ben a megyei múzeum restaurálta a 100 éve rozsdásodó vasrészeket, rendbe tettük a tetőt, valamint a kápolna külsejét és belsejét.
  Azért adom most közre ezt a történetet, mert vetési létemnek egyik legszívbemarkolóbb momentuma volt. Legyen ez egy jel abban a világban, amelyben már az értékeket más mérlegen mérik, nem az emberségén!

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007