 | | | 2025. július 12. szombat, Izabella, Dalma napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Buszon | | 
A
férfi elnézett a messzeségbe. Az ég és a föld ölelkezésébe.
Kora tavaszi nap volt, de még a tél kísértett a tájon.
Az út melletti fák lombtalanul álltak, s köröttük sáros hótól fehér szigetek
nyújtózkodtak a feketévé szegényedett föld homlokán.
Az országúton piszkos falú autóbusz haladt konokul előre. Maga mögött még a
koszos és sápadt külvárosi házak látszottak a rozsdás vaskapuk és
deszkapalánkból épített kerítések hosszú sodrásában.
A férfi visszafordult kilencéves forma kisgyermekéhez, aki csodálattal nézett a
békétlen alföldi táj hócsatakos messzeségébe.
- Jól vagy? – kérdezte, majd megsimogatta a gyermek szép fejét.
- Jól, apa. Miért ne lennék jól? – kérdezett vissza a kisfiú, és felcsillant a
szeme, ahogy az apjára nézett.
- Csak úgy kérdeztem – mondta a férfi, és elmosolyodott.
A busz váratlanul megállt. Néhányan leszálltak. Majd néhányan felszálltak
árnyékos mély szemekkel, s még orrukban hordták a kora tavasz fanyar
illatát.
De itt fenn az olaj és az elhasznált emberek bűze megszorult. A frissen jövők
megálltak a székek közt, s komor tekintettel bámultak ki a piszkos ablakon..
Mennyire szimbolikus mindez, gondolta a férfi, ahogy a feljövőket és az
elmenőket figyelte. Majd a visszatükröződő arcát nézte az ablak sárral horzsolt
falában.
Levette a kalapját, aztán hátrafésülte a haját. A fekete kalapot a kezébe
marasztalva hátradőlt. Majd letette maga mellé, s hosszan elnézte a munkaverte
tenyerét, a megernyedő ereket, a kézfején végigfutó csatornák lassú
lüktetését.
- Nincs semmi baj? – kérdezte a férfi, s végig simította a gyermekének gyenge
homlokát a hosszú és szomorú tekintetével.
- Nem, dehogy. Nincs semmi bajom, apuka – mondta a fiú csilingelő
kisgyermekhangon.
- Akkor minden rendben – mondta a férfi, és hatalmas férfias kezét rátette a
gyermek szépséges apró kezére.
A kisfiú újra elmosolyodott, s megpihent a fátyolos tekintetű nagy szempár halk
ölelésébe. A férfi elfordult, mintha tekintetét ki akarná menekíteni a táj
végtelenül ábrándos nyugalmába.
A kisfiú néhány másodpercig nézte az apját, majd ő is visszafordult az út
vigasztalanul rohanó végtelenjébe, s megcsodálta a lombok fölé növő alkonyi
fényvihart.
Hogy is mondjam meg neki, vallatta a férfi önmagát. Még olyan kicsi, nem is
értené meg. Elvette a kisfiú kezéről a nagy napbarnított kezét, hogy zsebébe
kutathasson hosszú ujjaival. Érezte a boríték kemény szövetét.
Halk reménytelenséggel dőlt hátra, s kezével átölelte a kisfiú egybehajló
ujjait.
A gyermek nem mozdult, csak nézte a messzi tájat, a hosszú fasorokkal
megszakított határtalanságot.
A férfi most szétnyíló ujjú üres tenyerébe ejtette a tekintetét.…
- A főorvos úr megérkezett már? – kérdezte a férfi izgatott hangon.
- Igen, itt van. Foglaljon helye, mindjárt törődik magával is.
- Köszönöm – mondta alig hallhatóan, majd megroggyant testtartásából ismét
felemelkedett. - - De én nem vizsgálatra várok. A leleteim…
-
Tudom, a leletek – mondta a fehér köpenyes asszisztens.
-
Várjon nyugodtan!
- Igen, nyugodtan – mondta a férfi, majd visszaült a padra.
Percek teltek el, emberek suhantak el előtte, de ő csak maga elé nézett. A
fiára gondolt, akit a fogászaton hagyott. A fia kérte, hogy ne menjen be most
oda.
Arra gondolt, hogy mégis jobb lett volna bemenni. És hagyni a fenébe a
leleteket. Nem lehet semmi különös baja. Hiszen csak negyvennégy éves.
-
Telekdi úr?
- Igen. Én vagyok – emelkedett föl a rozoga kórházi padról.
- Kérem, jöjjön be a szobámba.
- Megyek. Megyek már – mondta a férfi, ahogy utána ügetett a hosszú léptű
magas férfinak.
Most szembeálltak egymással. Másodpercekig méregették egymást. Majd az
orvos egy vékony borítékra helyezte szétnyíló ujjait.
- Foglaljon helyet!
- Nem, köszönöm. Eleget ültem ma…
-
Kérem, mondta az orvos, majd egy pillanatra kinézett az ablakon. Sűrű ágú
lombok hajladoztak csendes reménytelenségben.
- Meghoztam a leleteit…
- Igen. A leletek. És mi a kilátás?
- Semmiképpen nem nagyon távoli.
- Nem távoli – ismételte a férfi, de nem érezte a szavak súlyát.
- Sajnálom.
- Sajnálja?
- Igen, sajnálom. Maga még fiatalember.
Az óra halk lüktetéssel kattogott a falon. A férfi egy ideig nézte, majd az
orvos felé fordult.
- Mennyi?
- Ha vigyáz, akkor félév. De általában gyorsabb. A gyógyszerek adnak némi
haladékot. Talán sokat is…
- Sokat – nevette el magát a férfi, de elhervadt a nevetés az arcán, ahogy
meglátta a főorvos szemüveglencséjén önnönmaga szánalmas képét.
- Tudom, hogy nehéz ez magának…
- Tudja. Talán tudja. Sok ilyen szerencsétlent látott már.
Most az orvos ismételte meg a férfi szavait:
- Sokat.
- Most mitévő legyek?
- Rendezze az életét. A többi a kórház dolga.
- Meg a…
Majdnem kimondta, hogy a papé és a temetkezési vállalaté. De mégsem
tette.
Hallgatott. Hallgatott az orvos is vele.
- Minden benne van az anyagába. Beutalók, terápiák. Minden…
Újból csend zuhant rájuk. Csak a kinti nyüzsgés tompa moraja szivárgott be az
ajtó résein.
- Akkor minden jót – mondta a férfi
- Magának is – mondta az orvos, és kezet nyújtott.
Már indult, mikor az orvos utána kiáltott:
- Ezeket itt ne hagyja!
- Igen. A leleteim.
- Minden benne van.
- Hát persze – azzal elindult az ajtó felé.
A kilincs megremegett a kezében. Aztán megroggyanó lábakkal végigvonszolta
magát a folyosón.
A minden szón gondolkodott, hogy mit jelent a minden. Minden benne van a
borítékban. Hisz’ csak a betegsége van benne. De hol van belőle a negyvennégy
év. A gyermek, a szerelem, az ég és Isten.
Mit
jelent a minden? – vallatta önmagát.
Aztán
megállt, és a zsebkendőjével megtörölte a homlokát.
- Rosszul van? – kérdezte meg egy fiatal nővér. Szép arcú, szép szemű lány
volt.
Hiszen ez sincs benne a leletekben. A szépség. És a múlás, az idő. Az idő, mely
felőrli ezt a szépséget is.
- Teljesen jól vagyok. Higgye el, nincs semmi bajom.
- Üljön le, kérem!
- Nem, mennem kell a gyerekért.
- Hol van a kisfia... Fiú?
- Igen az.
- Most hol van a kisfiú?
Egy pillanatra belenézett ebbe a kellemes lányarcba. Erőt akart belőle
meríteni, de a szelíd vonások lomha vonalakká estek szét a szeme előtt.
- A fogszabályzáson.
- Elkísérem…
- Ne! Nem szeretném….
- Maga tudja – mondta nővér az aggódástól letisztult arccal.
- Köszönöm a kedvességét – mondta a férfi ellágyultan.
- Jól van. Arra van a fogászat – mondta a fiatal lány, majd ellépett
mellőle. Egy pillanat alatt elmosódott fehér volt le a kora alkonyi fények
szelíd impressziójában.
Elfordult a folyosón. Nézte az arcokat, a betegeket. Most ezek engem
irigyelnek – mondta magában, - az összes fogamat odaadnám, ha ez a boríték nem
lenne a zsebemben.
Halványan elmosolyodott, hogy mennyire képtelen ötlet volt ez tőle.
Aztán nyílt az ajtó, és ismerős alak lépett elé. A kisfia.
- Apa, régóta itt vagy?
- Egy kicsit soká elmaradtál
- Igen, de már nem kell hordanom a szabályozót – mondta a
kisfiú, és szétgurult arcán az a nevetés, melyről a férfinek a minden szó
jutott az eszébe. Ez a minden – gondolta, ahogy magához ölelte a törékeny
gyermektestet.
- Jól vagy, apa?
- Miért kérdezed?
- Olyan furcsa az arcod – mondta a kisfiú.
A
busz rángatózva haladt előre; kerekei krákogva köpködték az út sarát. Majd
kifakult az aszfalt, és a robosztus jármű ringatózni kezdett.
A férfi elnézett a messzeségbe. Az ég és a föld ölelkezésébe. A
felhők a távoli hegyek nyakába folytak véresen és lucskosan. A másik oldalon
már alig derengett.
- Kérdezhetek tőled valamit? – kérdezte a férfi, ahogy hirtelen a gyermekére
nézett.
Olyan
aprónak tűnt előtte, olyan kiskutyamód összegömbölyödő volt, ahogy az esti
fények csillogásával nézett rá.
- Persze. Mindent. Bármit – mondta a kisfiú megzavarodva egy pillanatig. Aztán
újra elmosolyodott.
- Mindent – mondta a férfi, majd magához ölelte a gyermekét. Hiszen itt a
minden előttem, a karjaimban. A többi mit számít – gondolta, ahogy beletúrt a
gyermek hajába.
Fél kezével ölelte a kisfiút, akinek mindkét apró és vézna keze a férfi nyakára
kulcsolódott.
Másik kezével benyúlt a zsebébe. Az ujjai a borítéknak ütköztek, majd lassan
elernyedtek.a puha szövet érintésében.
- Most nem – mondta magának konokul. - Majd később –válaszolt
önmagának. Esteledett…
|
| | | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |