2025. július 15. kedd,
Henrik, Roland napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

...
Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

 

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

...

 "... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta...
...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." 

...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Napló Izabelhez 2.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Fél kilenc is elmúlt, mikor találkoztunk.
Különös volt a város, messzi morajok hallatszottak, de mások voltak, mint az estek olvadékony hangorgiái.
Meglepett, hogy egyszerűen öltözött, talán túl hétköznapiasan, mint aki számára nem is fontos, hogy velem kell eltöltenie egy órát.
Én alaposan kiöltöztem. Hosszú ideig válogattam, hogy mi lenne a helyes.
Ő pedig úgy viselkedett, mintha ez az alkalom egy bosszantó kötelesség lenne, amin mihamarabb túl kell esnie.
De ahogy múltak a percek, megváltozott. Figyelmes lett és érdeklődő.
Beszéltem neki az olvasottak eszmeiségéről, ő pedig hallgatott, s csak időnként nézett a szemembe. Még ügyetlenkedtem egy sort a papírokkal, ami látszólag mulattatta. Hallgatta, ahogy olvastam a fordításomat. Szinte kislányos hangja volt, ahogy okosan és szépen javított. Ostoba kölyöknek éreztem magam, úgy, mint amikor az osztály legbutább tanulója mellé rendelik a legokosabbat, aki lépten-nyomon hibát talál a bukdácsoló szamár minden megállapításában. Hirtelen rám tőrt, hogy ostobának és szánalmasnak tarthat, így fogtam a papírköteget, s ledobtam egy másik asztalra.
- Tehát hagyjuk Monsieur Bremond poétikáját? – nevette el magát.
Tele volt a hangja iróniával, az arca pedig fáradt mosollyal.
Meglepett, hogy nem érdekli Henri Bremond akadémikus okossága, s természetesnek vette, hogy kérdezgetem, ő pedig válaszol. Mesélt magáról, s hogy nem szeret itt lenni. Hiányzik neki az otthon, bár szép Pest, s még szebb Buda, de az emberek... Azonnal lelki rokonságot éreztem vele, s a szépsége átalakult valami titkos kegyelemmé, melyre ösztönösen vágytam. Most velem van egy ismeretlen és jellegtelen szobában másoktól nem háborítatva. Velem törődik, néha rám néz, elneveti magát, megértőn mosolyog, hosszan elgondolkodik a szavaimon. Már nem érzem azt, hogy senki és semmi vagyok mellette. Meghallgat, komolyan vesz, megért. Beleszerettem a szemébe, ebbe a zöld szempárba, melynek árnyalatai olyan gyorsan változtak. Mikor komoly volt, fakóvá lett, mikor nevetett, mélyzöld csillogássá tágult. Mikor elgondolkodott, régi emlékek tértek vissza hozzám. Ilyen volt a kert a régi házban, ilyen volt az anyám szeme, ilyen minden, ami békés és kellemes. És szép volt a keze, melyet olyan jó lett volna megfogni, megcsókolni. De még érinteni sem mertem, s a közelségét is óvatosan kerültem, nehogy összetörjem a tisztelet kristályburkát, mely láthatatlanul, mégis olyan intenzíven feszült kettőnk közt.
Észre sem vettem, hogy tompa kiabálás lopakodik fel a szobába, mikor Izabel az ablakhoz lépett.
- Becsukom... Alig halljuk egymást.
Abban a pillanatban erős robaj, lövés rázta meg a szobát. Messzi ablakcsörömpölés, majd ordítás hallatszott. Aztán újabb lövések, majd egy autómotor felhördült.
Izabel ijedten nézett rám. Csak a fejem ráztam, nem tudtam, mi történhetett.
Mindketten az ablakban álltunk, de a sötét házak sziluettjei alig láthatóan emelkedtek ki a szürke utcák forgatagából.
- Menjünk le! Nézzük meg, mi történt!
- Ne... Biztos nagy a baj! - válaszolta csendes, fakó ajakkal. – Valaki mesélte, hogy Debrecenben harcok voltak. Aztán kikapcsolták a telefonokat.
- Gyere, menjünk! – mondtam, s megfogtam a kezét.
Váratlan volt mindez, láttam a meglepettségét.
Óvatosan lépett egyet felém, én pedig megálltam. Nagyon közel került az arcunk egymáséhoz.
- Ne félj! – suttogtam.
- Tőled nem félek – válaszolta.
Szinte csak a szemét, az orrát és a homlokát láttam, s közelről olyan fájdalmasan szép volt, hogy megremegtem.
- Te fázol... - mondta fátyolos hangon. Majd anyáskodón hozzátette: - És ki akarsz menni az estbe. Hiszen késő van! És a porta...
- Nem fázom. Csak jó lenne...
- Mi lenne jó?
- Semmi...
- Ugyan! Mondd ki, amit akartál!
- Csak... Sétálni lenne jó veled. Ott, ahol még jobban kettesben lehetünk. Itt megzavarhatnak.
- Ennél is jobban? – és elnevette magát. Kedves kis csilingelés volt ez a nevetés, apró, de fülledt és izgató. - Ugyan, ki zavarna meg? Nincs senki bent a szobákban. Mindenki kiment a gyűlésre.
- Akkor mi is menjünk! – mondtam, s a kezét szinte szorongatva indultunk a folyosóra.
- Várj, hozom a kabátomat! De ígérd meg, hogy nem lesz baj!
- Ígérem – válaszoltam. – Kint van a fél egyetem.
Bolond voltam. Inkább vele maradtam volna. De féltem, hogy unalmas vagyok neki.
Összegombolatlan kabáttal futottunk le a lépcsőkön.
- Maguk hova mennek tíz után? – szólt az öreg portás, s zseblámpával az arcomba világított.
- Ugyan már, István bácsi! Gyűlés van a városban. Odamegyünk.
- Maga nem is lehetne ilyenkor a kollégiumban! – dörmögte az öreg, majd két köhécselés közben még lövésekről morgott.
- Nem lövések azok... - feleltem lelkesen -, csak tűzijáték vagy valami hasonló.
- Tűzijáték a fenét! Puska ropog így, orosz fegyver. Ezért a kishölgyet engedje vissza, maga meg minél nagyobb kerülővel menjen haza ezeken a kisutcákon, mert... Tudja azt maga! – morogta a sokat látott ember óvatosságával.
Izabelt magammal rángatva futni kezdtünk. Az öregember még kiabált valamit, melyekből csak szavakat hallottunk. Füstölgött a leheletünk, ahogy az egyik utcát a másik után hagytuk el. És nevettünk. Önfeledten és megrészegülten egymástól.
A város pedig hangosan szuszogott, morgott, az emberi lármát sötét arabeszkekké festve hozta el nekünk a hűvös őszi est.
Aztán egész közelről újabb lövés. Még a lövedék fütyülését is hallottuk, majd a becsapódást, az emberek ordítozását.
Izabel ijedten bújt hozzám.
- Menjünk vissza! Tényleg lövöldöznek!
- Menjünk... És bocsáss meg! – dadogtam felé.
- Nem te tehetsz róla- válaszolta, s a kezem után nyúlt.
Hirtelen megremegett a föld a lábunk alatt. Tank dübörgött elő a tér felől.
- Istenem! – mondta Izabel, s a sápadtsága szinte világított a sötétben. Egy kapualjba húztam, s szorosan magamhoz öleltem.
- Nem lesz semmi baj... Velünk nem – suttogtam, s megcsókoltam a homlokát. Nem ellenkezett, megadón lehajtotta a fejét.

Éjfélre járt az idő, mikor a kollégiumhoz értünk.
- Jó volt veled – mondta kissé zavartan. Majd határozottan hozzátette: - Jó veled.
- Mennyire jó? – kérdeztem csalfán, mint aki elfelejtette, hogy innen néhány kilométerrel alrébb az utcák megteltek a halál sötét lármáival.
Egy pillanat volt, ahogy az ajka az ajkamat érte.
- Ennyire – suttogta, s elmosolyodott. – Majdnem nagyon – mondta lemondó csendességgel.

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007