 | | | 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Kísértés 7. | | 
12.
Maurice Musset idegesen várt a szalonban. A vén komornyik lassú mozgása is idegesítette. Aztán az óra kattogása, mely nem mérte, hanem kimerte az időt. És a képek, melyek aranykerete hangosabb és érzékibb volt, mint a festmények. S a kis dohányzóasztal a biedermeier porcelánnal, a könyvesszekrény az egyszínű könyvek százados regimentjével. - Mit akarsz ilyen későn – kérdezte André, aki váratlanul, csendesen lopódzott a barátja háta mögé. Bordó hálóköntös volt rajta, s túl jólfésültnek tűnt. – Tudod, hogy este ... - Nem érdekelnek a napszakok! És a magyarázkodások sem! Andrét meglepte a barátja kirohanása. - Akkor hadd tudjam meg, hogy most éppen mi érdekel! - Gyilkosnak tart! – felelte Maurice. - Értem – válaszolta cinikusan André, majd hátrasimította a haját. Még arra is ügyelt, hogy az ujjai megfelelően álljanak, mint egy régi velencei fésű ritka fogai. Egyenesen és feszesen. - Nem történt gyilkosság... - Vagy nem gyilkosság történt! – felelte Maurice, s megvetéssel nézett a barátjára. - Nyugodj meg! - Nyugodjam meg? Miért kell megnyugodnom? Mert te azt mondod? Közben a fél kerület már ezen az ügyön nyomoz, az újság mindennap ír róla. És Matilde... - Tehát Matilde-ről szól minden - ült le André, s a hövelyk és a mutató ujja közé ejtette az állát. Fontoskodva nézte a másikat, lélektani pontossággal akarta a másik lelki zavarodottságát megvizsgálni, elemezni. - Ő tudja, hogy közöm van az esethez. De azt nem, hogy neked is... - mondta hirtelen Maurice. - Matilde nem rendőr, s bár művelt, de nem okos nő. Nem abban az értelemben nem okos... - Hagyd ezt! Ezzel semmire nem mégy! - Higgadj le, Maurice! Menj haza, az anyád egyedül van. Bármire képes. Matilde pedig semmire sem. Bolondítsd... - Bolondítsam? Hiszen vonzalmat érzek iránta. - A vonzalom nem szerelem. - Te nem vagy ember. - Nem baj, te az vagy. Az emberi gyarlóságod alkalmas arra, hogy a Matilde-féle nők szíve megessék rajtad. - Ha nem lennél a barátom... - De az vagyok. Az vagyok, Maurice. A legjobb barátod vagyok. És talán az egyetlen. - Akkor adj tanácsot! - Adtam! - Az nem tanács volt, hanem parancs. - Az egyetlen jó megoldás. Maurice hitetlenkedve rázta a fejét. Azt érezte, hogy egyedül van. Nyomasztotta a titok, melyet ketten tudtak, aztán rádőltek a hatalmas kétségek maga iránt, az anyja és Matilde miatt. És André barátságát illetően. Hidegnek, önzőnek és leginkább embertelennek tartotta, mióta visszajött Párizsból. Párizs más, ott farkasok laknak és mindenféle ragadozók. Itt birkák, majmok és bolhák. Senkik és félemberek. Olyanok, akik a senkiket kihasználják. - Jó éjt... barátom! - mondta Maurice, s a kijárathoz indult. - Most mit akarsz tenni? – kérdezte aggódva a másik férfi. - Teljesítem a parancsod. Azaz semmit. - Hidd el, így helyes. - Itt már semmi nem az. Itt minden kétes... És most engedj! Szikrázó szemmel ment ki az utcára, s a hideg folyóparti levegő az arcába csapott. Visszanézett a villára, a barátja házára, erre a gazdag és délceg palotára, mely úgy állt ott a többi fényűző villa közt, mint egy büszke senki a többi senki között az üres pompájával, öncélú fényűzésével... A folyó itt keskeny volt és hallgatag, mely mintha pikáns vicceket sugdosott volna a túlparti fáknak, melyek pironkodva vörösen égtek ritkás lombjukkal. A lámpák suttogva lobogtak. Maurice odaadta a zsebében lévő összes aprót egy koldusnak, aki énekelve hálálkodott. De őt most ez sem érdekelte. Könnyű lett, hogy pénze sincs már, szinte maga is lebegett, mint a lámpafény a sétány felett. Aztán kifáradt. Leült egy padr. Majd újra elindult. Hosszan ballagott, szinte belemerült az éjszakába, annak fagyos, sűrű mocsarába. A templom éjfélt kongott, az éj hosszú, fekete lábakkal végigrohant a városon, a víz itt-ott csobbant, majd elkanyarodott, s már a másik villasor feléje járt, hol Matilde is lakott. Aztán ott volt a kerítéstől nem messze, megállt, s nézte a nagy házat, melynek az egyik ablaka tompán hunyorgott. Matildé volt. Talán négy-öt perce állhatott a ház előtt, s próbálta a gondolatait összeszedni, mikor meglátta Matilde- keskeny alakját. És az alak is megállt, feléje fordult, apró árnyék volt, mely kettémetszette az ablak hűvös fényességét. Így álltak az éjszakában...
13.
A nő és a férfi a villa oldalánál találkozott. Innen messze volt a lámpa, s Matilde férjének szobájából semmit nem lehetett látni a kert ezen részén. - Miért jött ide? - Hogy lássam! Hogy így lássam! - A kerítés elválaszt – felelte reszketeg hangon Matilde. - A legtöbb igen. A legtöbbet nem lehet átmászni... - Ezt sem, Maurice, ezt sem, kedves Maurice-om. - Szeretem, ha így nevez. Mintha az öné lennék. - Az enyém. Valahogy az enyémnek kell lennie. Olyan finoman, mint ez a hajtincs. Vagy a vonásai. A homloka, az orra és az álla - mondta a nő, s az ujjai bejárták a férfi arcát, meg-megálltak a fül mellett, magukra csavarták a férfi haját, majd kinyíltak, megsimogatták az arcot, az áll érzéki formáját közrefogta a hüvelyk- és a mutatóujj. - Féltem, hogy rossznak tart. Egy vadállatnak, akinek... nos, a kezéhez egy gyenge nő vére tapad. Aki ölt... De önnek ismernie kell engem! Én nem vagyok képes ölni. Bántani sem. Élni akarok és szeretni, nem életeket elvenni, azokon járni. - Beszéljen... Mondja el! - Köt egy eskü. Ma már mihaszna dolognak tartom az ígéretemet, de akkor fontonak tűnt, Értsen meg, Matilde... Nem beszélhetek. Csak annyit, hogy nem én voltam. De tudok róla, s ez az én nagy bűnöm. - De hiszen olyan egyértelmű... Magának nincsenek barátai. Csak egy van, aki kihasználja. Aki odalöki a lelkiismeret falánk szörnyetegének... Maurice-szal soha nem beszéltek így. Nem a jó szó elmaradása fájt, hiszen szép volt, kitűnő alkatú, az örömlányok gyakorta utána kiabáltak, és a fiatal lányok szerelmes levelekkel ostromolták... Szerették, igéző szavakkal próbálták elcsábítani. - Maurice.. Menjen haza... Kérem! Vágyik önre a testem, s gyűlölöm ezt a kerítést, mely elválaszt. De mégsem kérem, hogy átmásszék rajta... Ha megtenné, semmim nem maradna. Így legalább tisztel... Így marad még bennem némi erény. Hirtelen fegyver dörrent. Kétszer, gyors egymást követően. Az első vakító volt, a torkolattűz megvilágította az utcát. A második robajló. Maurice az elsőnél nekicsapódott a kerítésnek, majd a szemközti fának esett. A másik lövésnél a lövedék megpattant a kerítés rácsozatán. Az anyag felsikoltott, a lövedék felpattant, s a szemközti házba rohanva széles faldarabot hasított le, mely még percekkel később is porzott... Egy ablak betört a lövés nyomásától, messze kutyák ugattak fel. Maurice a földön ült, a térde egészen a feje magasságáig emelkedett. Matilde az ijedségtől megtántorodott, majd felsikoltott. Talán egy perc is eltelt, mire lámpa gyúlt a nagy házban, a villa felső emeletén, ahol Matilde férje lakott. Közben valaki megjelent szemközt, s hangosan kiabálta, hogy mi történt. Ebben a pillanatban egy árny mozdult az utca szemközti végén, majd sietős mozdulatokkal eltűnt.
|
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |