 | | | 2026. október 3. szombat,
Helga napja. Kalendárium | 
Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....
| | 
Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....
| | 
1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | 
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
...
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | 
Most került ki a nyomdából Hauber Károly A verselemzés iskolája című könyve. A kötet szakmailag igényesen, egyszersmind érthetően és érdekesen vezet be a versértelmezésbe. Nem csupán azt mutatja meg, hogyan közelíthetjük meg egy-egy alkotás témáját, szerkezetét, hangzását, szóhasználatát, mondatszerkesztését, képalkotását, a beszélő pozícióját és a keletkezés körülményeit, de segít az értékelésben, és vezérfonallal szolgál a dolgozatíráshoz is.
Valamennyi középiskolás (különösen az érettségi előtt állók), minden magyartanár, magyar szakos egyetemista és versszerető ember érdeklődésére számot tarthat.
A könyv megrendelhető az animakonyv.hu honlapon:
https://www.animakonyv.hu/index.php?
BODY=BookInfo&OP=details&ID=146223&VISIT=1
A linkekre kattintva beleolvashatunk a könyv tartalomjegyzékébe és két fejezetébe:
https://drive.google.com/file
/d/13HxL8c6ZoAhAF3g6eUBnzZWAqePo9VRE/view
https://drive.google.com/
file/d/1WvF6FQ-md0e_osBhWgA_80kF1psgJmAM/view
... | | 
A Képzet Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...
| | Herbert von Karajan, aki maga is zongoraművészként indult, különös kötődést mutat a nagy orosz zeneszerzőkhöz, különösen Csajkovszkijhoz. A Mester a nagy szimfóniákat többször is lemezre vette mind az EMI, mind a DECCA és a DG gondozásában, s a Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyt háromszor is rögzítette. ... | | - Agneszka Holland több életrajzi film után forgatta le Beethoven 9. szimfóniájának időszakába helyezett filmjét elsősorban Beethovenről; de talán inkább magáról szól. Filmjének főhőséül fiktív alakot választ, aki a Maestro mellett él, takarít, fürdet, mosogat, vizeletet önt ki. Egy fiatal és tehetséges hölgy, aki a zene lényegét akarja megtanulni a Mestertől, rájön hogy a zsenialitás egyszeri és megismételhetetlen jelenség, miközben maga is nagykorúvá érik. A film érdekessége, hogy a IX. szimfónia bemutatója a kecskeméti Katona József Színház színpadán készült, statisztákat pedig a kecskeméti pedagógusok énekkara szolgáltatta. ... | | Ferran kitűnő érzékkel ragadja meg a hangulatokat, nála a természet főszereplővé lép elő, de a belső terek hangulata is megragadó. A végtelen tájképekben semmiféle giccses, túlfotografált öncélúság nincs.
Marina Hands érzékeny és érzéki játéka annyira magával ragadó, arcának a legapróbb rezdülése tökéletesen visszadja a belső felindultságot, a vágyat vagy a boldogságot. ... | | A nagy olasz direktor egyik legjobban sikerült irodalmi adaptációja Charlotte Bronte 1847-ben megjelent regénye. Kitűnő alakítások, nagyszerű hangulat, csodálatosan áradó érzelmek teszik egészen rendkívülivé ezt a nagyszerű történetet. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
A hollandus |   |
Csodálom minden képét.
Hiába mondják rá, hogy az őrület vezette kezét és ecsetét: amit a vászonra tett, az maga a - legtöbbször - sárga tónusú csoda.
Vincent Willem Van Gogh.
Az expresszionizmus első úttörője, élharcosa, a fauvisták előfutára, akiről a legtöbb embernek a napraforgói jutnak az eszébe, és az, hogy egyik őrült rohamában levágta a saját fülét. Az átlagember éhes a szenzációkra: ami eltér a szokványostól, arra felkapja a fejét és megjegyzi a különcségeit. Ugyanezt mondhatjuk el Toulouse-Lautrec-ről is, akit a - jómódú, gazdag családból kiszakadva - törpesége és vad tivornyázásban leélt élete miatt ismerünk jobban, mint egy átlagos életet élő művészt. (Persze, kevés „átlagos életet élő” nagy művész van – teszem hozzá rögtön…).
Itt van példának az én nagy kedvencem - inkább talán első számú kedvencemnek írnám -, a zseniális Paul Gauguin, aki a sikeres tőzsdeügynöki életet valamint harcias feleségét, gyerekeit hagyta el örökre a gyönyörű és békés, csodaszép Papetee városáért - és a bennszülött lányok miatt.
De hisz tudjuk, ilyen a művészember: érzékenyebb, mindenre nyitottabb és élete nem lehet magánügy.
De vissza Van Gogh-hoz.
Egy kicsi, holland faluban született, 1853-ban, nem éppen a legmódosabb családba. Már fiatalon egy műkereskedőnél dolgozott, volt tanító, igehirdető szegény bányászok között, megjárta Brüsszelt, Hágát, Párizst - és az elmegyógyintézetet.
Igen, a ragyogó tehetség valóban különc volt, magányos, és az egyik feltevés szerint szellemi leépülést okozó idegbetegség gyötörte, míg mások arra a következtetésre jutottak, hogy halántéklebenyi epilepszia okozta a rohamait és egyáltalán nem volt tébolyodott. Megint más orvosok szerint skizofréniában szenvedett.
Tény, hogy életében sem sikerült betegségét kielégítően diagnosztizálni - nyilvánvalóan halála után még nehezebb lenne bármi biztosat állítani. Még ma sem tudjuk minden kétséget kizáróan, mi volt a baja. De ez nem is annyira lényeges. Sajnos, akármi volt, a betegség egyenes következménye csak az öngyilkosság lehetett. Főbe is lőtte magát egyik híres képének színhelyén, mert Van Gogh-nak volt stílusa, nagyon is – és ez a mondat ne hangozzék cinikusnak, nem annak szántam. Ott lett öngyilkos, ahol a „Búzamező, varjakkal” című képét festette, ahol felállította híres állványát és az üres vászonra egy csodát tett fel – színekből megálmodottat. 37 éves volt.
Van Gogh a színeket csapongó érzelmei kifejezésre használta, sajátos, egyéni ecsetkezelése mindenki mástól megkülönbözteti.
Személyiségében egyszerre testesült meg a káprázatos kreativitás és a mély szenvedés. Miután erősen elszigetelt és magányos volt, élete nagymértékben testvérétől, Theo-tól függött, aki anyagilag támogatta, sőt eltartotta őt. Hiszen életében egyetlen egy képét vették meg - csupán egyet, a „Vörös szőlőskertek Arles-ban” címűt - hihetetlenül nevetséges összegért, mondhatni: aprópénzért.
Jellegzetesen örvénylő, kavargó stílusát gyakran és tévesen hozzák összefüggésbe betegségének rohamaival. Mint őrült géniusz aposztrofálják, akinek elmebaja az ihlet vad kitöréseiben a vásznára is kivetült.
Ez nem így van. Ez a megállapítás - szaktekintélyek állítják - merő koholmány.
Sajnálatos kórságának semmi köze sem volt izzó intellektusához, mélyen átélt érzelmeihez és kreativitásához.
Ő maga is tisztában volt helyzetével, sőt mintha direkt rájátszott volna a róla kialakult képre: gyakran ápolatlan külsejével, makacsságával, erőteljes érzelmi kitöréseivel valóban zavaró jelenség lehetett a finomkodó művészvilágban.
Egy kalyibában lakott, a földön aludt és barátaival is gyakran került szócsatába. Oly hevesen reagált mindenre – ami mellett más épp csak elsétált -, hogy legtöbbször megütközést váltott ki környezetéből.
„Mi vagyok én más ember szemében? Egy senki, egy bogaras, ellenszenves alak.” – írta testvérének egyik levelében.
Szakadatlanul festett, élete utolsó tíz évét csak ezzel töltötte: volt, hogy egy képet egyetlen nap alatt fejezett be, teljesen készre. Bizarr, önpusztító viselkedése megrémítette környezetét és elfordultak tőle. Theo volt, aki élete végéig kitartott mellette.
A megpróbáltatások nem múltak el nyom nélkül.
A nagy festő, aki nem tudta magáról, hogy az - elvesztette lelki egyensúlyát és ekkor dördült el Auvers-sur-Oise mellett egy búzatábla kellős közepén a végzetes lövés, ami után még két napig élt.
A szenvedésnek és a mindig fel-felcsillanni látszó reménynek az az egyéni színekkel, formákkal és mély szépségekkel kifejezett egysége az, amit Van Gogh az egész világnak örökül hagyott.
És ez egyáltalán nem kevés. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika