2026. szeptember 19. szombat,
Vilhelmina napja.
Kalendárium

1. Egyed. Ezen a napon lépnek szolgálatba a juhászok, kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen zárónap, ettől kezdve tilos szekér-rel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkez-dődik a szőlőőrzés. A disznót hízóba fogják. Egyed-nap időjárásából az egész őszre következ-tetnek. 

...

Beöthy Zsolt (1848–1922) már nem csak az irodalmi élet belső köreit, de az irodalom iránt érdeklődőket is megszólította. A nemzeti klasszicizmus jegyében készült irodalomtörténeti áttekintése ...

A Pax Hungarica Mozgalom koszorút helyezett el a Budát felszabadító európai keresztény hősöknek a Kapisztrán téri Mária Magdaléna templom romfalán elhelyezett emléktáblájánál. E dicsőséges tett emlékezetbe idézése több aktualitást is magában rejt.

...

Anne-Sophie Mutter  a modernkori hegedülés óriása, s ha nem lenne ennyire fiatal és szépséges, akár nagyasszonyának is lehetne nevezni.

A fiatal Mutter még a hetvenes években debütált kislányként Karajan segédletével Mozarttal, majd egy berlini újévi koncerten játsdzotta Bach híres E-dúr hegedűversenyét.

...

Sértő Kálmán (1910-1941) Erdélyi József és Sinka István mellett huszadik századi nemzeti költészetünk mindmáig egyik legelhallgatottabb alakja, noha egykor rajongtak verseiért.

 

...

http://musicianswho.hu/wp-content/uploads/2015/05/operahaz1.jpg

1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit Budapesten az Operaház. Tervezésére nemzetközi pályázatot hirdettek 1873-ban. A bírálóbizottság Ybl Miklós tervét fogadta el. A nyitóelõadáson Erkel Bánk bán c. operájának elsõ felvonását és Hunyadi László c. operájának nyitányát, valamint Richard Wagner Lohengrin c. operájának elsõ felvonását mutatták be. 1980-ban kezdõdött az Operaház teljes felújítása, majd a 100. évfordulón - 1984. szeptember 27-én ? tartott díszelõadással nyitotta meg kapuit az újjáépített dalszínház.

...

A felső-ausztriai Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint ...

Vaszary János (Budapest, 1899. január 1. – Madrid, 1963. november 20.) magyar színész, színigazgató, rendező, színműíró. Vaszary Piri színésznő bátyja, Vaszary Gábor író öccse.

...

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár.

...

Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester.

...

 

Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet.

...

 A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb.

Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
#3333 Filmművészet régen és ma, Filmélmények
[hozzászólás] érkezett: 2009.02.19. 01:58:37 (csak regisztrált tag olvashatja)
Kedves Ádám,
bár a francia került előtérbe, talán kiérezhető, hogy inkább az amerikai kultúra és anyagi világnézet ellen próbáltam kétségbeesetten hadakozni az európai mellett. És Zsolttal itt egyetértek az olaszt illetően. Ugyanakkor meg kell említenem, hogy Almodovar valahogy nem tudott megszólítani, hiába láttam több filmjét - elkönyveltem, hogy bennem van a hiba. Számomra teljesen testidegen az ő világa. A német újhullám kapcsán pedig leragadtam Fassbindernél, és Wim Wendersnél. Dehát ők már rég voltak... Azóta csak rossz német filmet láttam, pontosítok, amelyik nem nyerte meg a tetszésemet eléggé. Dél-amerikai alkotáshoz - a rettenetes sorozatokon kívül - még nem volt szerencsém. Ugyanakkor az álomgyári emigrációból nem maradtak ki teljesen a franciák sem, de azt is kell látni, hogy náluk amerika kicsit jobban ciki mint mondjuk a spanyoloknál, olaszoknál, németeknél, angolokról nem is beszélve. De a pénz ugat... vagyis beszél :)) Ahogy a nagytőkések mondják, mindenkinek megvan a maga ára. Azért nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Európában a legnívósabb (legnagyobb rongyrázással járó) filmfesztivál éppen a franciáknál van, ahova bárki amerikait ha meghívnak, tudtommal örömmel jön...
Amúgy a skandináv filmek kapcsán egyetértünk - bár csak keveset láttam az újak közül (igaz, azt hiszem ide sorolják pl a dánokat is, mert nekik is van megdöbbentő rendezőjük...)
Azt már Zsolt írta, hogy kevesebben tudják az amerikaiaknál profibban csinálni, és ezzel egyetértek. De csak arra emlékeztetném, hogy ilyen profi egészségügyet, iskolarendszert stb akartak bevezetni itthon is - kétségtelenül profi lett volna. A filmnél maradva, azt gondolom még mindig, hogy alapvetően ők a külcsínhez értenek... de azt tudjátok, hogy ez a profizmus pl a versek halála is egyben (hú, de messzire jutottam...:)

Nos, ennek ellenére alapvetően hiszek Neked Ádám, mert érezhető szavaidból, foglalkoztat a téma, én pedig elég öntörvényű vagyok, és a magam gondolatait írtam csak le.
#3324 Filmművészet régen és ma, Filmélmények
[hozzászólás] érkezett: 2009.02.18. 18:12:06 (csak regisztrált tag olvashatja)
Természetesen nem veszünk össze a filmeken, hiszen mint mindenhez, ehhez is affinitás szükségeltetik. Lehet, hogy az én esetemben magukkal a franciákkal van bajaom. Nos, nem Trianon-szindróma, hanem egész egyszerűen idétlennek tartom a franciákat. Amikor önmagukat adják, akkor szórakoztatók, egyébként számomra már aggastyán kultúra az egész hordalék, amit az utolsó egy évszázad a világra vajúdott. A legjobb íróik sem franciák – nemcsak származás szempontjából – irányultságuk nem franciás, Stendhal, Zola, Rousseau, de Nerval, Chénier, Hérédia, Jammes stb.
A francia újhullám (két évig csak ezt hallgattam az ELTE öncélúság tanszékén) számomra a saját farkába harapó kígyó volt, François Truffaut példázza mindezt leginkább.
Ha választanom kell, akkor inkább a két utolsó nagy olasz: Zeffirelli és Tornatore. A modern életben ők csempészik vissza azt a varázslatot, amely nem feltétlenül látszat vagy szürreális varázslat, nem világból való kimenekülés, hanem a világ megteremtésében mutatkozik meg. A franciák vagy nagyon realisták, vagy nagyon naturalisták, vagy egyszerűen díszletvilágba menekülnek. Az olaszok régóta tudják azt – egyébként ezt a mi Szőts Istvánunknak köszönhetik -, hogy a világ nem szép, de a legnagyobb isteni adomány az a költői képesség, hogy a dolgok az emberi érzékenység optikáján át megszépül, átlényegül. De maradjon mindez az én sajátos világlátásom…
A Passióban egy pillanatig nem éreztem marketinget, mintha Gibsontól ez egyébként teljesen idegen lenne…
A Passió az akart lenni, aminek szánták: szenvedés. Én egyszer jártam keresztutat nagy kereszttel korbács és szögek nélkül, forró, húsvét előtti áprilisi napon. Ez önmagában olyan rettenetes volt, hogy aki csak kívülről szemléli, el sem tudja képzelni egy húszkilós farönk iszonyatos tömegét fél óra eltelte után… A Passió a látszathalál és látszatszenvedés helyébe egy valóságközeli szenvedést állított, s talán ezzel sokan nem tudtak mit kezdeni. Magam sem vagyok oda az amerikai filmekért, de meg kell mondanom, hogy nagyon kevesen csinálják „profibban”. Most nem a Spielberg-féle pereputtyra gondolok, hanem a valóban művészi nagyságokra…
De ez megér még néhány levélváltást…
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007